A Közgáz ellen vívták meg legutóbbi meccsüket az EKE játékosai. A mérkőzésen a fiúk 76-65-re kikaptak fővárosi ellenfelüktől. A Danóczy Richárd vezette csapat labdásai a vereség el-lenére jó játékot tudhatnak maguk mögött. Az első negyedben a Közgáz ellépett, a játék nagy részében azonban már egál meccset vívtak a kosarasok, mi több az esztergomiak hárompontnyi előnyt is kikovácsoltak maguknak. A mérkőzés legutolsó fázisában azonban az ellenfél ismét pontelőnyt szerzett. Danóczy Richárd szerint a Közgáz erős védekezése áll a tizenegy pontos vereség hátterében. Hétvégén kisebb pihenőre mentek a srácok az ünnepek alatt, de április 11-én a TF vendégeként ismét pályára lépnek a fiúk. Az EKE annak ellenére, hogy már hazai környezetben legyőzte a csapatot, küzdelmes játékra számít. A szusszanásnyi húsvéti szünet minden bizonnyal üdítően hatott a játékosokra, hiszen a szezon szeptembertől májusig tart, és csak kisebb megszakítások tagolják a bajnokságot. Az együttes jelenleg a tabella kilencedik helyén áll, a tavasz hátralévő részét azonban pozitívan szemléli az EKE, hiszen a csapat teljesítménye javul, összerázódtak a fiúk. Bár az utóbbi időben két sérült tagja volt az alakulatnak, a játékosok egy kis regenerálódás után ismét százszázalékosan bevethetők. A szezon hátralévő részében Danóczy Richárd három meccset nyerhetőnek vél, ráadásul nem tart kizártnak egy bravúros győzelmet sem. Jelenleg a csapat hat győzelmet tudhat magáénak és még négy esetleges nyeréssel a szezon végére reálisan a nyolc-kilencedik helyet tarthatja az együttes.

A következő idényről egyelőre nem tud semmi biztosat mondani a csapatvezető, hiszen az EKE hiába jó csapat, támogatók nélkül nagyon nehéz a játékvezetői díjat, a terem árát és az egyéb felmerülő költségeket fizetni. A csapatvezető szerint, noha a költségvetés nem mondható hatalmasnak, a saját finanszírozás nem a legjárhatóbb út, ezért támogatókat várnak az EKE tagjai, akik természetesen mezeiken reklámoznák szponzoraikat.