Szakszerű trükkösök Táton
2010-02-17 13:24:00
Ismét fortélyos csalók raboltak ki egy 79 éves, táti férfit, miután villanyóra-leolvasóként, pénzfelváltással hatvan ezer forinttól szabadították meg a sértettet.
A sértett a hidegre való tekintettel engedte be a csalókat a házába, mint villanyóra leolvasók, az ilyenkor szükséges nyomtatványokat pedig asztal mellett töltötték ki. Az elkövetők egyike a villanyóra leolvasását követően telefonált, majd közölte az idős férfival, hogy a mérőműszer állása és a befizetett számlák alapján 10 ezer forint túlfizetése van, melyet a helyszínen át is adnak neki, ha fel tud váltani egy 20 ezer forintos bankjegyet. A szakszerűség kedvéért a másik elkövető egy fázisceruzával végigjárta a házat és „ellenőrizte” a konnektorokat. Közben a nyugdíjas elővette spórolt pénzét, felváltotta a 20 ezrest, majd a maradékot a helyére visszatéve a betörők szeme láttára „árulta” el a rejtekhelyet. Kapva-kapva az alkalmon, elterelték a bácsi figyelmét és megkaparintották a zsákmányt.
hídlap
2010-02-19 03:15:44
Nyergesen három nő kopogtatott be egyedülálló idős emberhez, hogy a használt ruhákért jöttek, amit a hozzátartózója -ez esetben a lánya- odaígért nekik.(Ami persze nem volt igaz)Közben vizet kértek, majd beözönlöttek a lakásba és kezdtek különböző helyiségekbe benyitogatni.
A hangoskodásra előkerülő szomszédok láttán eliszkoltak.
Jó lenne ha az ilyen sikertelen akciók is nyilvánosságra kerülnének, esetleg személyleírások kíséretében, hátha sikerül elcsípni a bepróbálkozós csapatot(kat)