A tavasz közeledtével megszaporodnak a kerti teendők, melyek közül első ízben a növényvédelmi feladatoknak érdemes eleget tenni, majd az ültetésről, átültetésről és telepítésről is gondoskodni kell. A munkálatok gondos elvégzése márciusban kiemelten fontos: ezzel alapozhatjuk meg az idei termést.
Elő az eszközökkel!
A meteorológiai előrejelzések szerint a havazás és a fagy ideje már úgy tűnik, lejárt. Az időjárási ismeretek birtokában így érdemes lehet előkeresni a kerti eszközöket és szerszámokat, megvásárolni a magvakat és növényvédő szereket. A megfelelő eszközök birtokában, aztán bátran neki lehet kezdeni az első tavaszi munkálatoknak.
„Felszínes” munkálatokkal a belső egészségért
A gyep előkészítése a márciusi hőmérséklettől függetlenül megkezdődhet. Első lépésként egy gereblyével kell fellazítani a talajt, hogy a fűnek legyen helye átnőni. A télen a hó fogságába került növényekről már az első tavaszi napsugarak megjelenésének idején szükséges gondoskodni. Gyakori az ágak letörése, mely azért is problémás, hiszen a különböző kórokozókkal nem tudják tökéletesen felvenni a harcot. A hatékonyság növelése érdekében a visszametszés lehet célravezető, hiszen ezzel gyorsítható a regenerálódás folyamata. A sövény formai igazítására is itt az alkalom, a most alaposan megnyírt sövények ugyanis nyárra meghálálják a törődést. A sziklakert csinosítására is eljött az idő, különös tekintettel az évelő növények átültetésére, amire a besűrűsödés és kiritkulás érdekében van szükség. Fontos, hogy az átültetés során olyan mélyre ültessük, amennyire előzőleg volt a növény.

Új növények telepítése
A növények formai igazításán és átültetésén túl újak telepítéséről is gondoskodhatunk. Noha a cserje és a faültés ideális időpontja ősszel van, most tavasszal is kivitelezhető, néhány apró részletre azonban ügyelni kell. Tekintettel arra, hogy a most ültetett növényeknek kevesebb idejük van gyökeret ereszteni a kihajtásig, ezért a fa alatt ki kell tányérozni a földet, hogy a csapadékvíz a gyökereket is érje. A zöldségek elvetésének ideje szintén március: a borsó, a sárgarépa, a saláta és a burgonya a legnépszerűbb kerti növények, melyek nyáron bőségesen megtöltik éléskamránkat.
Benti gondoskodás
A kinti teendők mellett a lakásban tartott növények is több törődést igényelnek. A szobanövények átültetése és új virágfölddel való ellátásuk ebben a hónapban már elvégezhető. A növények egészségének érdekében, jó idő esetén nyissuk rájuk az ablakot, valamint napfényes időben tegyük őket minél világosabb helyre. A benti strapabíróbb zöldek kiültetése is a langyosabb idő beköszöntével megkezdődhet.
Jó tanács!
Noha általában a március bővelkedik csapadékban, érdemes a locsolóeszközöket a pince mélyéből előkeresni, szárazabb, meleg idő beköszöntével ugyanis üzembe is helyezhetjük a szerkezetet.