Hídlap.hu

Esztergomi kajakos a világkupán

A szezonkezdéstől a Ferences pályán működik a szakosztály

2010-05-22 07:49:00
Most hétvégén kajak-kenu világkupának ad otthont Szeged, ahol Kökény Roland az Esztergomi Kajak-kenu SE színeiben indul, a klasszis sportoló ugyanis tavasz elején a szakosztályhoz igazolt. Az esztergomi egyesület közben a szezont már a ferences pályán kezdte meg.

Szolnokon rangsoroló versenyen mérkőzött meg múlt héten a magyar kajak-kenusok színe java, hogy az alapján Storcz Botond szövetségi kapitány – aki az Esztergomi Kajak-kenu SE egyik alapítója – keretet hirdessen a szegedi világkupára. A tavasz elején Esztergomba igazolt Kökény Roland is rajthoz állt, a klasszis sportoló ráadásul 1000 méter K1-ben Kammerer Zoltán mögött a második helyen végzett, megelőzve Kucsera Gábort. Az esztergomi egyesület versenyzője ráadásul 1000 párosban is nevezett Gönczy Gáborral, ám társa sérülése miatt végül ezt a számot kénytelen volt kihagyni, annak ellenére, hogy esélyesként indulhatott volna.

 

 

Kökény Roland szolnoki teljesítményének köszönhetően a szegedi világkupán K2 1000 méteren lapátot ragad Szalai Tamással, valamint K1-ben 500 méteren is rajthoz áll. Kökény Roland egyébként Kóbor Miklós közbenjárásában igazolt az Esztergomi Kajak-kenu Sportegyesületbe, amely a szezontól kezdve már a Ferences pályán működik. „Sikerült megegyeznünk a Ferences gimnáziummal, így az egyesületünk központja a pályájuk lett. Köszönjük nekik, hogy helyet biztosítottak számunkra” – fejtette ki Pjatacsuk Vitalij. Az egyesület vezetője hozzátette, hogy a jelenlegi húszas kerethez továbbra is toboroz a szakosztály, az érdeklődő fiatalok pedig az edzések idején hétfőtől péntekig 15 óra és 18 óra között, szombaton déltől jelentkezhetnek a Ferences pályán, ahol augusztus elején bentlakásos tábort is szervez az egyesület egyebek közt sporttal, szalonnasütéssel és Aquasziget látogatással.

 

Lenger
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.