Archívum - 2009 - október
Hétvégén éljük az év legcsendesebb ünnepét, a kivétel nélkül mindenkiben szomorú gondolatokat, szeretteink hiányának fájdalmát, és egyben régmúlt szép emlékeket ébresztő mindenszenteket és a halottak napját. A két jeles nap november elsejére és másodikára, vagyis vasárnapra és hétfőre esik, de a munkaszüneti napok miatt hétvégén keressük fel a temetőket, hogy elhelyezzük elhunyt szeretteink sírján az emlékezés koszorúit és virágait, majd a gyertya fényében néhány percre csendben megállva kegyelettel emlékezzünk mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
Kiállni Esztergom, valamint a térség települései mellett, a lehető legtöbbet tenni az itt élőkért – ezek a legfontosabb célkitűzései a következő ciklusban is a Parlamentbe készülő Meggyes Tamás országgyűlési képviselőnek. Esztergom polgármestere erről, valamint az önkormányzatokat hátrányosan érintő megszorításokról, a jövő évi költségvetésről és az általa benyújtott módosító indítványokról, önálló törvényjavaslatokról az Etv közéleti műsorában beszélt.
Három fiatal nő kegyeiért folyó harcban a jó barátok még arra is képesek, hogy egyiküket egy idős – ámbár milliomos – matrónának beöltözve vessék be a siker érdekében. A kalamajkába aztán még több szál is belekeveredik és a történet végére kiderül, hogy nemcsak a fiatal generációk szívét dobogtatja meg a legcsodálatosabb érzés, mert „az életben a legjobb dolog a szerelem”. A Charley nénje előadás kitörő sikert aratott az esztergomi művelődési ház színpadán.
Halottak napjához közeledve a járőrök és polgárőrök már most megerősített szolgálattal óvnak minden gépkocsival érkező gyászolót, hisz a tolvajoknak az autók feltöréséhez akár egy perc is elegendő. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ezért kér mindenkit, hogy semmilyen értéket ne hagyjon, jól látható helyen az autóban.
Félpályás útlezárással tiltakoznak az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal tervezett bezárásának ellenzői pénteken reggel 6 és este 6 óra között. A demonstrálókat Tát belterületén, a 10-es számú főúton, a bajnai és a mogyorósbányai útkereszteződés között várják a tiltakozás szervezői. A Közlekedési Minisztérium a bezárás szükségességét elsődlegesen anyagi szempontból tartja indokoltnak.
Meszlényi Zoltán vértanút és püspököt szombaton avatják boldoggá az esztergomi Bazilikában fél 11-kor. A tragikus körülmények között elhunyt püspökről, az idejében uralkodó politikai helyzetről, valamint a szertartásról a Mária Rádió holnap reggel 6 óra 10 perctől 7 óráig, az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola kommunikáció szakos tanulói segítségével összeállított műsort közvetít. Az adásban megszólalnak olyan riportalanyok is, akik személyes élményeket tudhatnak magukénak a korral és Meszlényi Zoltánnal kapcsolatban, emellett megtudhatjuk a fiatalok véleményét a vértanúságról és a boldoggá avatásról, valamint a püspök életének bizonyos részleteibe is betekintést nyerhetünk. A diákokat Szánthóné Hartmann Andrea készítette fel.
Nyomravezetői díjként háromszázezer forintot ajánlott fel a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki a nyomozást elősegítő információval szolgál a március 5-ei esztergomi bankrablóról. Az ismeretlen férfi március 5-én kísérelt meg kirabolni egy esztergomi bankot, ám a tettes a biztonsági őr határozott fellépésének köszönhetően üres kézzel távozott.
A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület húszéves fennállásának évfordulója alkalmából múlt csütörtökön „Barlangoktól a tűzhányókig” címmel nyílt természetfotó-kiállítás a dorogi József Attila Művelődési Házban a társulat legszebb és egyben legérdekesebb útjairól. A tárlat november közepéig látható, ingyenes.
Egy magát rendőrnek kiadó férfi gázriasztó fegyverrel a kezében tepert le két nőt, lopással gyanúsítva egy tokodaltárói buszmegállóban. Az álrendőr ellen a dorogi rendőrkapitányság hivatalos eljárás színlelése és személyi szabadság korlátozása miatt indított eljárást.
A tavaly megújult Toyota RAV4 továbbra is a kategória egyik legkívánatosabb darabja, de a tesztautó automata váltóval párosított, 2,2-es dízelmotorja meglepően szomjasnak bizonyult.
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal,
hír összesen
Vissza az archívumba