Jövőre már nem lehet vasárnap soppingolni?

2007-07-31 15:04:13

A kereskedelmi alkalmazottak az Alkotmánybírósághoz fordulnak a pihenőnapjukért

A KDNP, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége és a többi munkásszakszervezet hamarosan együtt fordul az Alkotmánybírósághoz azért, hogy az itthon szinte korlátok nélküli vasárnapi munkavégzést végre szabályozza a taláros testület. Ha sikerrel járnak a kereszténydemokraták törvénymódosítási törekvései, jövő nyártól sokan kénytelenek lesznek más „családi programot” keresni a hét utolsó napjára.
 
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) néhány héttel ezelőtt jelentette be: a társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre szeretnék visszaszorítani a vasárnap végzett munkát. Semjén Zsolt frakcióvezető azt is elárulta, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakán kezdeményezik a kereskedelmi törvény és a munka törvénykönyvének módosítását, amely biztosítaná, hogy a vasárnap annak a félmillió dolgozónak is pihenőnap legyen, akik rendszeresen munkahelyükön, családjuktól távol töltik a hét utolsó napját. A politikus hozzátette: II. János Pál pápa „A vasárnap megszenteléséről” szóló apostoli levelének tizedik évfordulójáig, azaz 2008. május 31-ig szeretnének eredményt elérni az ügyben.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége (KASZ) elnöke kérdésünkre kifejtette: a szövetség már régóta harcol a vasárnapi munka ellen, így örömmel támogatják a KDNP kezdeményezését, és hirdetnek kampányt a többi érdekképviseleti szervezettel karöltve a társadalmi támogatottság megszerzéséért, mert mint fogalmazott: ha a közvélemény egyetértését sikerül kivívni, akkor a törvényhozás elől is elhárulnak az akadályok. Az elnök rámutatott arra, hogy hazánkban hiába szabályozzák törvények a pihenőnapok kiadását, olyan sok a kivétel, hogy a gyakorlatban a szűkre szabott létszámmal és bérköltséggel gazdálkodó munkáltató szinte bármikor beoszthatja az alkalmazottakat. A kötelezően elrendelt vasárnapi munkavégzéssel nemcsak a pihenéshez, a testi-lelki egészséghez, és esetenként a szabad vallásgyakorláshoz való jog, valamint a család és a gyermekek érdeke sérül, hanem az alkotmányosság is. A szövetség elnöke szerint az utóbbi években amúgy is stagnál a bevásárlóközpontok vasárnapi forgalma: a vásárlások mindössze öt százalékát regisztrálják a hét utolsó napján. Az érdekképviseleti szövetség vezetője úgy véli, akkor lesz eredményes a kezdeményezés, ha egységesen, mind a kisboltoknak, mind pedig a szupermarketeknek megtiltják a vasárnapi nyitva tartást, és ez alól csak néhány üzlettípus, például a virágboltok, a trafikok és az újságosok jelentenének kivételt. A tervezett intézkedésekre számos példa akad az unió tagállamaiban is, ahol bár szintén próbálkoznak a multik, az érdekképviselet jóval erősebb, így a vasárnap valóban a pihenésé lehet mindenki számára. A KASZ elnöke reális esélyt lát arra, hogy a fogyasztók némi szemléletváltással és szolidaritással a kereskedelmi alkalmazottak mellé állnak.



A kereskedők oldaláról Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (KISOSZ) ügyvezető elnöke azt mondta: általános tiltó rendelkezéssel, adminisztratív úton biztosan nem lehet a kérdést mindenki megelégedésére rendezni. A KISOSZ elnöke emlékeztetett egy régebbi kérdőíves kutatás eredményére, amiből az derült ki, hogy a kereskedők többsége a vállalkozói szabadság megsértéseként értékelné a kényszerű vasárnapi zárva tartást, de azért sem tartja reálisnak a KDNP javaslatát, mert a fogyasztók igénylik, hogy a teljes hétvége rendelkezésre álljon a nagybevásárlás lebonyolítására.

Gábor Éva
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe