Archívum - 2008 - augusztus

Profiktól tanulni az írást

A Magyar Írószövetség íróiskolát indít 2008 őszétől. Céljuk, hogy olyan magas színvonalú, összetett képzést nyújtsanak, amely korábban nem létezett még Magyarországon. 

BUSHO és Szabó

Szeptember 3. és 7. között zajlik idén a negyedik „Budapest Short” rövidfilm-fesztivál, azaz a BUSHO. A rendezvény jelentőségét növeli, hogy eleddig egyetlen Oscar-díjas nagyjátékfilm-rendezőnk, Szabó István nyitja meg. 

Nyárzáró és születésnap

Fesztivállal vár az Aquasziget és a HídlapKoncertekkel, táncbemutatókkal, és az Aquasziget szépe eredményhirdetéssel zárja a nyarat szombaton az esztergomi élményfürdő, mely a születésnapját ünneplő Hídlappal közösen tartja strandzáró rendezvényét. 

Vár állott, s állni fog

Régi pompájában lesz látható a Fehér toronyMegkezdődött az esztergomi vár legmagasabb pontjának számító toronyépület tetejének a rekonstrukciója. Az úgynevezett Fehér torony – amelyen a nemzeti lobogó is leng – a 12. században épült, s a III. Béla kori vár szerves része volt. A felújítás, átalakítás előzményeiről, részleteiről Horváth Béla múzeumigazgató mesélt a Hídlapnak. 

Fejre állhat a világ

A Loctite pillanatragasztó által augusztus elsejével életre hívott reklámfilm-versenyre még szeptember 30-ig lehet jelentkezni. Ehhez saját készítésű reklámfilmet, vagy vicces, a ragasztással kapcsolatos filmes sztorit kell a – regisztrációt követően – a www.pillanatragaszto.hu/filmfestival oldalra beküldeni (feltölteni).  

Hatmillió katolikus országa

Az egyházmegyék minden évben, így idén is összegezték előző évi, vagyis a 2007. évi hitéleti adataikat. Ezek alapján megállapítható, hogy hazánkban 6.085.781 katolikus él. Az egyházmegyés papok száma 1949, a férfi szerzeteseké 765 (közülük 542 pap), a szerzetesnőké 1263. A lelkipásztori munka 2077 plébánia keretében zajlik, az országban 4000 katolikus templom és kápolna található.  

Nem megveszekedett ebek

Szeptember: a kötelező eboltások havaA házikedvencek tartása sok kötelességet is ró az állattartókra, ezek közül az egyik legfontosabb, és törvény által is szigorúan megkövetelt a rendszeres veszettség elleni oltás.A veszettség ugyanis emberekre is veszélyes, mi több, amennyiben nem kapjuk meg még a tünetek megjelenése előtt a megfelelő és meglehetősen fájdalmas kezelést, akkor szinte biztosan halállal végződik.  

Szerelmünk, a rézsű…

…megszépülni látszik. Olvasóink bizonyára figyelemmel kísérték „vergődésünket”, mely a belváros ékének számító Kis-Duna sétány menti rézsű gyomtalanításhoz kapcsolódott. Kértünk, rimánkodtunk, követeltünk, „verbál-hisztiztünk”, s úgy tűnt, mindhiába, a sziklás partszakasz város felöli oldal rendbetételéért felelős vízügyi igazgatóság füleibe mintha ólmot öntöttek volna. 

Csatornafedél… hopp!

Újabb fémlopás-sorozat borzolja a kedélyeketNem tudunk olyat mondani a fém- vagy színesfém eltulajdonítása területén, amit az erre szakosodott bűnelkövetők már ne találtak volna ki. Az, hogy Babits szobrát elvitték, feldarabolták, inkább lelkünknek okozott komoly kárt. Az, hogy a Berényi Zsigmond utcában szinte alig hűlt ki a hegesztés nyoma az új járdakorlátokon, s máris lefűrészelték, s elvitték, közös pénztárcánkat is bántotta. Az elmúlt héten a déli városrészben elkövetett utcai csatornafedelek ellopásával viszont már nem csak anyagi kárról, de a tolvajlások nyomán keletkezett gödrökbe zuhanó kocsik utasainak testi épségéről is szó van. 

Esztergomi mise a Bazilikában

Zenével búcsúzik a nyári szezonSűrű augusztus áll a hátunk mögött, az esztergomi nyár idén ismét számtalan rendezvénnyel várta a helyieket és a turistákat, de a hónap utolsó hétvégéje is tartogat egy-két ínyencséget. 
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal, hír összesen
Vissza az archívumba

hozzászólások

  • György @ A kórházak áldozatkész hősei

    Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...

  • Rege @ A fesztiválnyár java még hátravan

    Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...

  • nyitottszem @ Sziklák a Duna túloldalán

    MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.

    http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...

  • György @ Riadó! Hőség!!!

    Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...

  • redjock @ Új lehetőségek kapujában Dorog

    "hiszen szüle­tése óta Dorogon él"

     

    már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik

  • György @ Sziklák a Duna túloldalán

    Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...

  • woller @ Együtt könnyebb

    Nem én keverem ide.

    De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...

  • woller @ Együtt könnyebb

    A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...

hét képe

Nincs kép

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum