Bajnoki címmel rajtolt Minczér Albert

Magyar bajnoki címet szerzett Minczér Albert múlt hétvégén a Budapesten megrendezett fedettpályás atlétikai bajnokságon. A pilismaróti sportoló 3000 méteren szerzett aranyérme mellé egy bronzot is bezsebelt az 1500 méteres futamon.

Ötven százalékon a dorogi röplabdások

Negyedik helyen zárták az NBIIalapszakaszát a dorogi röplabdások, akik tizenkét fordulót követően hat győzelemmel és hat vereséggel várják a bajnoki folytatást. A fiúk nem elégedettek eredményükkel, a játékosok ugyanis a bajnokság második helyét tűzték ki célnak.

Bundesligás dorogi öregfiúk

Bundesligás csapatok ellen játszottak a Fritz Walter emléktornán a dorogi öregfiúk a közelmúltban, miután az együttes meghívást kapott a kupára a Rajnai Labdarúgó Szövetségtől. Az alakulat a kupán végül az ötödik helyet szerezte meg.

Pofozkodó harcművészek

Huszonnégy arany, tizenhat ezüst és hét bronzérmet szereztek a régiós kemposok a hatodik, nyílt nemzetközi Kertváros Kupán múlt szombaton Kertvárosban. A megmérettetésen résztvevő csapatok közül ráadásul az első a kertvárosi, a második pedig a sárisápi klub lett.

A terepkirály

A Kuba családban apáról fiúra öröklődik a terepmotorozás szenvedélye. Ronald nagyapja indította a sort, aki a párkányi papírgyár motoros klubjában versenyzett negyven évvel ezelőtt, majd az apja folytatta, aki hatéves korában kapta első motorját a karácsonyfa alá. Richard, az apa tizenöt évesen indult először szlovák bajnokságon, majd a harmincas éveiben KTM és Yamaha gépeken kétszer is elnyerte a szlovák bajnoki címet. A vágyai azonban ezzel nem értek véget, mert valamikor még meg szeretné nyerni a szeniorok bajnokságát, amiben eddig bokros üzleti és szervezői teendői akadályozták meg.

Újra Dágé a Jedlik-kupa

Már másodszor nyerték meg a dági utánpótlás röplabdások január elején a győri Jedlik-kupát, melyet idén tizenhatodik alkalommal rendezett meg a Győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola junior fiúcsapatok számára.

Brutális bajnok

Megvédte 2009-es győzelme után bajnoki címét tavaly Imre József István, a dorogi sportoló ugyanis ismét megnyerte a Brutal Challenge elnevezésű országos erőemelő bajnokságot. A győztes két éve, ami megmérettetésen elindult, mindegyiket megnyerte.

Az úszás és vízilabda Donjai

A megyei úszó döntőben és a sajátrendezésű vízilabda mérkőzésen is arattak a dorogi Don Pepe Új-Hullám Úszó-és Vízilabda Iskola növendékei a közelmúltban.

Nyolc között Dorog a kupában

Az NB I-es Debreceni Egyetem Atlétika Club csapatát legyőzve jutott be a magyar kupa legjobb nyolc együttese közé az NB II-es dorogi alakulat. Afiúk 3-0-ra győzték le az élvonalbeli röplabdásokat hazai pályán múlt csütörtökön.

A leányváriak itthon és külföldön is megmutatták

Hét aranyérmet szereztek a leányvári judosok a közelmúltban, ráadásul a sportolók nemcsak hazai környezetben, hanem nemzetközi porondon is helytálltak.

Aranyat érő fogás

Válogatott tag lett ifjabb Lévai Zoltán esztergomi és Torba Erik tokodi birkózó, ráadásul mellettük régiónk sportolói az elmúlt sűrű, őszi versenyidőszakban hétről hétre sorra gyűjtik a magyar bajnoki címeket és érmeket. A fiatal tehetségek Ukrajnában, Budapesten és Karcagon versenyeztek az elmúlt időszakban.

Sportjubileum Párkányban

A párkányi sportélet kilencven évére tekintettet vissza november 16-án a város sportközönsége. Sőt a megemlékezésen emléklapokkal és emlékplakettekkel ismerte el Párkány legsikeresebb sportolóit, akik sporteredményeikkel nemcsak országos, hanem nemzetközi viszonylatban is kitűntek.

Bajnoki arany Tokodaltáróra

Újabb egyéni országos bajnoki aranyéremmel gazdagodott a tokodaltárói TABAK judo szakosztály, köszönhetően Sziklai Georgiának. Budapesten november elején az UTE csarnoka adott otthont az idei felnőtt másodosztályú Magyar Bajnokságnak, melyen a tokodaltárói egyesületből két versenyző is elindult.

Négy szerva két győzelem

Két győzelmet és két vereséget szereztek eddig az NB II-es bajnokságban a dorogi röplabdás fiúk, a csapat legutóbb múlt szombaton fogadta a győrieket és 3-0-ás vereséget szenvedtek ellenük. A dorogi együttes a bajnokság mellett a magyar kupában is talpon van, már bejutott a legjobb tizenhat közé.
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe