Hétmilliárd forintból gazdálkodhat idén Esztergom, mivel a város költségvetése jelentősen megcsappant a városi intézmények átadása miatt. Mint ismert, az elmúlt egy évben történtek miatt Esztergom képtelen lett volna finanszíroznia már az intézményeit is, ezért az országgyűlés külön törvényben vállalta fel azok átvételét. Az idei év költségvetési sarokszáma egyben azt is jelenti, hogy a város képes lesz alaphangon „elvegetálni”, de fejlesztésekre, beruházásokra nem jut egy fillér sem. Az ülésen Tétényi Éva ismét megpróbálta napirendre vetetni a testület önfeloszlatását – tavaly több alkalommal szavaztak már erről – nemmel – a képviselők, ám a jelen lévők ezúttal nem vették napirendre a kérdést. A polgármester közölte: a testület 2011-ben egyetlen közmeghallgatást sem tartott, nem működőképes, nincs érdemi párbeszéd a fideszes többség és a testület ellenzéki tagjai között., ezért „minden ülésen előterjesztem az önfeloszlatást” - mondta.

Steindl Balázs, a Fidesz-frakcióvezetője válaszában leszögezte: a polgármesteren is múlik az együttműködés, hozzátéve, hogy az alpolgármester megválasztása a működőképességet szolgálná. Ezt Pál György (Fidesz) egy, ismertetése szerint a hivatali levelei között talált levél felmutatásával is megerősítette, az irat szerint a kormányhivatal felszólította a polgármestert, hogy február 23-ig a testület válasszon alpolgármestert. A képviselő indítványára a fideszes többség szavazataival elfogadták, hogy a jövőben minden testületi ülésre előterjesztik az alpolgármester megválasztását. Tétényi Éva felszólította polgármesteri hivatal dolgozóit: még egyszer ne forduljon elő, hogy a személyesen neki címzett leveleket kiosztják a képviselőknek, majd közölte, hogy az alpolgármester jelölése az ő joga, s majd akkor jelöl alpolgármestert, ha a frakció „együttműködő magatartást tanúsít”.
2012-01-27 17:36:38
(Tétényi Éva felszólította polgármesteri hivatal dolgozóit: még egyszer ne forduljon elő, hogy a személyesen neki címzett leveleket kiosztják a képviselőknek,)2012-01-27 18:40:36
Tétényi beismerte, hogy az általa indított csődeljárás tette tönkre a várost.2012-01-27 20:25:50
"Böszme" Éva megint másképpen mond igazat?! Minő véletlen, éppen Koditek Pál arra sétált, és mindjárt nyilatkozott is. :-((((2012-01-28 12:32:48
Frenki3: "megint másképpen mond igazat?!"2012-01-28 17:20:23
Frenki3 .2012-01-28 17:28:01
@pimpa2012-01-28 20:37:13
Ahogyan egy demokrata, egy européer látja Orbánékat.2012-01-28 20:37:15
Ahogyan egy demokrata, egy européer látja Orbánékat.2012-01-28 20:52:15
Ez itt egy összefoglaló a Magyarországgal kapcsolatos EU parlamenti vitáról.2012-01-28 23:14:03
" majd akkor jelöl alpolgármestert, ha a frakció „együttműködő magatartást tanúsít”...2012-01-29 09:21:19
@csabi: akkor jelöl alpolgármestert, ha a frakció „együttműködő magatartást tanúsít”2012-01-29 11:51:58
Miavecz úr.2012-01-29 12:23:47
@pimpa2012-01-29 14:12:54
@ Petrovics L. és a többi őshonos Hídlap-kommentelőnek, mind a soknevű 8-10-nek!2012-01-29 17:43:27
Lacka Fiam (Lányom?)!2012-01-29 20:19:48
@lacka552012-01-30 10:00:20
Kedves Pimpa!2012-01-30 11:49:13
@csabi: akkor jelöl alpolgármestert, ha a frakció „együttműködő magatartást tanúsít”2012-01-30 16:34:41
@csabi:2012-01-30 17:53:28
A komancsok, és a liberálisok továbra sem hagynak fel a mocskolódással.Európában, Magyarországon, és nem utolsó sorban Esztergomban. De, mióta láthatta ország világ az Európai Parlament plenáris ülésést sokak előtt világossá vált a balliberális média hazugság "áradata".2012-01-30 18:18:13
Balliberális gondolkodás, tudják mint Esztergomban, V.H.István, "Böszme " Éva, is másként gondolta anno. Akárcsak Bolgár György.2012-01-30 18:40:46
Ami engem illet örülök, hogy miaveczj hozzászólásával egyet tudok érteni.2012-01-31 09:57:04
@csabi2012-01-31 11:24:15
Határozottan pontos véleményem szerint a megfogalmazás, hogy nem szerencsés a jelenlegi alpolgármester nélküli helyzet.2012-01-31 13:44:01
Éppen ezek bizonyítják, hogy Tétényit nem érdekli sem a város, sem az itt élők sorsa.2012-01-31 13:55:34
Meglátjuk Csabi, hogy valóban együttműködők-e a fideszes képviselők. ( Mivel a helyi KDNP elhatárolódott tőlük, természetesen nem tekinthető egyikük sem kereszténydemokrata képviselőnek ).2012-01-31 16:34:30
Szokásos balliberális "csúsztatás", Mia-Viccc(131)-től...2012-01-31 16:48:00
Bárcsak úgy lenne, ahogy itt (el)írtam!:)2012-01-31 17:29:24
Mia-Vicc(131) féle balliberális "csürhe" halgat nagyokat pedig megtörtént pl ez is.....2012-01-31 17:41:43
@csabi: "Éppen ezek bizonyítják, hogy Tétényit nem érdekli sem a város, sem az itt élők sorsa. Egyetlen cél vezérli: saját sorsát, politikai "karrierjét" egyengeti."2012-01-31 19:05:23
Összefogás Magyarországért ...2012-01-31 20:19:22
A tengeren túl is hatalmas az összefogás Magyarországért"2012-01-31 20:33:46
„Az már az új testület feladata lesz, hogy alaposan2012-01-31 20:35:58
@miaveczj2012-01-31 20:56:24
@csabi:2012-02-01 08:34:20
@csabi: "Természetesen nem csak Tétényi, de mindenki aki támogatta,hergelte, tanácsokkal látta el, segítette az ámokfutását felelősséggel tartozik nem csak saját, de Tétényi tetteiért is. Azok a kártékony haszonlesők akik..."2012-02-01 08:43:04
@miaveczj: "Itt a Széchenyi téren rendszeresen százon felüli számban jönnek össze az emberek a demokrácia védelmében. Harmincezerből, nem egymillióból !:)"2012-02-01 08:46:52
Talán lemaradtam valamiről? Kik és mikor? Hogyan védték a demokráciát? Kitől ?"2012-02-01 11:48:52
Nemcsak Esztergomban vannak komoly gondok:2012-02-01 16:08:36
Mia-Viccc(131) : Forrás MTI?? Mag Viccel??2012-02-01 16:32:28
Forrás :MTI (pl)2012-02-01 17:32:24
Gondolom, már lázasan keresik Scmitt utódát. Most meg az Alkotmányt is újraírhatják.2012-02-01 17:37:56
Mia- vicc(131)2012-02-01 20:25:46
Egyre mélyebben, kedves Frenki? Ez már egy fenyegetés?2012-02-01 21:06:43
@zooe2012-02-01 21:11:38
Még egyszer; Mia-Viccc(131) amennyiben valamit "szed" , vagy "kezelés alatt" áll, ne hagyja abba! Lényeges , és ne is szüneltesse akezelést. Maga nem csak "mentális" problémákkal "küzd" az biztos!?2012-02-02 10:47:06
Kedves Csabi!2012-02-02 11:18:04
Köszönjük Tarlós, köszönjük Fidesz!2012-02-02 13:19:53
Köszönjük Tétényi, köszönjük folyosói csürhe!2012-02-02 14:14:15
Nem értek egyet a folyosón történtekkel.2012-02-02 15:05:04
@miaveczj: "nevetséges aránytévesztés"2012-02-02 15:44:35
amikor ilyen áporodott csatornaszagú barbár atrocitás történik"2012-02-02 16:18:31
"teljesen törvényes véleménynyilvánítás."2012-02-03 00:58:49
Kedves miaveczj!2012-02-05 09:57:29
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak??
2012-01-27 17:15:12
Tétényi Éva tudja,hogy ha jelől valakit alpolginak a társai közűl az csak Nyiri A, Stámusz A,bár Stámusz Andrea egyszer azt mondta nem válalná el.Igy maradt Nyiri A, és júhász .De Júhász sem fogja elválalni mert neki sokal több dolga van és elfoglaltsága van.Maradt Nyiri A, és a fidesz frakció.És tisztába van velle ha az alpolgi fidesz,kdnp-böl lessz akkor Ö tökfölöslegesen lessz!A kormány hivatal pedig kötelezni fogja mert alpolginélkül nem működhet igy tovább.Ez Ku...... nem fog neki tetszeni.De az van!