A Vitézek sikeres felkészülést tudhatnak maguk mögött, az év első napjai óta heti három alkalommal szabadtéri futó és tornatermi edzésekkel – olykor-olykor egy kis aerobikkal – valamint heti két alkalommal edzőtermi edzésekkel készültek az idei szezonra és természetesen arra, hogy az örök rivális Battai Bulldogok csapatától a szezon végén, júniusban visszahódítsák bajnoki címet és tizenegyedik alkalommal magasba emeljék a bajnoki serleget.
A Vitézek felkészülését sérülések nem nehezítették, a játékosok egészségesek, jó fizikai, mentális és kondicionális állapotban várják a bajnoki startot. Több fiatal is erősíti az esztergomi felnőttek első számú keretét. Princz, Ladányi, Kelemen, Fehér, Mogyorósi, ifjabb Siroki, Gelecsák, Jámbor, Kovács-Goda mindannyian fiatal játékosok, de a tavaszi szezonban a felnőtt keretben szerepelnek. Természetesen a fiatalok mellett az idősebb, nagyobb rutinnal rendelkező, jól ismert játékosokat is láthatják majd a szurkolók a mérkőzéseken.

A tavaszi szezon rendkívül sűrű, hiszen vasárnaptól június végéig minden hétvégén pályára lép az esztergomi csapat. A mérkőzésekre kilátogató szurkolók a Magyar Bajnoki, a CEE Liga és természetesen a nagy sikerű RRC Liga mérkőzésekből is jó néhányat élvezhetnek majd élőben Esztergomban. Ezenkívül Esztergom ad majd otthont az Országos Rögbi Diákolimpia Döntőjének és a Magyarország - Norvégia Válogatott Világkupa Selejtező mérkőzésnek is.