Sima Vitéz-siker a Gorillák ellen

Óriási arányú győzelmet arattak az Esztergomi Vitézek extraligás játékosai idegenben a Szegedi Gorillák rögbisei felett a hétvégén. A Vitéz-sereg ugyanis 99-14-re verte meg vendéglátók csapatát. A felnőttek mellett a kadet együttes is simán győzött, a juniorok viszont kikaptak.

Lábatlan-Karva maraton másodszor

Idén is lezajlott Lábatlan és Karva között a hagyományos maratonfutás a közelmúltban. A megmérettetés résztvevői Nyergesújfalut, Tátot, Esztergomot, majd a Mária Valéria hídon át Párkány belvárosán áthaladva jutottak el Karva községbe.

Aranyutánpótlás Leányváron, csapatbajnoki címek Olaszországból

Aranyérmek a diák és az U23-as országos bajnokságról, férfi és női csapatgyőzelem egy olasz nemzetközi tornáról, mindezeket a közelmúltban gyűjtötték be a leányvári judosok.

Parádés dorogi, NB III-as rajt

Parádésan kezdte a 2011/2012-es szezont a Dorogi FC, az idény elejétől új edzővel felálló csapat ugyanis jelenleg a tabella második helyét foglalja el két ponttal lemaradva a listavezető Biatorbágy mögött. Az együttes eddig kilenc forduló alatt veretlen.

Két fordulón túl a Csabai Lajos terembajnokság

Nyolc középiskolás csapat részvételével kezdődött a hagyományos Csabai Lajos teremfoci bajnokság a Pézsa Tibor sportcsarnokban, ahol hétfőn az együttesek már a második fordulót is lejátszották. A résztvevők közül eddig a legjobban a Szalézi-Irinyi alakulata vette a rajtot, két győzelmének köszönhetően.

Kick-box: huszonnégy utánpótlásérem hazai pályán

Tizenhárom arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet gyűjtöttek be az Esztergomi KBSE utánpótlás sportolói a szeptember végén, Esztergomban megrendezett 4Fight Kupa legutóbbi fordulóján. A tizenhat sportoló semi, light és kick-light szabályrendszerben is megküzdött.

Gyereksikerek után K1 gála

Hét arany és egy ezüstérmet gyűjtöttek be a Fighting Kempo Stílus kezdő, gyereksportolói egy, két hete Dánszentmiklóson megrendezett karate versenyen. A rutinszerző megmérettetés után a legképzettebb bunyósok pedig október 22-én csapnak össze egymással a Győzelmek éjszakája elnevezésű K1 gálán a sportcsarnokban.

Rögbi: Nemzetközi siker nyitányként, szoros vereség folytatásként

Nemzetközi sikerrel kezdte az őszi idényt az Esztergomi Vitézek csapata, az együttes ugyanis az Interliga kupasorozat első fordulójában legyőzte 15-14-re a Pobednik Belgrad alakulatát. A Vitéz-játékosok múlt szombaton azonban a Celik Zsenica ellen, idegenben szoros meccsen kikaptak.

Birkózás: ezüstös csapatsiker Dorogon

Ezüstérmet szereztek hazai pályán a diák országos csapatbajnokságon a Dorogi Nehézatlétika Club fiatal birkózói a közelmúltban. A dorogi sportcsarnokban megrendezett megmérettetésen tizenkilenc csapat küzdött meg egymással, a DNC színeiben régiónk – Esztergom, Dorog, Tokod, Tát – legkiválóbb sportolói.

Esztergom, Dorog, Sárisáp az élmezőnyben

Negyedik győzelmét könyvelte el az FC Esztergom a megyei első osztályú bajnokság hatodik fordulójában, ezzel pedig a csapat a második helyen áll jelenleg a bajnokságban. Térségünk többi megyei alakulata felemásan teljesített, míg az NB III-as együttesek közül a Dorogi FC győzött, a Sárisáp pedig döntetlent játszott.

Nyolc éremmel rajtoltak a Tabak judosai

Két aranyérmet, két ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek be a Tabak judo szakosztály versenyzői a közelmúltban. A tokodaltárói sportolók előbb a fővárosban egy nemzetközi versenyen, majd Várgesztesen egy ifjúsági kupán illetve az Oroszlányi Bányász Kupán küzdöttek.

Esztergomi úszósikerek határon túlról

Három arany, tizenkét ezüst és hét bronzérmet gyűjtöttek be az Esztergomi Úszó Klub ifjú sportolói a párkányi Vadas Termál Fürdőben, a közelmúltban megrendezett 33. Juraja Junga Emlékversenyen. Az esztergomi sportolók négy ország, harmincöt klubjának versenyzőivel mérkőztek meg.

Európa-bajnoki pofonokért öt érem

Egy arany, egy ezüst és három bronzérmet szereztek az Olaszországban rendezett kick-box utánpótlás Európa-bajnokságon az Esztergomi KBSE és a Zoltek SE versenyzői szeptember 2 és 9 között. Rizmayer Norbert a dobogó legtetejére állhatott, Gózon Ádám második lett, míg Engelbrecht Ádám, Ébelle Fruzsina és Szabó Z. Dominik harmadik helyen végzett.

Három kategóriában már harmadszor szerváltak

Harmadszor rendezte meg az Esztergomi Asztalitenisz SE az Esztergomi Nyílt Asztalitenisz versenyét múlt vasárnap a Babits iskolában. A megmérettetés igazolt kategóriáját Kasza Endre nyerte meg, a hobbi résztvevők között Várvölgyi Béla lett a legjobb, míg az összevont párosok közt Illés Roland és Szakál Béla.
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe