Egy mikropiknik képei
2010-07-07 09:34:00
Nagy találkozás. Így is nevezhetnénk azt a művészeti kereszteződést, melyen most a Szamizdat és Underground Piknik és a pár hete zárult Mikro-piknik alkotótábor szándékai értek össze.
Az utóbbi eseményen Esztergom és a Felvidék fiatal képzőművészei mutatkoztak be egy izgalmas kiállításon. Miután az alkotótábor bezárt a szervezők először úgy gondolták, hogy az ott bemutatott tárlat már nem kerül a közönség elé. Most azonban mégis máshogy alakult, a kiállítást ugyanis meghívta a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft, mely a Széchenyi téren kamaramozit is nyitott a retrospektív fesztivál idején. A Szamizdat és Underground Pikniket követően viszont a fesztiválmozi még nyitva marad egy hétig, és így július 5-étől 11-éig minden nap délután 4 órától tárt kapukkal fogadja a látogatókat. A vetítések előtt lehet megtekinteni a külső teremben a fent említett kiállítást, melyen egyebek között fotón, rajzon, festményen mutatkozik be Szunyog Júlia, Bocsárszki Zsolt, Pribék Gábor, Gornyitzki Adrienn, Dudás Bálint, Fecsó Szilárd, Tóth József (a kassai Márai Sándor Gimnázium Művészeti Tagozatának diákjai), Szabó Máté, Baranyovics Borisz, Phelwidek,
l.n.