Alapítványi támogatás az esztergomi kórháznak

2006-09-13 11:51:25
Tegnap ült össze a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás, és első napirendi pontként Pák Gábor orvos igazgató számolt be az esztergomi Vaszary Kolos Kórház jelenlegi helyzetéről. Osvai László az Esztergom és Térsége Egészségéért Alapítvány nevében kért támogatást a szervezettől, arra való tekintettel, hogy a dorogi kistérség betegeinek nagy részét is az esztergomi intézményben látják el.
Pák Gábor orvos igazgató bemutatójában rámutatott: négy év alatt hetvennyolccal csökkent a Vaszary Kolos Kórház aktív ágyainak száma. Ehhez további olyan negatívumok járulnak, mint a környék elöregedése, a megoldatlan betegszállítás, a gyenge lobbierő, és a járulékfizetők arányának csökkenése. A kórház bevételnöveléssel és kiadáscsökkentéssel is igyekszik a lyukat tömködni, harmincnyolc szakdolgozót bocsátottak el, a szabad kapacitást igyekszenek fizetős módon kihasználni és egyre épül a kapcsolat a szlovák biztosítókkal is.
Statisztikák alapján kimutatható, hogy az összes ellátott beteg csupán harmincöt százaléka esztergomi, a maradék hatvanöt százalék a környező településekről érkezik, a terheket mégis szinte egyedül Esztergom állja.
Osvai László, a tavaly decemberben létrehozott Esztergom és Térsége Egészségéért Alapítvány alelnöke elmondta: százöt éve, a kórház alapítása óta kérdés, hogy a környék települései milyen módon tudják, és kívánják-e egyáltalán támogatni az intézményt.


Az alapítványi forma lehet az első lépés afelé, hogy ez változzon. A szervezet négymillió forint alaptőkével indult, eddig három és fél millióval támogatta a kórház eszközbeszerzését. Az Esztergom–Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás a közelmúltban arról is határozott, az egy főre jutó befizetési díjakat körülbelül száz forinttal felemeli, és az így keletkezett, körülbelül hat-hétmilliós többletet az alapítványon keresztül a kórház fejlesztésére fordítják. Osvai László azt kérte a dorogi kistérség polgármestereitől, tegyenek hasonlóképpen, hiszen ők is érintettek a kérdésben.
Tittman János, Dorog polgármestere, a kistérség elnöke válaszában kifejtette: egy százöt éve fennálló problémára nem fognak negyedóra alatt megoldást találni, de mindenképpen fontolóra veszik a kérdést, és választ fognak adni.
A kistérségi ülésen a polgármesterek döntöttek a leányvári Judo SE-nek nyújtott támogatásukról, és a közös akciótervbe bekerült települési projektekről is.
• Pálovics Klára (Hídlap)




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe