A verseny szellemének megfelelően minden évben az Ister- Granum Eurorégió más-más települése kapja a rendezés jogát, felváltva egy-egy magyar, illetve szlovák önkormányzat. A tavalyi házigazda, Ebed után idén Nagymaros községé lett a megtiszteltetés, hogy lebonyolítsa a térség legjobb borainak versenyét. A rendezvény sikerét mutatja, hogy a szakemberek az eddigi legtöbb, háromszázhetvenöt – százkilencvenkét magyar és száznyolcvanhárom szlovák – bormintát neveztek a megmérettetésre.

A borok elbírálását hét négyfős bizottság végezte, fele-fele arányban magyar, illetve felvidéki tagokkal. A zsűri elnöke Mojzes Péter, az Országos Borminősítő Intézet főmunkatársa volt. „A verseny rendezése méltó folytatása az eddigi rendezvényeknek, elismerés illet valamennyi közreműködőt, hasonlóképp a múlt pénteken lebonyolított eredményhirdetésért, ami szintén nagyon színvonalasan sikerült” – fejezte ki köszönetét Nyergesi Rezső a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend nagymestere. Az előzetes elbírálást követően múlt pénteken a nagymarosi művelődéi házban tartották a borverseny eredményhirdetését, melyen közel kétszáz résztvevőt láttak vendégül, köztük Németh Józsefet, Esztergom alpolgármesterét, Drapák Károlyt Muzsla, Nagy Tibort Ebed, Szász Attilát Szőgyén, Kollár Károlyt Sárisáp, valamint Pallagi Tibort, Bajna polgármesterét, illetve Mojzes Pétert a zsűri elnökét. A rendezvény nyitányaként Petrovics László nagymarosi polgármester felkötötte a település szalagját a régió borversenyének kopjafájára a korábbi rendező települések szalagjai mellé.

Ezt követően a vendéglátó település vezetője röviden felvázolta Nagymaros borászati történetét, majd Mojzes Péter szakmai értékelése következett, amit Drapák Károly az Ister-Granum Eurorégiós Vándor Borverseny alapítójának szakmai összefoglalója követett. A megnyitó után a helyi csoportok kulturális műsorát láthatták a jelenlévők, majd a díjak átadásával folytatódott az este. Az értékelés során a zsűri összességében százöt emléklapot, százhuszonnégy bronzminősítést, száznyolc ezüst- és harminchét aranyminősítést ítélt oda.

A legmagasabb pontszámot elérő bort champion díjjal és a vándorserleggel jutalmazta a bíráló bizottság. A legjobb eredményt az idei Ister-Granum Eurorégiós Vándor Borversenyen Mihalek György fűri borász nyerte el 2009- es hetera borával. A legjobb fehérbort Heininger Károly nevezte, a legjobb vörösborral Dunai László érkezett, rajta kívül Esztergomból fehér bor kategóriában Tóth Gábor chardoneját díjazták aranyéremmel, míg a legízesebb rosét Chateau Marko készítette. A zsűri díjátadóját követően Németh József alpolgármester különdíjban részesítette a legjobban szereplő esztergomi borászokat és különdíjakat adott át Drapák Károly is, aki a muzslai résztvevőket jutalmazta. Az eredményhirdetést követően Petrovics László jelképesen átadta a rendezés jogát jelképező vándorkopjafát Szász Attilának, Szőgyén polgármesterének, a település ad otthont ugyanis jövőre a rendezvénynek. Az ünnepélyes díjátadót követően közös vacsorával, egymás borainak megkóstolásával zárult az este.

Kiemelt jelentőségű eseményre készül a Vinum Ister- Granum Regionis Borlovagrend az elkövetkezendő hetekben is, hiszen a szervezet társszervezőként vesz részt a jövő péntekre,Esztergomba szervezett Nemzetközi Borrendi Konferencián. A konferencia egy ötnapos magyarországi borkongresszus részeleme, amelynek keretében közel százötven külföldi és a magyar borvidékek képviseletében vesznek részt a borászok. A program részeként a Szent Adalbert Központban tartanak a szakemberek nemzetközi borrendi közgyűlést, amit szakmai ebéd követ az újonnan átadott Prímás Pincében.