Több mint menhely…
Gazdira vágynak a Bogáncs kutyaotthon lakói Három és fél évvel ezelőtt lelkes állatvédők kezdeményezésére jött létre a Bogáncs Kisállatotthon Esztergomban. Az adományokból működő alapítvány ötven elhagyott kutyusnak biztosít átmeneti otthont, és csaknem nyolcszáz ebnek találtak már szerető gazdát. A támogatóknak köszönhetően jó körülmények között élnek az állatok, ám a pénzből, amelyből az etetés, az ivartalanítás és az oltások költségeit fedeznék, valamint a sétáltatásra vállalkozó fiatalokból soha nem elég. |
A Bogáncs kutyamenhely története 2004. februárjában kezdődött, amikor Kovács Éva aneszteziológus doktornő az esztergomi kórház négy orvosának anyagi támogatásával megalapította a Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Kiemelten Közhasznú Alapítványt. A hozzájuk csatlakozó lelkes állatvédők a hatósági feladatot ellátó gyepmesteri telepen, azzal szoros együttműködésben kezdték meg munkájukat a „hatoskőnél”, a főút és a Duna között elterülő Csapási-dűlőben – emlékezett vissza a kezdetekre Juhos Erika, az alapítvány egyik kuratóriumi tagja. Kezdetben mindössze tizenkét férőhelyen teljesítethették vállalt küldetésüket, később megkezdődhetett az ötven férőhelyes, nagy kifutókkal rendelkező menhely kialakítása. Az alapítvány a fenntartás költségeit, havonta mintegy 200 ezer forintot kizárólag adományokból és felajánlásokból fedezi: eleinte az üzletekben elhelyezett befőttesüvegekben gyűjtötték a pénzt, később már a személyi jövedelemadó egy százalékát is fel lehetett ajánlani, ezen kívül jótékonysági esteket, kutyaszépségversenyt, örökbefogadó-napokat is rendeznek rendszeresen a menhely lakói mindennapjainak teljesebbé tétele érdekében. ![]() Az elmúlt években a támogatásoknak és adományoknak köszönhetően sikerült a menhely területét földdel feltölteni, a területet betonkerítéssel körbekeríteni, több kifutót és kennelt építeni, valamint a vizesblokkokat korszerűsíteni és a szennyvízelvezető-rendszert, és az emésztőgödröt kiépíteni. Az ötven férőhelyen mindig ötven-hatvan eb él, további bővítésre azonban nincs lehetőség. Pénzre viszont továbbra is nagy és állandó szükség van, hiszen a kutyusok etetését, oltását és ivartalanítását fedezni kell, a Bogáncs kutyaotthon ugyanis a tudatos, felelős állattartásra való figyelemfelkeltést is fontos feladatának tartja. A pénzen kívül nagy szükség lenne még olyan állatbarátokra is, akik időt tudnak fordítani arra, hogy sétálni viszik a menhely lakóit, ráaádsul így nagyobb az esély, hogy barátság alakul ki a kutya és az ember között, és megvalósulhat az igazi cél, az örökbefogadás, amelyre a Bogáncs menhely életében eddig közel nyolcszáz esetben volt már példa. A kidobott kutyusokat befogadók így egy igazán ragaszkodó, hűséges társat kapnak, akik sokkal jobban értékelik a szeretetet és a gondoskodást, mint a szerencsés sorsú törzskönyvezett, agyontenyésztett ölebek. Gábor Éva
A menhely önkénteseinek fantáziáját alaposan próbára teszi a kutyák elkeresztelése. A hagyományos kutyanevek, sőt a magyar utónévkönyv nagy része is elfogyott, így gyakran az interneten fellelhető kutyanév-naptárhoz fordulnak segítségül, ha ránézésre nem „adódik” a név. Most gazdit keres például Lasszó, Szutyok, Sajt, Hot Dog, Penge és Csúzli is, akik lehet, hogy új otthonukkal együtt új nevet is kapnak majd.
A Bogáncs menhely következő programjai: Szeptember 1. Bogáncs gazdikereső nyílt nap a sportcsarnok előtt dog-dancing versennyel Október Ivartalanítási akció, melynek során a kutyatulajdonosok kedvezményes áron ivartalaníthatják kedvenceiket az akcióban résztvevő esztergomi és környékbeli állatorvosoknál |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe


Három és fél évvel ezelőtt lelkes állatvédők kezdeményezésére jött létre a Bogáncs Kisállatotthon Esztergomban. Az adományokból működő alapítvány ötven elhagyott kutyusnak biztosít átmeneti otthont, és csaknem nyolcszáz ebnek találtak már szerető gazdát. A támogatóknak köszönhetően jó körülmények között élnek az állatok, ám a pénzből, amelyből az etetés, az ivartalanítás és az oltások költségeit fedeznék, valamint a sétáltatásra vállalkozó fiatalokból soha nem elég.









