Hídlap.hu

Siralmas állapotú sírkert?

ÁNTSZ-kifogások az únyi temetővel szemben

2010-03-08 08:00:00
Az únyi temetőhöz vezető út állapotát, valamint elkerítésé­nek módját ítélte szabálytalannak az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egy korábbi ellenőrzés során. Az ügyet napirendi pontként tárgyalta az únyi képviselő-tes­tület, mely megállapította, hogy anyagi fedezet, illetve pá­lyázat híján egyelőre nem újulhat meg a sírkert.

Az ÁNTSZ decemberben ellenőrizte az únyi temetőt, a vizs­gálat során kifogásolták az odavezető út állapotát, valamint azt, hogy nincs megfelelően bekerítve a sírkert. A temető állapo­tát illetően ráadásul nemcsak a tisztiorvosi szolgálat emelt szót, az únyiak is panasszal éltek egy közmeghallgatás során. A mi­előbbi megoldás érdekében Úny testülete a közelmúltban napi­rendi pontként tárgyalta a temető ügyét.
Az ülésen a képviselők felvetették, hogy mindenképpen szi­lárd burkolattal kellene ellátni az utat, hiszen ezzel a csapadék elvezetése is megoldódnék. Az előzetes kalkulációk szerint erre a rekonstrukcióra hozzávetőlegesen 15 millió forint szükséges, az önkormányzatnak azonban sem az útburkolat, sem a kerítés rendezésére nincs elegendő anyagi tartaléka. Éppen ezért pá­lyázatok után nézett Úny, ezekre a munkálatokra viszont idén nem várható semmiféle kiírás. Ideiglenes megoldás lehetne az utat kőzúzalékkal befedni, egy nagyobb esőzés azonban lehor­daná ezt a fajta burkolatot a Kutyatóba. A megbeszélést köve­tően Pósfai József polgármester szavazást rendelt el, a testület elfogadott az üggyel kapcsolatban egy határozatot, de a kép­viselők egyelőre még újabb fejleményekre, lehetőségekre vár­nak. Úny polgármestere kifejtette, hogy törvény írja elő a teme­tőhöz vezető úthálózat gépjárművel való megközelíthetőségét és állapotát, ezeknek pedig megfelel az únyi sírkerthez vezető út, ettől függetlenül az éves útkarbantartásról idén is gondosko­dik az önkormányzat. Szintén törvény vonatkozik a temető leke­rítéséről is, az únyi sírkertet pedig ennek megfelelően teljes egé­szében vadorgona veszi körbe. Noha az önkormányzat szívesen tenne eleget a javításoknak, idén nem tud kötelezettséget vál­lalni mindezekre.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.