Archívum - 2007 - november

Vereséggel zárt a Dorog FC

Az őszi idényt a hetedik helyen fejezte be a csapatIsmét kikapott a Dorog FC, ennek ellenére a csapat továbbra is őrzi hetedik helyét a tabellán. A dorogiak az NB III tizenötödik fordulójában az NB I-es siófoki alakulat tartalék együttesétől kaptak ki 3-0-ra. 

Perelik a kormányfőt

Magánszemélyek kezdeményeztek pert a kormányfő, illetve Veres János ellen, mivel hamis adatokat közöltek tavaly a kampány során. A kétszáz személy fejenként százezer forintot szeretne kapni kártérítésként. 

Kitüntetett rendőrök

Városi elismerés a kapitányság munkatársainakMeggyes Tamás, Esztergom polgármestere csütörtökön tüntette ki azt a tíz esztergomi rendőrt, akik hatékony munkájukkal részt vettek a Babits-szobor elrablóinak sikeres felderítésében.  

Baleset a Garancsi-tónál

Egy szlovák házaspár sérült meg abban a balesetben, amely még szerdán délben történt Tinnye és Piliscsaba között a Garancsi-tónál. A szlovák férfi és a nő egy kanyarban ütközött össze kocsijukkal a szemből jövő teherautóval, amelynek vezetője nem szenvedett sérülést. A mentésben a pilisvörösvári önkéntes tűzoltók mellett az esztergomiak is részt vettek 

Elhunyt a király

Évszázados évfordulóNem Zámbó Jimmyről van szó, hanem egy igazi magyar királyról, aki 803 évvel ezelőtt hunyt el itt Esztergomban. Imre király 1196 és 1204 között uralkodott, amelyet végig öccsével, a későbbi II. Andrással vívott utódlási harc jellemzett. 

Holnap nyit a hajléktalan szálló

A fagyok miatt eddig még nem riasztották a mentőketEgyelőre a fagy miatt még nem kellett senkit kórházba szállítani Esztergomban, azonban az egyre komolyabb mínuszok rendkívül nagy veszélyt jelentenek a hajléktalanoknak. A rászorulóknak nem kell már sokáig várniuk, szombattól ugyanis megnyitja kapuit a Máltai Szeretetszolgálat éjszakai krízisszállója. 

Máris vége a hűhónak

Hétfőre már plusz tíz fokot jósolnakA péntek délelőtti havazás nem, a síkos utak azonban okoztak fennakadásokat a környéken, kora reggel Pilismarót-Basaharc térségében történt baleset. A következő napokban az időjósok szerint nem kell újabb havazásra számítanunk. 

Közgazdásszal erősít a Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. vezetői testületének új tagjaként Urbán László vezérigazgató-helyettesként csatlakozik a vállalathoz december 1-jén. A közgazdász szakember a pénzügyi szférából érkezett, hivatalos kinevezése az Igazgatói Testületbe a december 17-én tartandó Rendkívüli Közgyűlésen történik meg.  

Elektromos hópihék a belvárosban

Esztergom, Kertváros és Pilisszentlélek is ünnepi fényben ragyogTöbbéves hagyomány Esztergomban, hogy az utcákon karácsony előtt színes, világító díszek jelzik az ünnep közeledtét. A karácsonyi hangulatot fokozandó, idén a megújult főtérre hópihe és csillag mintájú világítótesteket szereltetett az önkormányzat. 

Kard ki kard

A LIGA eltökélt, azt mondják addig a sztrájkot jelentő munkavállalói fegyverrel, amíg a kormány meg nem hátrál és vissza nem vonja vitatott tervezeteit. Ha a kormány felveszi a kesztyűt decemberben még nagy felfordulás lehet az országban. 
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal, hír összesen
Vissza az archívumba
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe