Újra indul a teniszélet régiónkban
| Amatőr versenyzőknek rendeznek bajnokságot Régiónk tenisz életének feltámasztásáért rendeznek a közeljövőben amatőr versenyt, melyre várják a teniszkedvelő érdeklődők jelentkezését. |
A teniszbajnokság ötletgazdája Sitku Pál, az esztergomi Szent István Gimnázium igazgatója, akinek kezdeményezését felkarolta az esztergomi és a dorogi teniszszakosztály. A szervezők célja, hogy a hosszú évek tetszhalott állapota után szeretnék feltámasztani Esztergom-Dorog-Tát és a környék teniszéletét. A bajnokságra azoknak a teniszkedvelőknek a jelentkezését várják, akik a Magyar Tenisz Szövetség aktuális ranglistáján nem szerepelnek az első 800 között. A versenyre minimum kétfős csapatok nevezését várják, ám a szervezők javasolják, hogy inkább 3–4 fő szerepeljen egy alakulatban. Természetesen egy teniszező a bajnokság ideje alatt csak egy csapatban játszhat. A rendezvényt kétfordulós versenysorozatnak rendezik, két egyes és egy páros mérkőzésből állnak a küzdelem. A nyertes csapatok versenyenként két ponttal, míg a vesztesek eggyel gazdagodnak, a torna végén pedig az első három helyezettet | díjazzák majd, illetve külön jutalmazzák a legeredményesebbegyéni, és páros versenyzőket is. A tervek szerint a díjkiosztó záró rendezvényt majd ősszel az egyik teniszpályán tartanák meg. A korábbi egyeztetések alapján három helyszínen, az esztergomi, a dorogi, és a táti teniszpályákon bonyolítanák le a versenyeket. A bajnokságot természetesen a nevezők függvényében alakítják ki, de előreláthatólag két csoportban, első és másodosztályban küzdenek majd meg a sportolók. Nevezési díj csapatonként ötezer forint, jelentkezési lapot pedig az esztergomi, a dorogi és a táti teniszklubban lehet kérni, valamint sitku@sztistvan-egom.sulinet.hu email címen. A szervezés megkezdése miatt a szervezők örülnének, ha az érdeklődők április 8-ig leadnák nevezésüket. Jelenleg a rendezvénynek még nincs támogatója, ezért a rendezők várják azok jelentkezését is, akik szívesen segítenék a teniszbajnokság létrejöttét. • (lenger) |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe












