Pattogó siker: egyszer fent, másszor lent

Felemás őszi idényen van túl az Esztergomi KE: a kezdeti holtpontot követően fényes győzelmeket arattak a fiúk, majd az óév búcsúztatásaképpen ismét egy vereségbe szaladt bele az együttes. Az EKE a jövőben a sikerek reményében kosarazik: az MAFC-BME ellen kezdenek most hétvégén.

Ligeti vitte a Rozi Kupát

A Ligeti Pékség nyerte 2009 utolsó teremlabdarúgó tornáját, a sportcsarnok egykori legendás vezetőjéről, Rozgonyi Miklósról elnevezett hatodik Rozi Kupát a két ünnep között. Minden évben hagyományosan karácsony és szilveszter között rendezi meg a Pézsa Tibor sportcsarnok a Rozi Kupát, melyre ezúttal tíz csapat nevezését fogadták el a rendezők.

Kupagyőztesek teremnek

Léva, Verőce és a József Attila iskola labdarúgói is trófeát nyertek teremtornán a közelmúltban. A felnőttek a sportcsarnokban az Osvald Béla és a Markó Béla tornán küzdöttek, míg a legfiatalabb iskolások a gyakorlóban léptek pályára. A két ünnep között a sportcsarnok ráadásul kupával emlékezik meg egykori vezetőjéről, Rozgonyi Miklósról.

A négy mesterlövész

Mesterhármast lőtt ősszel az esztergomi lövésszel kiálló Testőr Akadémia csapata, amely az önkormányzattól kezelésbe kapott régi, kertvárosi lőtéren kiképző bázist hoz létre. A fiúk ebben az idényben is a mozgalmas szezont záró dorogi lőtéren gyakoroltak, ahol legutóbb két kupán is megmérkőzhettek a profi és félprofi lövészek.

Kevés verseny, sok érem

Rövid pihenőre mennek a Fit-lesz Sportegyesület versenyzői a decemberi szezonzárót követően, azután januárban a sportolók megkezdik a felkészülést a tavaszi idényre. Az őszi versenyidőszakot idén az elmúlt évekhez képest kevesebb versennyel zárta az egyesület.

Judos Mikulás edzésen

Edzés közben látogatta meg a közelmúltban a Mikulás az esztergomi judosokat, akik pénteken háziversennyel és szezonzáró taggyűléssel zárták az idei szezont.

Első osztályú Leányvár

Egy bajnoki címet, valamint két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a leányvári judosok a felnőtt első és másodosztályú női csapatbajnokságon Győrszentivánon, ahol a felnőtt első és másodosztályú csapatbajnokságot rendezték meg. A leányváriak két együttessel vettek részt az első osztályban, eggyel pedig a másodosztályban.

Focisulis osztálytalálkozó

Húsz év után újra együtt a legendás Focisuli legeredményesebb korosztálya. A 90-es évek országos hírű 1980/81-ben született játékosainak ugyanis nosztalgianapot rendez a Focisuli egykori vezetője. Az eseményen a labdarúgók az emlékek felidézése mellett a már húsz éve őrzött kupákból is hazavihetnek magukkal egyet-egyet.

Bedobták magukat a kosarasok

Két győzelmet könyvelhetett el a legutóbbi fordulókban az EKE, amely a szezon eleji gyengélkedést követően úgy tűnik, feltámadt. A kosarasok legutóbbi TFSE/A elleni mérkőzésen ráadásul fényes győzelmet arattak. A csapatvezető szerint az elmúlt időszak tendenciáit figyelembe véve, ez a meccs vízválasztó lehet az együttes számára.

Karácsonyfa a halaknak

Már ma karácsonyfát állítanak a búvárok, ráadásul nem is akárhol, hanem a Pala mélyén. Az Esztergomi Spartacus Sportegyesület Búvár Szakosztályának tagjai tíz órától merülnek az alig pár fokos vízbe egy feldíszített fenyővel.

Iskolapadban és tornateremben is jeles

Átadták az „Esztergom Város jó tanulója-jó sportolója” díjakat szerdán délután a Dobó Katalin Gimnázium aulájában. A díjat minden évben a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel és jó sportteljesítménnyel büszkélkedő esztergomi általános és középiskolások vehetik át.

Magyar virtus, olasz sprintgyőzelem

Rendes Csaba ismét nem hagyta magát és újra megmutatta olasz klubjában, hogy a menedzsmentnek az esztergomi versenyzővel is számolnia kell, a fiatal triatlonos ugyanis egy olasz ranglistaversenyen ismét legyőzte csapattársát, egyesülete favorizált versenyzőjét, és egyben legnagyobb riválisát.

Szünet után csobbantak a szeniorok

Ismét medencébe ugrottak kisebb szünet után az esztergomi szeniorúszók. A csapat legutóbb Hódmezővásárhelyen mérte össze tudását a magyar és környékbeli országokból érkező versenyzőkkel a VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóversenyen.

Bajnoki tekerés teremben

Sulyok ’Rigó’ Balázs huszonötszörös magyar bajnokkal tekerhettek múlt szombaton az érdeklődők az esztergomi Hawaii Spinning® Centrum nyílt napján. A reggeltől késő délutánig tartó rendezvényen ráadásul a sport mellett ingyen szolárium, étkezési tanácsadás és ajándékok is vártak a résztvevőkre.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe