Archívum - 2008 - október
Átmenetileg szünetel az ügyfélfogadás a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Esztergomi Kirendeltségén. Az intézmény az Állami Foglalkoztatási Szolgálat informatikai rendszerének változása miatt szerdától fogadja ismét ügyfeleit.
Rendkívüli ülésen döntöttek a képviselők a kórházvezetői pályázat kiírásáról Esztergomban. Sólyom Olimpia, a kórház főigazgatója lemondását a képviselők elfogadták. A főigazgató helyére jelentkezőket öt évre nevezi ki a kórháztulajdonos önkormányzat, egy hattagú bizottság javaslat alapján.
Az 1956-os forradalom igaz történetét hallhattuk Wittner Máriától a Hóhér vigyázz! című portré film vetítése után az V. Esztergomi Polgári Esten. A Művelődési Ház színháztermében még pótszékeken is ültek, annyi embert érdekelt a korabeli dokumentumokat is bemutató film, amelyből az országgyűlési képviselőasszony, 1956-os szabadságharcos és halálraítélt életútján keresztül megismerhettük a forradalom névtelen hőseit is.
XVI. Benedek pápa – elődjéhez hasonlóan – nagyon fontosnak tartja a fiatalok megszólítását, ezért folytatja a II. János Pál által elindított ifjúsági világtalálkozók sorozatát. A Sydney-ben július 13–21. között megrendezett XXIII. Ifjúsági Világnapra a Szentatya személyesen is ellátogatott. Az ausztráliai út során elhangzott beszédeit adja közre a Szent István Társulat A sydneyi Ifjúsági Világtalálkozó című füzetben.
A Babits-bizottság titkára a következő levelet és a hozzá mellékelt fotókat küldte el a Hídlapnak:
Esztergom ezúttal is két helyszínen, a Vaszary Kolos Kórház volt sebészeti osztályának falánál és az egykori tragédia, a forradalmárokat szállító busz szétlövésének színhelyén tartotta 56-os megemlékezését. A Sötétkapunál a civilek mellett a város közéletének szinte minden képviselője fejet hajtott a mártírok előtt.
Első helyen áll jelenleg csoportjában a magyar rögbiválogatott, amely a hétvégén világbajnoki elő- és egyben Európa-bajnoki selejtezőn nagyarányú győzelmet aratott Dánia legjobbjai ellen Kecskeméten.
Három nappal a budapesti forradalom kitörését követően több vidéki városhoz hasonlóan Esztergomot is elérte a forradalom lángja. Az október 26-ai tragikus események máig elevenen élnek az itt élőkben, a tragédia helyszínén, a Sötétkapunál elhelyezett emléktáblák hirdetik azok emlékét, akik életüket adták a szabadságért. Lapunk most azon túlélők elbeszéléseinek segítségével emlékezik vissza a tragikus őszi napra, akiknek emléktárgyai, fényképei is megtalálhatóak a most csütörtökön nyílt ’56-os kiállításon a volt Vármegyeháza dísztermében.
Hazánkban sajnos a háztartásban és a kertben keletkező szerves hulladék jelentős része a kommunális hulladéklerakókba kerül, pedig ezek komposztálásával a talaj és a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmazó mesterséges humuszt lehet előállítani házi körülmények között is. Itt van az ősz, amely a lehulló falevelek révén rengeteg alapanyagot szolgáltat a komposztáláshoz. Tanuljuk meg, hogyan lehet a szerves anyagokat hasznosítani és így a környezetet óvni!
A helyi önkormányzatokról szóló – módosított, 1990. évi LXV. számú – törvény 13. paragrafusa értelmében a képviselő-testületnek évente legalább egy alkalommal, előre meghirdetett időpontban közmeghallgatást kell tartania, amelyen az állam¬polgárok és a helyben érdekelt (civil) szervezetek képviselői közérdekű kérdéseket és javaslatokat tehetnek. Esztergomban az önkormányzat képviselői november 6-án kerítenek sort erre az egykori zsinagóga-épület konferenciatermében.
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal,
hír összesen
Vissza az archívumba