A fegyverek szava

2007-08-31 17:07:44
Pisztolyok Tatabányán, gránát Vörösváron

A megyeszékhelyen egy idős férfi ellen indult eljárás illegális fegyvertartás miatt, míg Pilisvörösváron egy fémhulladék-kereskedő veszélyes robbanószerkezetet talált, amelyet a tűzszerészek hatástalanítottak.
 
Állampolgári bejelentés nyomán indítottak eljárást a tatabányai rendőrök egy 62 éves helyi lakos ellen, akit lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítanak. A férfi a nyomozók kérdésére átadott egy 6 milliméteres flóbert pisztolyt, majd a házkutatás során előkerült egy 9 milliméteres azonos gyártmányú lőfegyver is lőszerekkel együtt. A rajtakapott fegyverforgató azzal védekezett, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a pisztolyokhoz 2004 óta fegyvertartási engedély szükséges.

Pénteken délután Pilisvörösváron is a fegyverek kerültek középpontba: itt légaknagránátra bukkantak egy fémtelepen. A rozsdás, 45 milliméteres robbanószerkezetet egy „ócskás” találta meg az általa összegyűjtött fémhulladék között kocsiján. A kereskedő értesítette a rendőrséget, akik riasztották a tűzszerészeket, végül a járművet 150 méteres körben körülkerítették, és hatástalanították a szerkezetet. Azt még egyelőre nem tudják, hogy az igen veszélyesnek számító gránát hogy került a lomok közé.

G.É.
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe