Archívum - 2007 - szeptember

Menetrend változás a „piac” utcában

Tavasszal költözhet a vásártér és a buszpályaudvarTöbb éves tervezgetés és egy helyben toporgás után végre eldőlni látszik a Simor János utca, a városi piac és a buszpályaudvar sorsa. Információink szerint már idén év végén, de legkésőbb 2008 elején megkezdődhet a városképet erősen romboló terület új helyre költöztetése, a területet pedig az Árok utcához hasonló módon teljesen „átöltöztetik”.  

Õszi túrák a Pilisben

Egy csokornyi hasznos útravaló kirándulóknakA nyár a pihenés és a vakáció évszaka, míg az ősz és a tavasz a legfőbb kiránduló szezon, pláne Esztergom környékén, ahol a természetvédelmi körzet kimeríthetetlen kirándulási lehetőségeket biztosít. Új rovatunkkal a természetbarátoknak, túrázni indulóknak szeretnénk segíteni néhány tanáccsal, vagy egy útvonaltervvel – mindebben Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő kommunikációs vezetője lesz segítségünkre, akivel lapunk hasábjain most virtuális erdőjárásra indulunk.  

A kétszer született híd

A sokáig csonka karok, ma két várost ölelnekSokan kérdezték már tőlünk, hogy miért szeptember végén rendezik meg a Hídünnepet és a Hídfutást, hiszen mindenki jól emlékszik: az újjáépített Mária Valéria hídon 2001 október 11-én vágták át a szalagot. Nos a válasz egyszerű, a híd életében az első jelentős dátum 1895. szeptember 28-a volt, ekkor adták át a „forgalomnak” a Dunát most átívelő híd elődjét. Az egyik leghányattatottabb sorsú Duna-hidat eztán kétszer is lerombolták, először az I. világháború után, majd 1944-ben, hogy azután közel hatvan évig őrizze némán a rombolás emlékét. Amióta a csonkán maradt hídpillérek ismét összeérnek, Esztergom és Párkány minden évben együtt ünnepli a jeles eseményt, idén azonban csonka lesz az ünnep, mint olyan sokáig maga a híd is az volt. 

Ünnepi futás a Duna fölött

Évről-évre többen indulnak a HídfutásonA Mária Valéria híd születésnapjának tiszteletére rendezték szombaton a Hídfutást, immáron hetedszer. A hagyományos versenyen idén még többen indultak: a szervezők 1300 emblémás pólóval készültek, végül ennél többen, közel 1400-an álltak rajthoz.  

Az új bor ünnepe Szentgyörgymezőn

Ragyogó napsütésben tartották meg szombat délután Szentgyörgymezőn a hagyományos szüreti felvonulást. Esztergom mellett több környező település ezen a hétvégén tartja az új bor ünnepét, Táton bállal, Kesztölcön kétnapos rendezvénnyel ünnepelnek.  

Búcsút vett az F1 Európától

Japánban faraghatnak hátrányukból a FerrarikElbúcsúzott Európától a Forma 1-es sorozat, de nem kell aggódni a szezon még tart, igaz már csak három futam erejéig. Így nincs sok lehetősége Raikkönennek és Massának, hogy behozza, sőt esetleg megelőzze az egyéni világbajnokságot vezető Hamiltont, és az őt két pont hátránnyal követő Alonsot. A hétvégén az F1-be visszatérő Fuji Speedway-en, Japánban faraghatnak a hátrányukból a Ferrarisok. 

Szentmise és Friderikusz

Misét mondattak a Szent István Gimnáziumért a intézmény sorsáért aggódó szülők és tanárok csütörtök délután öt órakor a ferences templomban. Az elmúlt hetek iskola körüli csetepatéinak újabb epizódjaként a szülők az ATV-n futó Friderikusz műsorig vitték a gimnázium ügyét. 

Zárolták Zuschlag vagyonát

Miután kizárták a Kiskunhalasi Önkormányzat, valamint a Bács-Kiskun megyei MSZP-frakcióból, az ügyészség még rátett egy lapáttal Zuschlagra: zárolták milliós vagyonát. 

Lendületben a Dorog FC

Harmadik helyről várja a folytatást a csapatNégy gólt rámolt be a Dorog FC Tatabánya kettes csapatának az NB III-as bajnokság hatodik fordulójában, amellett, hogy a gárda csak egyet kapott. A 4-1-es végeredmény, majdnem a dorogiak őszi mérlegét mutatja, a csapat eddig négy győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhetett el. 

Januártól megszűnik a határellenőrzés

A régió polgármesterei Párkányban találkoztakBefejezéséhez közeledik annak az INTERREG pályázatnak a megvalósítása, amely során hallépcsőket építettek az Ipolyon, hiszen már a próbaüzem zajlik Tésánál és Ipolytölgyesnél. A régió polgármestereinek ülésének középpontjába ezenkívül a januári schengeni csatlakozásról is szó esett: jövő év elejétől megszűnik a határellenőrzés a szlovák-magyar határon.  
« Előző
Következő »
0 / 1 Oldal, hír összesen
Vissza az archívumba

hozzászólások

  • György @ A kórházak áldozatkész hősei

    Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...

  • Rege @ A fesztiválnyár java még hátravan

    Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...

  • nyitottszem @ Sziklák a Duna túloldalán

    MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.

    http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...

  • György @ Riadó! Hőség!!!

    Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...

  • redjock @ Új lehetőségek kapujában Dorog

    "hiszen szüle­tése óta Dorogon él"

     

    már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik

  • György @ Sziklák a Duna túloldalán

    Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...

  • woller @ Együtt könnyebb

    Nem én keverem ide.

    De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...

  • zahiros @ Együtt könnyebb

    Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...

  • woller @ Együtt könnyebb

    A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...

hét képe

Nincs kép

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum