Archívum - 2010 - június

Kutyája, majd barátja lett az áldozat

Kutyája, majd barátja lett az áldozat

Halálos ütést mért egy doronggal italozás közben barátjára egy táti férfi a tokodaltárói pincesornál hétfőn.A férfi csak másnap szembesült tettével, melyet követően értesítette a rendőröket és önként feladta magát.
Fuss a világharmóniáért Esztergomban

Fuss a világharmóniáért Esztergomban

Esztergomba érkeznek csütörtökön a nemzetközi Világharmónia Futás résztvevői. A hét hónapig tartó 25000 kilométeres megmérettetés célja, hogy a futók közelebb hozzák egymáshoz 49 ország kultúráját, illetve hirdessék a békét, örömöt és szeretetet. A futáshoz csütörtök reggel háromnegyed kilenctől a Mária Valéria hídon bárki csatlakozhat egy-két utcahossz, de akár hosszabb táv erejéig is.

Elkészült a játszótér

Mogyorósbánya. Délután három órakor adják át ünnepélyesen a falu új, pályázati segítséggel megvalósult játszóterét. Az avatáson fellépnek a helyi óvodások, majd kihirdetik a játszótér építése kapcsán meghirdetett „Épül az új játszótér” és „Az én kedvenc játékom” című gyermekrajz pályázatok eredményeit. A gyerekeket kézműves-foglalkozások és egyéb szórakoztató programok is várják.

Menetzene, mazsorettek és hangverseny

Dorog. A táti Musik-Land Utazási Iroda szervezésében érkezett hazánkba az olaszországi Novi di Modena  település fúvószenekara, a Societa Filarmonica Novese, melynek tagjai 17 órakor látványos menetzenével köszöntik a közönséget az uszodától a József Attila Művelődési Házig a hatvantagú Táti Mazsorettcsoport mögött. Az Otthon téren a táti lányok három különböző korosztályú csoportja mutatja be táncos programját. A színházteremben 17 óra 30 perckor a Dorogi Bányász Fúvószenekar társaságában adnak közös hangversenyt az olasz zenészek.

Hunyadi János emlékére szól a nagyharang

Esztergomban rendezik meg a nándorfehérvári csata emlékére magánszemélyek által kezdeményezett „Akiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456” című megemlékezés-sorozat első eseményét a Bazilikánál, július 4-én, vasárnap a nándorfehérvári csata első napjának évfordulóján. A program 10.30 órakor, a Paskai László bíboros által celebrált szentmisével kezdődik, majd azt követően körülbelül 11.30 órakor a Bazilika előcsarnokában Hunyadi János szobránál lesz koszorúzással egybekötött megemlékezés, amelyen Németh József alpolgármester mond beszédet. Az ünnepi esemény alkalmából délben megkondul a Bazilika nagyharangja arra utalva, hogy a pápa éppen 1456 június végén rendelte el a keresztény világban a déli harangszó bevezetését.
Arany Ászok Kupa Tokodaltárón

Arany Ászok Kupa Tokodaltárón

Kispályás labdarúgó bajnokságot szervez a Puding Söröző kispályás labdarúgó csapata a településen a Dreher sörgyár támogatásában július 24-én, szombaton.

Kiállít Jancza Péter

Az esztergomi Várszínház 2010-es évadában és a Temesvár Esztergom programsorozat keretében Június 30.án, szerdán, Jecza Péter kiállítása nyílik a Zsinagógában.A mester alkotásain keresztül két tökéletes forma szakadatlan drámai harcát mutatja be. Az egyik – a gömb – a klasszikus perspektívára, a másik – a kocka – a modern optikára, de ugyanakkor a régmúlt idők kultúráira utal. Ez a konfliktus, amely nem csak plasztikai, hanem jövőbe mutató is egyben, széles skálájú művészeti és meta-művészeti feszültségekhez, illetve ellentmondásokhoz vezet. Műveiben állandóan ütközik, konfrontálódik a függőleges a vízszintessel, a klasszikus a modernnel, a természeti az ember teremtette kultúrával, a földi az égivel, a légies könnyedség a röghöz kötöttséggel, ahogyan ezt az itt kiállított munkák is bizonyítják. A tárlat július 11.ig tekinthető meg.
Testvervárosok diákolimpiája

Testvervárosok diákolimpiája

Második testvérvárosi ifjúsági diákolimpia rendezett Párkány múlt csütörtöktől, amin lengyel, cseh, erdélyi, vajdasági és párkányi ifjú sportolók mérték össze erejüket. Az eseményen három kiváló sportember részesült elismerésben, Boócz Imre és Zahradnicsek Béla Pro Urbe kitüntetést vehetett át, Iveta Chlebáková pedig a város díszpolgára címet nyerte el.
 Egy esztergomi  nyomkereső

Egy esztergomi nyomkereső

Csütörtökön hozta el a „hanglemezgyárból” Tóth Tamás azokat a CD-ket, melyeken szólólemezének dalai hallhatók. Az album premierjét barátok, kollégák és rajongók körében pénteken a Szentgyörgymezői Olvasókörben tartotta az előadó. A friss lemez kapcsán még az a hír is felröppent, hogy Tóth Tamás kilép a Tűzkerék xT-ből.
Karambol lett a vége a szabálytalan előzésnek

Karambol lett a vége a szabálytalan előzésnek

Mindkét autó vezetője súlyosan megsérült abban, a hétfőn kora esti órákban történt balesetben mely a 11-es számú főút Visegrádi úti szakaszán történt.
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal, hír összesen
Vissza az archívumba
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe