A tervek szerint megismétlik „Az Erények nyomában” című könyv esztergomi bemutatóját, hiszen a tavaly év végi, dedikálással egybekötött író-olvasó találkozóra elsősorban a történelemmel foglalkozó lelkes helyi szakemberek és a média volt kíváncsi. A többek közt Prokopp Mária művészettörténész professzor által jegyzett könyvet nagy örömmel fogadta az esztergomi közönség.

A könyv négy egységre bontható, az elsőben Botticelliről és a felfedezésről szóló kronológiai rész található. A második rész magát a restaurálási folyamatot és a rajzi összehasonlítást mutatja be. Ez utóbbi segítségével ismerheti meg az olvasó a szerzők érveit, hogy a rajzok alapján miként állítható, hogy az Erények Botticelli műve. A kiadvány harmadik részében Prokopp Mária professzor a felfedezés művészettörténeti vonatkozásait, összefüggéseit írja le. Az utolsó részben építészttörténeti elemzésben összegzi a Botticellinek tulajdonított falkép és a körötte lévő építmény kapcsolatát. A több tekintetben európai színvonalú albumkönyv, a tipográfia, a megjelenés, a montázsok, illusztrációk a szerzők munkáját dicsérik. A könnyebb forgathatóság kedvéért a négy fejezet alatt egy másik, finom alnyomat található, ez az olvasót segíti eligazítani abban, hogy tudja, hogy a könyvben épp hol jár. A kiadvány szerzőinek látható célja az volt, hogy elsősorban ne a szakemberek, hanem a széles nagyközönség számára legyen érthető a felfedezés története. Ez – bár Prokopp Mária révén már több évtizedre is visszatekint a kutatás – először 2007-ben került nyilvánosságra, amikor bejelentették a felfedezést. Az Erények nyomában könyv premierjével összefüggésben, annak képanyagát bemutatva a budapesti Markó utcában (a Parlament szomszédságában) lévő Melange Galériában 2009. december 22-én nyílt kiállítás.

A kötettel kapcsolatosan több fontos helyen találkozhatott a közönség a Temperantiaval. Januárban a Kossuth rádió egyórás műsorban foglalkozott a könyvvel, az adásban a budapesti Olasz Intézet egyik konzulense is nagy hangsúllyal nyilatkozott a témáról, illetve a Markó utcai kiállításról. A tavaly december végi dedikáláshoz hasonló januárban is volt Budapesten több alkalommal. Február 3-án, a MOM-parkban megtartott filmszemlén a tudományos-ismeretterjesztő kategóriában mutatták be a Botticelli felfedezésről készített, a Mértékletesség nyomában című filmet. Ez utóbbi munka egyébként az eredeti könyv DVD melléklete, melyet az esztergomi várban is vetítenek a látogatóknak.
A tervek szerint Az Erények nyomában kötetet az esztergomi várban is meg lehet majd vásárolni, de a városközpontban lévő Babits Mihály könyvesboltban már most is beszerezhető.