A szezonzárásra feltámadt a Dorog

A nehéz szezonkezdetet követően bravúrral zárta a Dorogi FC az őszi idényt, a csapat a Pénzügyőr SE felett aratott 3-1-es győzelmet, mellyel előrébb is került az alakulat a tabellán. A dorogi labdarúgók végül az összetettben a tizenegyedik helyre sorolták magukat, ezzel pedig a szakvezetés szerint részben teljesítették a fiúk az idei elvárást.

Négy klub, egy verseny, harminckét érem

Tizenegy arany, tizenhárom ezüst-és nyolc bronzérem, mindezt egy versenyen gyűjtötték be a négy, régiós kempos klubot tömörítő Fighting Kempo Stílus sportolói. Pokorni Gábor tanítványai múlt hétvégén a II. Soroksár Kupán 187 küzdősportos között bunyóztak.

Teremkupák hava

Tarnóczi Imre tiszteletére rendezett múlt hétvégén terembajnokságot a Pézsa Tibor sportcsarnok, melyre az ország számos pontjáról érkeztek csapatok. A házigazda ESC fiataljai végül a hatodik helyen végeztek. Az ősz a teremkupákról szól, hiszen nemrég értek véget az általános-és középiskolások számára rendezett bajnokság őszi fordulói, valamint az I. Csari Kupa is, melyet a Szent István Gimnázium tanulói nyertek.

Isteni gólöröm

A döntőig menetelt idén a 2007-es aranyérmes esztergomi kispap válogatott a szemináriumok bajnokságában. A csapat két éve Szegeden vívta ki magának a bajnoki címet, ezúttal viszont Hajdúdorogon rendezték meg a szemináriumok országos labdarugó-bajnokságát.

Leányvári csapatparádé

A leányvári női „A” csapat első, a „B” együttes a harmadik, a fiú alakulat pedig a negyedik helyen végzett november 14-én a Honvéd csarnokban rendezett junior judo-csapatbajnokságon. A leányvári egyesület jelenleg az ország 140 klubjából a hatodik helyen áll a ranglistán.

Bosnyákverés Vitéz módra

Megállíthatatlan a Vitéz-sereg, az esztergomi rögbi csapat ugyanis nemcsak a magyar bajnokságban, kupában, hanem nemzetközi szinten is sorra hozza a győzelmeket. A csapat legutóbb az Interligában idegenben Celik Zenica együttesét győzték le 27-20 arányban.

Felemás, régiós labdarúgó-hétvége

Továbbra is az NB III sereghajtói a Dorogi FC és a Sárisápi-Sikér SE, a dorogi fiúk ugyanis a tabellán a tizenkettedik helyet foglalják el, míg a sárisápiak a tizenharmadikat. A legutóbbi fordulóban mindkét csapat gólzáporos mérkőzésen kapott ki hazai pályán. A megyei első osztályban viszont régiónkból Tokod a második, Esztergom pedig az ötödik helyen áll.

Csoportelső a magyar rögbiválogatott

Átvette a vezetést az Európai-bajnoki selejtezők 3 divízió B. csoportjában a magyar rögbi válogatott, miután szombaton Szlovénia legjobbjait 17-11 arányban legyőzte az esztergomi rögbisekkel felvértezett csapat.

Egy hétvége, két csapat, két vereség

Szombaton Esztergom mindkét első osztályú rögbi csapata pályára lépett és ezúttal mindkettő vesztett. NB I-es bajnoki mérkőzésen Esztergomi Vitézek Suzuki II. a Buldogok II-től kapott ki, míg Esztergom I. a CEE kupamérkőzésen a tavalyi bajnok Temesvár alakulatától.

Sportoló Széchényi terem

Néhány órára sportcsarnokká változik a Széchenyi tér a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. szervezésében ugyanis szombaton 17 órától extrém- és küzdősport-bemutatók sorozata követik egymást a főtéren.

Sörrel avatott biciklisút

Elkészült a Nyergesújfalut és Bajótot összekötő kerékpárút, melynek ünnepélyes átadója október 10-én, délelőtt 11 órakor kezdődik az 1125-ös számú út mellett, Nyerges és Bajót közigazgatási határán. Az ünnepélyes átadón a beszédeket követően felszentelik a kerékpárutat, illetve ezt követően természetesen felavatják az útszakaszt. Az átadó után a helyszínen felállított sátorban minden résztvevőt egy jó hangulatú, sörözéssel egybekötött beszélgetésre vár két település.

Futók hétvégéje

Ritkán fordul elő, hogy egy héten két futóverseny induljon egy városban, az előttünk álló hétvége azonban ilyen. Szombaton a Hídfutáson állhatnak rajthoz a versenyzők és a lelkes amatőrök, vasárnap délelőtt pedig a Dunaparti Futópartik ötödik fordulójára kerül sor az Erzsébet parkban, amelyen lesz ovisok versenye, négy- és tíz kilométeres futás, valamint klasszikus félmaratoni táv is.

Az első ezer célba érő pólót kap

A szeptember utolsó szombatján megrendezendő kilencedik Hídfutásra még csütörtök 16 óráig lehet a www.hidfutas.eoldal.hu weboldalon ingyenesen előnevezni, valamint a verseny napján 10 és 12 óra között a Pézsa Tibor sportcsarnok­ban, amelyért viszont már ezer forintot kell fizetni. A verseny hat korcsoportban a Mária Valéria híd alól rajtol el jövő vasárnap délután egykor, majd a futók egy szi­getkör után térnek rá a hídra, és Párkány főterén keresztül futnak el a Vadas fürdő­ben kijelölt célig, ahol az első ezer célba érő pólót kap. Az eredményhirdetésen a helyezetteket díjazzák, ráadásul ajándéksorsoláson minden résztvevő nyerhet az értékes ajándékok közül. A Hídfutásról részletes információ múlt heti számunkban, olvasható illetve a 30/449-0210-es telefonszámon este 17-20 óra között kérhető.

Új-zélandi profi a Vitézek új szaktanácsadója

Új-zélandi profi rögbiszakemberrel erősítette meg az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE szakmai vezetését. John Carrington már múlt szombaton meg is kezdte munkáját az egyesületnél, melynek egyes csapata Nagyváradon győzött, míg kettes alakulata Szegeden kikapott a hétvégén.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe