Harmincegy település 147 borászának 346 nevezett bormintájával zajlott az idén 25. alkalommal megrendezett Sárisisápi Borverseny. A térségben nagy hagyományokra visszatekintő esemény az évek során nemzetközi kereteket öltött, így a korábbiakhoz hasonlóan az idén is több szakember érkezett a régió településein kívülről, Szlovákiából és egyéb magyar borvidékekről is. A nevezett bormintákat múlt péntekig lehetett leadni a sárisápi művelődési házban, majd másnap következett a nedűk elbírálása.

A Dzsényi Ágnes vezette zsűri az egész napos értékelést követően 22 arany, 76 ezüst, 86 bronzérmet, valamint 61 elismerő oklevelet ítélt oda a versenyzőknek. A versengés szombati ünnepélyes eredményhirdetésén a régió több településének polgármestere, alpolgármestere, sőt országgyűlési képviselők is részt vettek, Esztergomot Németh József alpolgármester képviselte. Az ünnepélyes díjátadó kezdeteként a közel 300 résztvevő közösen elénekelte az Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesületnek himnuszát, az úgynevezett Bordalt, majd a sárisápi hagyományőrző csoportok ünnepi műsora követezett. A programot még színesebbé téve, a gálán a helyiek mellett fellépett a párkányi Kisbojtorján néptáncegyüttes, valamint szóló produkcióval lépett a színpadra Macza Péter és Tóth György is. A megnyitót követően rövid visszaemlékezés következett a sárisápi borászkodás történetéről, majd ezt követően Kollár Károly a település polgármestere adott át elismeréseket a már elhunyt borászok jelen lévő családtagjainak, valamint a borászkodástól visszavonult egykori tagoknak. A díjak átadását megelőzően a jelenlévőket Nyergesi Rezső a Vinum Ister- Gránum Regionis Borlovagrend nagymestere is köszöntötte, majd Vikukel László vezetésével megkezdődött az érmek és elismerések átadása. A díjazottak közül kiemelkedett Motesiczki Ottó 2008-as évjáratú jégbora, melyet Champion díjjal jutalmaztak, a legtöbb érmet pedig Solymosi Attila pilisvörösvári borász vihette haza ebben az évben. A díjkiosztót követően közös vacsorával, borkóstolóval, szakmai beszélgetésekkel zárult az esemény.
Sárisápi találkozó
Meggyes Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) kedden találkozott Kollár Károllyal, Sárisáp polgármesterével. A kötetetlen beszélgetés során elhangzott: a borverseny, és az ehhez hasonló rendezvények, közösségformáló események rendkívül fontos szerepet töltenek be a térség és a régió életében. „A Sárisápi Borverseny egy nagyon jó példa arra, hogy milyen komoly együttműködések alakulhatnak ki a kistelepülések között, akár határokon átnyúlóan is, hiszen a térség települései mellett a versenyen évről évre részt vesznek a Vinum Ister-Gránum Regionis Borlovagrend tagjai is.

Ez a fajta határokon is átnyúló együttműködés mutatja meg igazán, hogy az embereket nem lehet közigazgatási vagy államhatárok meghúzásával elválasztani. Az igazi együttműködések a mindennapi élet terén születnek, és úgy gondolom, hogy ezekből a napi kapcsolatokból lehet a legjobban a közösségek, települések szintjén is tovább építkezni” – hangsúlyozta Meggyes Tamás hozzátéve, hogy a közelgő választásokat követően az ország újjáépítése lesz az elsődleges feladat. „A mostani választások minden bizonnyal egyfajta vízválasztóként szolgálnak majd a magyar társadalom számára. Éppen ezért a sorsdöntő fordulat után az ország és így a térség lakosainak, településeinek összefogása lesz szükséges ahhoz, hogy Magyarország végre kijöjjön a gödörből. Az újjáépüléshez először a közvetlen környezetünk problémáit kell megoldani, így biztos vagyok abban, hogy Esztergom és jómagam is minden erőnkkel azon leszünk, hogy ahogyan eddig is tettük, a lehető legtöbb módon segítsük a régió, a térség településeit, hogy közreműködjünk a mindennapi problémák megoldásában is” – tette hozzá Meggyes Tamás.