Hídlap.hu

A Tűzkerék xT éve: 2010

2010-03-08 09:21:00
Hangulatos ünnepségen adták át február végén két olyan zenésznek az Esztergomi Közösségért díjat, akik nem tudtak részt venni a hivatalos január elsejei rendezvényen. Batyik István és Schmidt Balázs ugyancsak oszlopos tagjai voltak a Tűzkerék xT esztergomi együttesnek, annak a zenekarnak, mely idén kapta a nemes elismerést. A díjátadó mellett a közönség részt vehetett a TxT Alapítvány ülésén is.

A Féja Géza Közösségi Házban tartották meg a Tűzkerék xT Alapítvány aktuális ülését múlt pénteken 18 órától. A rendez­vény több részből is állt, hiszen a korábban eltervezett napirendet maga az élet írta át. A Tóth Tamás vezetésével indult ülésen el­sőként Radics Béla gitárkirály egykori ta­nítványára, Strausz Tibor Csibura emlékez­tek, aki néhány héttel ezelőtt hunyt el. A TxT-nek még volt arra lehetősége, hogy Csibuval készítsen egy felvételt, mely az egykori tanítvány szerzeménye volt és a Sirató címet viselte.

 

 

A dalt videoklip for­májában le is vetítették a megjelentek­nek. Ezt követte a díjátadás ceremóniája, melyen Schmidt Balázs és Batyik István át­vette az Esztergomi Közösségért díjat, az azt megjelenítő oklevelet, a gravírozott ezüstplakettet és a városi címerrel ékesí­tett ezüst kitűzőt. A megható pillanatok után egy különleges esemény részese le­hetett a közönség és a média, hiszen a Tűz­kerék Alapítvány nyílt ülése következett. Ebben az ugyancsak nem kevéssé oldott hangulatú részben újra Tóth Tamás bas­szusgitáros állt a mikrofon mögé, hogy el­mondja: ezennel lemond az elnöki poszt­ról és egyben bejelenti, hogy az alapítvány új elnöke mostantól a menedzseri vénával inkább rendelkező Geletey György dobos lesz. A „Gyuri for president” fejezet után a zenekar röviden tájékoztatta a sajtó mun­katársait a trió jövőbeni terveiről. Mint ki­derült a Tűzkerék xT idén még szorosabb­ra kívánja fűzni kapcsolatát a Radics Béla Emléktársasággal. Ugyancsak itt hangzott el, hogy a banda várhatóan az év folya­mán új nagylemezt jelentet meg, melynek dalait már egyrészt kidolgozták, illetve a koncerteken már be is mutatták. Szintén az újdonságok sorába tartozik, hogy a TxT idén DVD-vel és egy, a zenekar történetét felölelő könyvvel rukkol majd ki. A bandá­val kapcsolatos sok hír, információ meg­erősítette az együttes szűnni nem akaró dinamizmusáról szóló imidzsét, úgy tűnik, 2010 a Tűzkerék xT éve lesz.

 

 

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.