Kis piros ralis futam

Nehéz versenyeztetni a Renault, a Mitsubishi és a Suzuki kis sportautóit, hiszen mindhárom márka jelentős tapasztalatokkal rendelkezik sportban. E heti tesztünkben azért megpróbáljuk egy „futamon” összemérni a Twingo RS, a Colt Ralliart és a Swift Sport tulajdonságait, így rendhagyó módon, nem egy, hanem három alanyt járatunk meg.

Egy oktávval feljebb

Az első randevún beleszerettem a ráncfelvarrott cseh modellbe, már ami a Skoda legújabb Octaviáját illeti. Korábban teszteltem ennek a típusnak az egyik elődjét, az 1,4-es Dual, benzin és gázüzemű motorral felszerelt változatot – a Hídlap tavaly július 26-ai számában – ám a mostani alanyt egyáltalán nem lehet hozzá hasonlítani. Kinézetre elegánsabb és még több erőt sugároz, amit a TSI turbós motorjának köszönhetően menetközben is egyből és folyamatosan érzünk.

Lecsapva

A Lancer szedán változatát már korábban volt alkalmunk kipróbálni, ezúttal a Sportback névre keresztelt kivitelt kaptuk kölcsön, ráadásul az eddig még nem próbált, 1,8 literes, 143 lóerős benzinmotorral.

A kopó vadásza

Ford Ranger tesztem alatt kicsit Walker-hez, a texasi kopóhoz hasonlítottam magam, már ami a kocsinkat illeti. Persze mivel Chuck Norrisról van szó, aki olyan kemény, hogy fekvőtámasznál nem magát nyomja fel, hanem a földet le, ezért csupán csak ezen közös jellemzőnk miatt tettem. Bár meg merem kockáztatni, hogy a Ford Ranger Wildtrak-nek köszönhetően ezúttal még az öreg Chuckynál is keményebbnek tűntem.

A legnagyobb koreai

Az elmúlt években a koreai gyártók szép lassan szinte valamennyi kategóriában felnőttek az európai és japán konkurensekhez, mi több, időnként képesek mércét állítani egy-egy autójukkal. A Hyundai iX55 ugyan nem veszélyezteti az X5-öst és Q7-est, ugyanakkor tulajdonosának egyáltalán nem kell szemlesütve közlekednie: a forgalom legtöbb résztvevője tisztelni fogja, már csak az autó külső méretei miatt is.

Húsz centivel több lett. Maradhat?

A Nissan Qashqai hét személyes változatát a szokásosnál több kilométeren keresztül volt alkalmunk kipróbálni. A prágai kiruccanás során a plusz két ülésnek nem, de a nagyobb csomagtérnek hasznát vettük, ennek ellenére nem nőtt annyira szívünkhöz az autó, mint a húsz centivel rövidebb alapváltozata.

Mindent bele!

A magyar vásárlók valamiért különösen vonzódnak a hagyományos autóformához: a Renault Thalia, vagy éppen a Dacia Logan minden, csak nem szép és harmonikus, ugyanakkor ár-érték aránya gyakorlatilag verhetetlen. A Suzuki SX4 csak építési módjában hasonlít rájuk: a kidolgozás minősége jobb, de sajnos az ára is magasabb, mint konkurenseinek. Ugyanakkor az utóbbi idők kényszerű engedményei és a különböző akciók miatt ma már nagyon is józan választás lehet a puttonyos japán.

Megvadítva

Sportos, de nem sportverzió, mindössze (jó)néhány gyári kiegészítővel ellátott Splash járt nálunk. Suzuki tulajdonosok és vásárlást fontolgatók figyelmébe: az extrákkal teljesen egyedivé varázsolhatjuk az autót, igaz, sajnos nem adják ingyen a kiegészítőket.

Új jövő

Az új Chevy hivatott arra, hogy végleg kipusztítsa az emlékezetünkből az „ez csak egy csokornyakkendős Daewoo” gondolatot. A Cruze minden porcikájában új fejlesztés, olyannyira, hogy az autó megkapta a következő (I) Astra padlólemezét is.

Go, Berlingo!

Berlingo fölött az ég címmel már jelent meg a Hídlap november 29-ei számában teszt a legújabb Berlingoról, bár akkor pont takarta az égi kilátást a plafon, ezúttal viszont egyből négy tetőablakon is kémlelhetjük a felleget. Persze mostani tesztalanyunk nemcsak ebben különbözik társától, erősebb motor, több praktikus elem bővíti ugyanis az extrákkal felszerelt Multispace változatot.

Lendületben

Az új Megane coupé az utóbbi idők vitathatatlanul legizgalmasabb Renault-ja: dögös forma, finom anyagok, precíz váltó, erős motorok. Előrebocsátom: nem fogok kötekedni, az autót könnyű volt megszeretni és nehéz visszaadni.

Észérvek

A Suzuki SX4 idén ünnepli harmadik születésnapját, így a mai autóipari trendek szerint már erősen középkorúnak minősül. Ennek ellenére köszöni, jól van, és tartja a lépést a konkurensekkel, kedvező ára miatt pedig még ma is az egyik legracionálisabb választás a kategóriájában.

Motor-verseny

Múlt heti számunkban a Renault új Megane-ját, pontosan az 1,5 dCi motorral szerelt változatát teszteltük. Ezúttal is maradunk a márkánál, sőt az erőforrásunk is szinte csavarra megegyezik legutóbbi alanyunkéval, viszont most egy új Thaliába ülünk.

Megint Megane

Az előző generációnál kevésbé ütős formatervvel, de sokkal igényesebb kidolgozással érkezett meg a Megane legújabb generációja.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe