Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek választását az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény arról rendelkezik, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra. Sólyom László, a még augusztus 5-ig hivatalban lévő köztársasági elnök az október harmadikai időpont mellett döntött.
Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország település szerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze.
Októberben a korábbinál kettővel több, összesen 3176 településen lesz voksolás, ugyanis a választással két új település „születik”. A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok a kihirdetésüket követő általános önkormányzati választás napján lépnek hatályba.
A helyhatósági választással egy időben tartják a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását is, amennyiben a településen az adott kisebbségi választói jegyzékben július 15-ig bejelentkezettek száma a helyi kisebbségi választás kitűzésének napján eléri a harmincat. Esztergomban a jelenlegi választási ciklusban a bolgár, a cigány, a lengyel, a német, a ruszin és a szlovák kisebbségnek van önkormányzata.