Archívum - 2009 - április

Égő volt a szemét

Négy autóval vonult ki szerda délelőtt Esztergom déli határában lévő szeméttelepre a helyi tűzoltóság. A helyszínre érkező lánglovagok rövid időn belül izolálták a meggyulladt szeméthalmot. A hatalmas füsttel járó oltás alatt röviden nyilatkozott Nagy Attila, a telepet kezelő Eszköz Kft. ügyvezető igazgató szerint valószínűleg vagy öngyulladás, vagy egy rossz helyre dobott cigarettacsikk okozhatta a tüzet.
Esztergomi hajókeresztelő

Esztergomi hajókeresztelő

Pénteken délután négy órakor, a Prímás-szigeti Országzászlónál lévő kikötőben rendezik meg az Ister-Granum sétahajó névadó-szentelő ünnepségét. A névadóra, melye az ökomenikus hajóáldás után, fellép a Mogyorósbányai Fúvószenekar, minden érdeklődőt vár az önkormányzat és a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. A Meggyes Tamás Esztergom polgármestere, az Ister-Granum Eurorégió elnöke, országgyűlési képviselő védnöksége mellett zajló eseményt követően, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között óránkénti indulással ingyenesen lehet sétahajózni. A sétahajóra a díjtalan belépőjegyeket a Gran Tours utazási irodájában lehet átvenni csütörtökön és szombaton 9 órától 18 óráig.
Vendégségben Babitsnál

Vendégségben Babitsnál

Május hetedikén újra kinyitja kapuját az előhegyi Babits-ház. A nagyközönség egy minden tekintetben felújított irodalmi múzeumot tekinthet meg, a 2008-as Babits emlékévben többek között önkormányzati, minisztériumi forrásból rekonstrukción átesett intézmény keddtől vasárnapig várja az érdeklődőket.
Schmitt Pál a rögbiről és politikáról Esztergomban

Schmitt Pál a rögbiről és politikáról Esztergomban

Schmitt Pál múlt szombaton Esztergomba látogatott Meggyes Tamás polgármester és Neuzer András az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE elnökének, a válogatott szövetségi kapitányának meghívására, hogy megtekintse a magyar–osztrák világbajnoki selejtező rögbimérkőzést. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti listájának vezetőjét az összecsapást követően a rögbiről, az olimpiai bizottság mai közgyűléséről, valamint június 7-ei európai parlamenti választásokról kérdeztük.
Turizmusra épített jövő

Turizmusra épített jövő

Nap mint nap sok nézelődő kíséri figyelemmel az élményfürdővel szemben a Mária Valéria Hotel immár látványos szakaszában tartó építkezését, melyből most már mindenki számára érzékelhető a készülő épület formája és mérete. A munkálatok aktuális helyzetéről kérdeztük az alig több mint fél év múlva elkészülő szálloda vezetőit, többek között annak apropójából, hogy az Esztergomban zajló hotelfejlesztések felkeltették a turisztikai szakemberek figyelmét is. A szakma piacvezető magazinja, a Turizmus Panoráma áprilisi számában kétoldalas cikk jelent meg Esztergomról, melyben a Mária Valéria Hotel és a többi szállodaépítkezés mellett a város jelenlegi, jellemzően átutazó idegenforgalmáról, az élményfürdőről és a közeljövőben megvalósuló elképzelésekről is szó esik.
Bemutatkozik az Aranyhegy, Szentanna Városrészért Alapítvány

Bemutatkozik az Aranyhegy, Szentanna Városrészért Alapítvány

A tizenegy városrészi képviselő alapítványt bemutató rovatunkban ezúttal a négyes választókerületben létrehozott Aranyhegy, Szentanna Városrészért Alapítvány mutatkozik be. A szervezet elsődleges feladatának tekinti a városrész szépítését és az ott élők számára különböző rendezvények szervezését.

Még egy szezon menedékház nélkül?

A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya múlt vasárnap emlékünnepséget szervezett a vaskapui menedékház alapkőletételének 95. évfordulója alkalmából, melynek azonban sajnos az „ünnepelt” nem örülhetett méltóképpen. Lapunk több mint három éve kíséri figyelemmel az utóbbi időkben zenés szórakozóhelyként üzemelő, 2006. szeptember óta zárva lévő turistaház sorsát. Az évforduló kapcsán utánajártunk, hol tart a tulajdonos, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a legutóbbi bérlő, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség között folyó per. A remények szerint néhány hónapon belül lezárul a bírósági ügy, és egy új bérlő közreműködésével talán még ősszel megnyithatja kapuit a ház.
Több mint negyven pont napirenden

Több mint negyven pont napirenden

Több mint negyven napirendről tárgyaltak az esztergomi önkormányzat képviselői a csütörtöki testületi ülésen. Elfogadták egyebek között a városi rendőrkapitány 2008-as beszámolóját, foglalkoztak a kórház pénzügyi helyzetével, módosították a parkolási rendeletet és pályázatok benyújtásáról is döntöttek. Zárt ülésen tárgyalták a városatyák ezenkívül az Esztergomi Fürdő (SPA) Zrt. és a Strigonium Zrt. beszámolóját, döntöttek az önkormányzati lakásokról, a volt Labor MIM telephelyén lévő és a Dorogi úti ingatlanokról egyaránt, valamint a Boldog Gizella „Esztergom Testvérkapcsolataiért” és a Boldog Özséb díj „Esztergom Hitéletéért” kitüntetés adományozásáról.
Chagall Esztergomban érkezett…

Chagall Esztergomban érkezett…

Megjöttek Marc Chagall festményei, grafikái péntek délelőtt Esztergomba. A híres festő 112 alkotását elsőként Bándhidy László tanár, Bérczi Miklós restaurátor és Zoltai Dániel, a kiállítás rendező Gran Tours ügyvezetője vizsgálta meg.
Hajókeresztelő Esztergomban

Hajókeresztelő Esztergomban

Május elsején, 16 órakor, a Prímás-szigeti Országzászlónál lévő kikötőben rendezik meg az Ister-Granum sétahajó névadó-szentelő ünnepségét és ökomenikus hajóáldását. Az esemény védnöke Meggyes Tamás Esztergom polgármestere, az Ister-Granum Eurorégió elnöke, országgyűlési képviselő. A rendezvényen közreműködik a Mogyorósbányai Fúvószenekar. Az ünnepség végeztével, 17 és 18 órai indulással, díjtalan sétahajózásra nyílik lehetőség. A következő napokban, május 2-án és 3-án szintén ingyenesen lehet sétahajózni 10 és 18 óra között.
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal, hír összesen
Vissza az archívumba
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe