Hídlap.hu

Díjazott helyi sajtó

Az ország harmadik legjobb helyi lapja a Hídlap

2009-11-28 08:00:00
Rangos elismeréssel tüntették ki múlt héten Esztergom és környéke hetilapját, lapunkat, a Hídlapot. A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely (SM) idén először hirdetett pályázatot „Pátriánk” Helyi Sajtó Díj címmel a települési, kistérségi közösségi újságok számára. A beérkezett közel száz kiadványból a Meggyes Tamás polgármester által több mint hat éve „életre hívott” Hídlap az első kategória (nagyvárosok) harmadik helyét szerezte meg.

Az ünnepélyes díjátadót a 4. alkalommal megrendezett Településmarketing Konferencián, Budaörsön tartották, amelynek központi témája a „Közösség, Kép, Kommunikáció” volt. A rendezvényen többek között Vujity Tvrtko, Bakács Tibor, Debreczeni Zita, Lévai Balázs és Bojár Iván András is előadott, a hagyományos szakmai eseményen mintegy 150 polgármester, helyi újságíró, kulturális kommunikációs és turisztikai szakember vett részt. A pályázatra közel száz pályamunka érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri két kategóriában választotta meg 2009 legjobb települési lapját. A Pápa és Vidéke nyerte az év legjobb települési lapja kitüntető címet a nagyvárosok kategóriájában, a második helyezett az Újpesti Helytörténeti Értesítő lett, a harmadik helyen holtversenyben az esztergomi Hídlap, az Óbuda újság és a Mai Belváros kerületi lap végzett. A kistelepülések között 2009 legjobbjának a Kerepesi Vélemény című Pest megyei újságot választotta a szakemberekből álló zsűri. Ebben a kategóriában második helyen végzett a pilisvörösvári Vörösvári Újság, azonos pontszámmal lett harmadik a mogyoródi Kilátó Kápolna és a Rózsaszentmártoni Rózsai Hírek.

 

Évek munkája

A Hídlap kategóriájában elért harmadik helye azt a többéves munkát ismeri el, amelyet a lapba fektettek az itt dolgozó szakemberek: újságírók, tördelők, szerkesztők, kiadóvezetők. Persze, az ő sikeres munkájuk elengedhetetlen feltétele volt, hogy Esztergom városa végig kiálljon az idén hatodik születésnapját ünneplő Hídlap mellett. A lap Meggyes Tamás polgármester ötlete alapján jött létre, szorosan kapcsolódva az akkortájt formálódó Ister-Granum Eurorégióhoz. A polgármester elképzelése szerint a régi Esztergom vármegye területén létrejövő új kulturális és gazdasági szövetség napilapjaként az első hivatalos példány 2003. szeptember másodikán jelent meg. A nyolcoldalas, A3-as formátumú laphoz előbb csak az újságárusoknál, illetve előfizetés útján lehetett hozzájutni, majd az első „facelift-et”, azaz formai frissítést követően Magyarországon elsőként, az utcákon elhelyezett becsületkasszás dobozokból is hozzá lehetett jutni a hetente ötször megjelenő újsághoz. Az akkor országos hírként is beharangozott rendszerről azonban kiderült, hogy a nálunk fejlettebb kultúrájú országokban működő megoldás idehaza egyelőre nem igazán életképes, így maradt ismét a hagyományos terjesztés. A nyolc oldal azonban kezdett egyre szűkösebbé válni, így elkészült a Hídlap új koncepciója: egy olyan színes, olvasmányos, kulturális-közéleti magazin, amely továbbra is elsősorban az itt élőkre koncentrál. Hosszú egyeztetések és a grafikai tervezést követően az olvasók előbb Esztergomban vehették kezükbe 2007. augusztus 18-án a megújult Hídlapot, amely 32, színes oldalon próbálta megkedveltetni magát az olvasókkal – sikerrel. Nem egészen egy év múlva, 2008. első júniusi lapszámában már arról adhattunk hírt, hogy a Hídlap visszatérve gyökereihez, ismét „kimozdult” Esztergomból: a példányszám 13 ezerről 30 ezerre (napjainkban már 35 ezerre) emelkedett, és Esztergomon kívül Párkány, Dorog és további egytucatnyi településre jut el minden héten. A Hídlap ismertsége fokozatosan nőtt a lap fejlődésével párhuzamosan – ebben jelentős szerepet játszott az egyre látogatottabb www.hidlap.hu portál is – és egyre több közismert publicista, szakember csatlakozott külsős újságíróként a laphoz, többek között Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, Bayer Zsolt újságíró, vagy éppen az egykori Ludas Matyi szerzői gárdáját is gazdagító Dallos Jenő karikaturista.

 

 

Szakmai műhely

A fentiekből is látszik, hogy a lapnál számos, országosan elismert szakember fordult meg az évek alatt, és sok olyan újságíró, aki ebben a kis vidéki műhelyben találkozott először ezzel a szakmával. Sokan közülük ma már más lapok szerkesztői, főszerkesztői, többen országos médiumnál (újságnál, televíziónál, rádiónál) dolgoznak és büszkék esztergomi gyökereikre. A jelenlegi gárda tagjai közül szintén többen írnak más, országos lapokba, ami egyben azt is mutatja a nálunk nevelkedett újságíróknak, hogy a Hídlap – különösen a most elnyert díjjal – remek ugródeszka lehet mindenki számára. Fontosnak tartjuk, hogy a lapnál megforduló kollégák jelentős része itt Esztergomban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán végzett, hogy azt követően az ott megszerzett elméleti tudást nálunk kamatoztathassa a gyakorlatban. Esztergom támogatásának, Meggyes Tamás polgármester mindenkori kiállása mellett mindebben komoly szerepe volt azoknak, akik tudásukat, tapasztalatukat adták a Hídlaphoz, akik a szakma fortélyain kívül arra a bizonyos szakmai alázatra is okították az ifjonc hírlapírókat, amely nélkül színvonalas, szórakoztató, hiteles újságot nem lehet készíteni.

 

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

2009-11-28 16:20:55

Csak így tovább! Gratulálunk.
Antijoe