Rajtol a kajak-kenuválogatás

A hétvégén Szolnokon rendezi meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idei első viadalát, a Sun Kupa felnőtt és ifjúsági rangsoroló versenyt. A kajakosok és kenusok körében óriási az érdeklődés a verseny iránt – nem véletlenül. Szolnokon debütál az új felnőtt kapitány, Storcz Botond, az Esztergomi Kajak-kenu Sportegyesület alapító tagjának válogatási szisztémája, s itt dől el, hogy mely egységek képviselhetik színeinket a június 5 és 7-e között Szegeden megrendezendő MOL Világkupán. Beharangozó sorozatunkban a férfi kajakosok mezőnyét mutatjuk be.

Magyar Bajnokok és az év táncosai

A Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesületet választotta az év táncegyüttesének a Magyar Divat- és Sporttáncszövetség az április végén rendezett éves gálaműsorán Dunaújvárosban. Az eseménnyel ráadásul egy helyszínen és időpontban zajlott le a Magyar Bajnokság is, melyen a kitüntetett esztergomi táncosok jó néhány arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.

Ausztria ellen vonul a Vitéz-had

Az osztrákok ellen lépnek pályára a Vitézek legjobbjai szombat délután, a magyar válogatott ugyanis Esztergomban a Vasas stadionban fogadja Ausztria nemzeti csapatát világbajnoki selejtezőn.

Fuss a csúcsra!

Szombaton délután rendezik meg a Dunaparti Futópartik versenysorozat második futamát, a Vaskapu Csúcsfutást. A vállalkozó szellemű futók 2, illetve 3,5 kilométeres távokon indulhatnak.

Visszavert kecskemétiek

A tavaszi nyitányon elszenvedett kecskeméti vereség után, a visszavágón nullára verte a Vitéz-sereg a KARC rögbiseit. A tízszeres bajnokcsapat szinte már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

Sportgálával kezd a kistérség

Sportgálával nyitja meg szombaton a kistérségi társulás idei szabadidősport-programját, melyen a fiatal labdarúgók mellett pályára lép a kistérség polgármestereiből, képviselőiből álló csapat a Magyar Parlament Válogatottja ellen.

Máriahalmi pingpongparádé

Halmozza a sikereket Máriahalom asztalitenisz csapata, a pingpongosok ugyanis fordulóról-fordulóra nyerik a meccseket. Legutóbb a megyei rangadón az őszi két vereségért vágott vissza Tatabányának az alakulat.

KO a köbön

Negyedszer rendezte meg hagyományos kupáját az Esztergom-kertvárosi Kempo Karate Klub a közelmúltban. A teltházas küzdelmek sorát végül csapatban a hazaiak nyerték, de Pokorni Gábor tanítványai számtalan egyéni sikert is bezsebeltek a kemény mezőnyben, melynek többek között egy orosz többszörös kempo világbajnok, Andreev Viacheslav is tagja volt.

Olimpiai bajnok istvánosok

Százszázalékosan, minden fordulóban győzve az esztergomi Szent István Gimnázium csapata nyerte meg az olimpiatörténetből rendezett Mező Ferenc szellemi diákolimpia országos fináléját is.

Sárisápi presztízssiker

Megyei rangadót játszott az NB III-as bajnokság harmadik fordulójában a Sárisáp és a Dorog. A csapatok presztízs küzdelmének első félidejében már 1-0-ra vezettek a sárisápiak, a második játékrészben az előnyt még két góllal megtriplázta a csapat, végül azonban a dorogiak egy találattal szépítettek az eredményen.

Hegyes revans

Dorog NB II-es felnőtt férfi röplabdacsapata szombaton hazai pályán javított statisztikáján: sima 3-0-ás győzelmet aratott Kunhegyes ellen. Az ifi csapat számára viszont a bajnokság harmadik, pécsi fordulója felemás sikert hozott: három mérkőzésükből egyet sikerült megnyerniük.

Bécs ellen vonuló Vitézek

Vasárnap a budapesti BVSC-stadionban rendezik meg a CEE Rugby-kupa utolsó előtti fordulójának három mérkőzését. Az eseményen a régió hat legjobb csapata – köztük a tízszeres magyar bajnok Esztergomi Vitézek Suzuki együttese is – küzd Közép-Európa első rögbi bajnoki címéért.

Indulnak a futópartik!

Vasárnap tíz órakor kezdődik a Dunaparti Futópartik versenysorozat első fordulója az Erzsébet parkban.

Leányvári judo-siker

Honvéd-Kipszer csarnoka adott otthont a Magyar Köztársaság Kupa junior judo versenynek, ahol a leányvári versenyzők kiváló teljesítményt nyújtva 42 ponttal megnyerték a női csapatversenyt.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe