Archívum - 2009 - július

Barbár zseni Esztergomban

Barbár zseni Esztergomban

Hatalmas tömeg fogadta Aba-Novák Vilmos képeit a csütörtöki megnyitón, melyet Knapp János Pál alpolgármester, Helyei László színművész és Nagy András kurátor nyitott meg a Kanonok soron a Balassa középiskolában. Esztergom legújabb kiállítóhelyén 150 mű – közel ötven olajkép és száz grafika – látható.
Szabályos rendőrszigor

Szabályos rendőrszigor

A biztonsági övet nem használók és a kocsiban kézből mobiltelefonálók ellen vasszigorral lépnek fel a rendőrök, ám augusztus elsejétől néhány más tételnek köszönhetően is mélyebbre kell nyúlni zsebükben a szabályszegőknek. A biztonsági öv mellőzése például 30-60 ezer forintnyi büntetést von maga után.
Mindent bele!

Mindent bele!

A magyar vásárlók valamiért különösen vonzódnak a hagyományos autóformához: a Renault Thalia, vagy éppen a Dacia Logan minden, csak nem szép és harmonikus, ugyanakkor ár-érték aránya gyakorlatilag verhetetlen. A Suzuki SX4 csak építési módjában hasonlít rájuk: a kidolgozás minősége jobb, de sajnos az ára is magasabb, mint konkurenseinek. Ugyanakkor az utóbbi idők kényszerű engedményei és a különböző akciók miatt ma már nagyon is józan választás lehet a puttonyos japán.
Napsugárveszély

Napsugárveszély

Ha nyár, akkor nap. Ez a két fogalom feltételezi egymást, akadnak azonban olyanok is, aki kifejezetten rosszul viselik az „éltető erőt”. Lehet a viszolygás tünete kiütésekkel járó fényérzékenység, napallergia, sőt a gyógyerejű sugarak különböző betegségeket is előidézhetnek
Világnap az anyatejért és a szoptatásért

Világnap az anyatejért és a szoptatásért

Az élethez nélkülözhetetlen a táplálék, így az újszülöttek esetében az anyatej. Számukra a létfenntartáshoz elengedhetetlen a megfelelő tejfogyasztás, ezért az újszülöttek egészsége érdekében indította el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF összefogásával azt a programot, melyben az anyatej és a szoptatás fontosságára hívják fel a figyelmet. Ez alkalomból Esztergomban pénteken délelőtt 10 órai kezdettel lesz a Máltai Játszótéren ünnepség.
Liszt-es hónap

Liszt-es hónap

A világszenzációnak számító kiadás alapján a budapesti Szent István Bazilikában augusztus 6-án szólal meg először hangversenyszerűen Liszt Ferenc egyik legnagyobb oratórikus alkotása, a „Graner-messe”, vagyis az „Esztergomi-mise”.
Drágultak az útlevelek

Drágultak az útlevelek

A Magyar Útlevélhatóság közel egy hónapja tette lehetővé a hatodik életévüket betöltött kérelmezők részére a digitális útlevelek hozzáférését, ám emellett változtak a kiállítás tarifái is. A kérelmezők több szempontból is rosszabbul járnak, hisz költséges mulatság az új verzió.
Fesztiválnyár: a java még hátravan

Fesztiválnyár: a java még hátravan

Bármennyire is nehéz leírni, vagy éppen kimondani, de a nyár, benne az esztergomi fesztiválszezon fele máris elröppent felettünk. Persze, kár lenne temetni a Széchenyi téri szórakozást, hiszen a hátralévő hetekben még számtalan lehetőség nyílik a kikapcsolódásra. A főtér és a várszínház mellett a fesztiválszezon csúcspontjaként a Bazilika oszlopcsarnoka is színpaddá változik, bőven tartogat tehát még programokat az esztergomi fesztiválnyár mindenkinek.
Zöldkártya betli

Zöldkártya betli

Összevonja a közlekedési hatóság 2010-ben a zöldkártya megszerzését a műszaki vizsgával, így a négy keréken közlekedők részére az együttes megmérettetés három ezer forintos árkülönbözetet eredményez majd.
Légimentőt hívtak a balesethez

Légimentőt hívtak a balesethez

Csütörtök délután baleset történt Esztergom és Dobogókő közötti úton. Egy motorral közlekedő személy lesodródva az útpályáról és balesetet szenvedett. A mentésben az esztergomi lánglovagok is segédkeztek, az Országos Mentőszolgálat pedig légimentőt kért a helyszínre, a kiérkező egység azonban az erdő miatt nem tudta megfelelően megközelíteni a sérültet. Az ágak, bozótok eltávolítása után végül hordágyon vitték a balesetet szenvedett motorost a helikopterhez.
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal, hír összesen
Vissza az archívumba
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe