Már egykerekű a velorex
Úgy tűnik, az alvilág is figyeli az internetet, miután ugyanis pénteken elengedtem a Bazilika előtt felejtett piros Forddal kapcsolatos szösszenetemet, a srácok kimentek, és hogy ne kelljen 2010-ig várni a roncs eltűnésére, inkább nekiláttak szétszedni. |
![]() Mint ahogy a fotón is jó látszik, az amortizáció megkezdődött, jelenleg már csak egy kereke van a gépnek, az is csak azért maradhatott ott, mert a balfékek nem bírták az éjszaka leple alatt leszerelni. Remélem ma éjszaka megint nekiáll a műszak, és most már nagyobbat harapnak belőle, mert ígéret szép szó, betartják úgy jó, én bizony kedd éjjel csak odébb rángatom a romot, legalább ötven méterrel, hogy a turisták nehogy már azt higgyék, hogy az egykor szebb napokat megélő Escort még államalapító István királyunk idejéből ragadt itt. Egyet azonban el kell ismernem: a közterület-felügyelet ebben az esetben valóban tehetetlen, harminc napon belül hozzá sem nyúlhatnak a kocsihoz. Az már más kérdés, hogy bár a rendőrség sem piszkálhatja, amíg lopott autóként be nem jelentik hozzájuk, viszont ha én lennék a kapitány, biztos kitaláltam volna, hogy akadályozza a forgalmat, és csak elszállítattam volna a búsba. Nem baj, van megoldás, egy részét viszik a lokálpatrióta tolvajok, a többi meg marad a kulturális gerilláknak. Váczy István |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe


Úgy tűnik, az alvilág is figyeli az internetet, miután ugyanis pénteken elengedtem a Bazilika előtt felejtett piros Forddal kapcsolatos szösszenetemet, a srácok kimentek, és hogy ne kelljen 2010-ig várni a roncs eltűnésére, inkább nekiláttak szétszedni.









