Bakancslistán

Bakancslistámon nem igazán szerepelt a Ford bakancsa, vagyis a Tourneo Connect, a francia vetélytársak – a Berlingo, a Partner – ugyanis igencsak meggyőztek megjelenésben és teljesítményben egyaránt, így a vetélytársaknak köszönhetően nem is nagyon tűnt fel eddig a Ford dobozosa. A közelmúltban azonban két kis Transitot is kipróbálhattam, méghozzá a fullextrás családi és egy kisáruszállító változatot is.

Zöldebb – savanyúbb?

Az Audi A4-es korábban, jó másfél évvel ezelőtt már járt nálunk, ugyanezzel a motorral szerelve, annyi különbséggel, hogy a modelljelzés végéről hiányzott az kis „e” betű. Akkor egészen megdöbbentően alacsony, 5,5 literes átlagfogyasztást mértünk, így fokozottan kíváncsiak voltunk arra, hogy a spórolós kivitel vajon mennyivel éri be.

Szállító 5: fürge furgon

Noha a címben szereplő filmből csupán három van, a VW szállítójából már ez az ötödik „rész”, az akciófilmmel ellentétben a Transporter viszont egyre jobb lett. A legfrissebb ötödik generációs változat a hatos Golf és Polo stílusát követi, ráadásul a legkisebb teljesítményű motorral is meggyőző, szinte Jason Statham-esen (a film főszereplője, korábban kaszkadőr) is lehet vezetni.

Új ízek

Külcsínben nem beszélhetünk forradalmi változásokról, belül azonban annál inkább: az új Astra nagyon magasra helyezte a lécet, a konkurenseknek főhet a fejük. Az esztergom-kertvárosi Autotrend Kft. által a tesztre kölcsönadott autóról nagyon jó tapasztalatokat szereztünk.

Guruló nappali

A tavalyi modellfrissítés nem változtatta meg alapjaiban a prémium szabadidő autók között versengő Nissan Muranot. A feltűnő formába csomagolt luxusautó extráit felsorolni is nehéz lenne, ballonkabátos, borostás arcú nepperek erre mondanák: full-full extra plusz.

Jó nyomon jár

Hosszas készülődést követően végre a Skoda is belépett a szabadidőautók piacára. Talán nem túl elcsépelt szóvicc: a Yetivel jó nyomon járnak a csehek, különösen, hogy a belépőmodell meglepően kedvező áron elvihető.

Együtt hóban, rosszban

Örök hála a Magyar Suzukinak a rugalmasságukért: a durva havazás felborította a tesztnaptárt, de a Suzuki első szóra biztosítani tudta az ilyen napokra legalkalmasabb járművet, a Grand Vitarát.

Uno Punto – evoluzione

Négy év evolúciót követően a Grande Puntoból Punto EVO lett. Az új kisfiat tavaly novemberben már a magyar piacon is megjelent, így az Esztergom-kertvárosi Autótrend Kft Fiat Márkakereskedésében is, a cégnek köszönhetően pedig randevúzhattunk is az új olasz modellel.

Tüzes kisoroszlán

A Peugeot felpiszkálta kissé a népszerű 207-es sorozat háromajtós változatát. Az RC nem túl hivalkodó, megőrizte „nőiességét”, teljesítménye azonban nagyon is férfias.

Második KIAdás

Még jóformán alig szoktuk meg a hét év garanciával a piacra berobbanó KIA cee’d-et, már itt is van a modellfrissített változata. A formához nem sokat nyúltak a mérnökök, de a változás így is több sima ráncfelvarrásnál.

Japán bűvös kocka

A Toyota is beállt a minis, Kia Soul-os, Citroën C3 Picasso-s kockaformás városi kisautók soraiba és tavaly Európában is piacra dobta az Urban Cruiser-t. A kis vagány urbánus zsebterepjáró tulajdonosa a start-stop rendszernek köszönhetően az üzemanyaggal spórolhat, amire szüksége is lesz, miután megvette a több mint négy és fél milliós autót.

Egy oktávval lejjebb

A Skoda is megkapta a VW csoport új, 1,6-os dízelét, aminek köszönhetően nagyjából ötmillió forint körüli összegért juthatunk hozzá gázolajos Octaviához. Vajon mire elegendő a kis dízelmotor a legendásan tágas cseh középkategóriásban?

Újratöltve

A Seat kényszermegoldása, az előző Audi A4-el szinte az utolsó csavarig megegyező Exeo a spanyolok vitathatatlanul eddig legjobb modellje. Hiába esküdözik a gyártó, hogy csak az új, saját fejlesztésű Toledo megérkezéséig tátongó űrt akarták kitölteni, és soha többet ilyet nem csinálnak, titokban szerintem ők is érzik: ennél jobbat nem tudnak összehozni.

Egy autó a jövő (karácsony)fáiért?

Azt hiszem, a Toyota harmadik generációs hibridje, a Prius maximálisan méltó arra, hogy ünnepi számunkban szerepeljen: egyértelműen jól mutat(na) a képzeletbeli fenyőfa alatt a környezetbarát autó.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe