Hajrában szépített az EKE (frissítve)

Hármas győzelmi sorozattal fejezte be a bajnokságot az NB II-es Esztergomi KE csapata, a fiúk azonban ennek ellenére az utolsó előtti, tizenharmadik helyen zárták az idényt. A nehéz szezonban azonban az egyéni statisztikákat nézve az esztergomi kosarasok az élmezőnybe tartoznak.

Minczér Albert újabb akadályt győzött le

Újabb kimagasló nemzetközi eredményekkel és az Universiade és a VB szintidejének teljesítésével gazdagította sikergyűjteményét Minczér Albert. A pilismaróti futó két hete Lengyelországban az Európai Atlétikai Szövetség legmagasabb kategóriájú megmérettetésén ötödik lett.

Négy bajnoki arany és négy válogatott

Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás – ez igaz a dorogi birkózókra is, a Dorogi Nehézatlétikai Club sportolói ugyanis az elmúlt hetekben négy diákolimpiai bajnoki címet szereztek, ráadásként négy kadétsportoló kivívta a válogatottságot. A DNCtagjai ráadásul a birkózás mellett kempoban és grapplingban is remekeltek.

Minden éremből kettőt belapátoltak

Minden éremből dupláztak az esztergomi evezősök múlt hétvégén, a Csepel Evezős Klub országos versenyén ugyanis két arany, két ezüst és két bronzot zsebelt be a csapat. Az EEHE sportolói közül mindenki bejutott a megmérettetés döntőjébe.

NB III-as ezüst már biztos

Már biztosan a második helyen zárnak az Esztergomi Asztalitenisz SE NB III-as játékosai a bajnokságban, a csapat ugyanis az utolsó előtti fordulóban megszerzett győzelmével bebiztosította ezüstös helyét a tabellán. A tokodi pingpongosok megszerezték a bajnokság harmadik helyét, ahogy a megyei első osztályú, esztergomi együttes is.

Tizenhét érem a tizenhetedik világkupáról

Egy arany és kilenc bronzérmet szereztek az Esztergomi Kick-box SE utánpótlás-sportolói, egy első, két második és négy harmadik helyet pedig a nyergesújfalui Zoltek SE bunyósai a május 20. és 22. között Szegeden rendezett világkupán. A nyergesi klub tagja, Fenyvesi Márta a versenyen jubilált, hiszen huszonötödik világkupa győzelmét szerezte meg.

Imre Norbert lett ismét a Suli bikája

Idén is Imre Norbert nyerte el a „Suli bikája” vagyis a Balassa iskola legerősebb tanulója címet. Az intézményben működő Súly-pont klub konditerem idén már másodszor rendezte meg ezt a megmérettetést, melynek második fordulója május 10-én zajlott le.

Bearanyozott táncszezon

Összesen 41 arany, 13 ezüst és 7 bronzérmet gyűjtöttek be eddig idén a Carmen TSEtáncosai, akik legutóbb, két hete Kartalon a Magyar Bajnokságon remekeltek, előtte pedig a sajátrendezésű országos divattáncversenyen a sportcsarnokban. A Carmenesek a bajnoki címek mellett ráadásul kitüntetéseket is átvehettek tánctudásukért.

Bajnok a Ferences labdarúgócsapat

A Ferences gimnázium győzelmével zárult le a sportcsarnok egyik legnagyobb rendezvénye, a tizennégy őszi-tavaszi fordulóval lezajló Csabai Lajos Középiskolás Focibajnokság május 16-án. A nyolc résztvevő iskola küzdelemsorozatának második helyét a Balassa, a harmadikat a Dobó csapata szerezte meg.

Idén is tempózások tana

Ismét meghirdeti 6-14évesek számára hagyományos úszótanfolyamát az esztergomi Szent István fürdő, melynek oktatói idén nyáron is három turnusban tanítják meg a gyerekeket úszni. Az első tanfolyam június 20-án kezdődik.

Mozogjon az egész család!

Számtalan sportág és egyebek közt 24 órás labdarúgó mérkőzés is várja az érdeklődőket május 27-én és 28-án Dorogon, a sportcsarnokban, az mellette lévő parkolóban illetve a Petőfi iskola műfüves pályáján.

Két úszósorozat, öt fordulóval

Öt verseny, ötvenhárom érem, mindez az Esztergomi Úszó Klub elmúlt időszakának mérlege. A fiatal sportolókkal ráadásul az edzők is medencébe ugrottak, rendhagyó módon ugyanis a gyerekekkel együtt az oktatók is rajthoz álltak két versenysorozaton.

Szeniorsikerek két medencében

Két második és három harmadik helyet szerzett két szenior úszóversenyen Fonyódi György és Tátrai Norbert a közelmúltban. A rutinos esztergomi sportolók előbb Békéscsabán, majd Csongrádon mérettették meg magukat

Bearanyozott kempos tavasz

Tíz arany, tizennyolc ezüst és hét bronzérmet szereztek három versenyen a régiós klubokat tömörítő Figting Kempo Stílus sportolói a közelmúltban. Pokorni Gábor tanítványai közül ezúttal az esztergomi-kertvárosi és sárisápi bunyósok remekeltek a Soroksár, a Taksony Kupán, valamint a pécsi, kick-box low-kick és k1 országos döntőben.
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe