Egy díjkiosztó, két tüntetés

2007-04-04 14:39:42
A Holcim díjkiosztó gálája napján tiltakoztak a zöldek a cementgyár ellen

Pénteken este az esztergomi Vármúzeumban, gálavacsora keretében került sor a Holcim-díjak átadására, amely a térség szervezetei számára nyújtott összesen 2 millió 600 ezer forintos támogatást. Ezzel szinte egy időben fáklyás tiltakozást szervezett a táti Zöld Sziget egyesület, amely másnap egy különös madárijesztő-építő versennyel folytatódott.
 
A Holcim Hungária Zrt. 2001-ben alapította meg a Holcim-díjat, amelynek elnyeréséért a svájci vállalat gyárainak térségében működő intézmények és civil szervezetek pályázhatnak annak érdekében, hogy a nyertesek az elnyert támogatást környezetük szépítésére fordítsák. Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója a Hídlapot arról tájékoztatta: idén rekordmenynyiségű, közel ötven pályázat érkezett, melyekben a pályázók összesen 12 millió forintot igényeltek. A pénteken este a Vármúzeumban lezajlott ünnepélyes, műsoros díjátadón a Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítvány örülhetett a fődíjnak, illetve a velejáró egymillió forint értékű cementutalványnak, amelynek segítségével hamarosan megújulhatnak a település járdái.
A díjátadó ceremóniával pontosan egy időben környezetvédő és civil szervezetek tiltakoztak a Holcim Zrt. Nyergesújfalura tervezett beruházása ellen. Kostyál János, a Zöld Sziget Tát és Térsége Környezetvédelmi Egyesület vezetőségi tagja a Hídlap kérdésére elmondta: véletlen egybeesésről van szó, a tüntetés bejelentésekor még nem tudtak arról, hogy a díjátadóra is március 30-án kerül majd sor. Az egyesület és a térség önkormányzatai, intézményei és társadalmi szervezetei a péntek este hét órára meghirdetett demonstráció keretén belül kétszáz fáklyát helyeztek el a Sás-árok mentén, a 10-es út és a Mogyorósbánya felé vezető út közötti mintegy két és fél kilométeres szakaszán, szimbolikusan kijelölve a cementgyár építését korábban népszavazással elutasító övezet határát. Az eseményen Kostyál János beszédében elmondta: most, hogy a

beruházás a hatóságok engedélyei nyomán a célegyenesbe látszik érkezni, a civileknek komolyabb harcba kell fogni az új cementgyár felépülése ellen, miközben a környéken élőket minden lehetséges eszközzel tájékoztatni kell az eltitkoltnak vélt káros hatásokról. A Zöld Sziget másnap a tanintézményeken keresztül a családok bevonásával folytatta a tiltakozó akciót. Ennek keretében szombaton délután kettő és öt óra között a patak mentén már korábban kihelyezett keresztfákra mintegy nyolcvan madárijesztőt és transzparenseket készítettek a résztvevők. A szervezők versenyt is hirdettek a legötletesebb bábu és a legszellemesebb szlogen kitalálói között. A madárijesztő-építés ideje alatt a 10-es úton a demonstráció részeként útlezárás lassította a forgalmat. A rendezvényen a térség polgármesterein és önkormányzati képviselőin kívül felszólalt Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke is, Marosi István, táti orvos pedig a tervezett gyár egészségügyi kockázatairól beszélt. Az előző napi fáklyákat szombaton este ismét meggyújtották.

A Holcim-díj további nyertesei
I. díj (500 ezer forint): Mogyorósbánya Község Önkormányzatának a főtér felújítására
II. díj (300 ezer forint): Bajóti óvoda számára mozgásfejlesztő játékszerek beszerzésére
Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesületnek Duna-parti fatelepítésére
III. díj (200 ezer forint): Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért részére pihenőparkok létesítésére.
• Gábor Éva


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe