Egy 1-1-es döntetlennel kezdte a bajnokként a megyei másodosztályba feljutó Kesztölci SE felnőtt labdarúgó csapata az egy szinttel feljebbi bajnokságot. Az alakulat az előző évad aranyérme mellett kiérdemelte a legsportszerűbb együttesnek járó fair-play kupát is.
Rendhagyó birkózó eseményt, strandbirkózóversenyt rendezett a dorogi szakosztály augusztus 14-én a Palatinus-tó partján. Az országos bajnokság harmadik fordulóján, a Pala-öbölnél Növényi Norbert, Bárdosi Sándor és Ritter Árpád birkózóklasszisokkal is találkozhatott a közönség.
Edzőtáborral tették fel a pontot a nyári felkészülés i-jére a régió birkózói. A BVSC-DEGA Tát, Tokod és Esztergom klubok utánpótlás és felnőtt sportolói augusztus 7-étől 19-éig edzőtáboroztak együtt az őszi kötöttfogású versenyekre készülve. Az első megmérettetés Esztergomban lesz, szeptember első hétvégéjén ugyanis az esztergomi szakosztály rendezi meg a sportcsarnokban a serdülő országos bajnokságot és az országos diák és serdülő lány csapatbajnoki döntőt.
A dorogi lányok is elkezdik ma a labdarúgó-bajnokságot, a női csapat idén már harmadik NB II-es évadjába vág bele, a szakosztály azonban szeptemberben már ötödik születésnapját ünnepelheti.
Rekordrészvétellel zajlott le múlt héten az idén már negyedszer megrendezett Kistérségi Sporttábor, melyet ezúttal a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiával együttműködve rendezett meg a kistérség Bajóton illetve Gyulán. A táborban részt vevő ifjú labdarúgók a programok egyik csúcspontjaként legyőzték a gyulai NB I-es utánpótlás-csapatot.
Tizedik lett és ezzel teljesítette az elvárásokat a Dorogi FC, a csapat ugyanis kivívta a bennmaradást az NB III-as labdarúgó bajnokságban. A klub most a tavasszal és a szezon végén távozott játékosok helyét próbálja betölteni, amellett, hogy az összeszűkült keret már meg is kezdte a felkészülést a következő szezonra.
Hat arany, kilenc ezüst és tíz bronz a mérlegük a legutóbbi két versenyen a sárisápi, tokod-üveggyári és esztergom-kertvárosi kemposoknak. A Fighting Kempo Stílus bunyósai előbb a Soroksár Kupán Budapesten, majd múlt hétvégén a Szlovák Pusztakezes Full-contact Bajnokságon küzdöttek Dunaszerdahelyen.
A babitsos fiúk és lányok, valamint a pilismaróti lányok győzelmével értek véget az idei, általános iskolák számára meghirdetett kosárlabda-bajnokságok. Az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület ezzel a sporteseménnyel zárta a 2009/2010-es tanév versenyeit. A májusban megrendezett küzdelmeket három helyszínen bonyolították le a szervezők: a Babits iskolában, a Szent Erzsébet iskolában, valamint a pilismaróti sportcsarnokban.
Európa-bajnoki cím sumoban, számtalan országos arany birkózásban, mindezt a múlt hónapban érte el a Lévai Zoltán vezette BVSC DEGA táti, tokodi és esztergomi egyesület. Az esztergomi birkózók közül Molnár Enikő Eb-győztes lett, míg az OB-n a tokodi Korpási Bálint és klubtársa Torba Erik, illetve a táti Tatár Gergő aratott. Az esztergomi Lévai Tamás a Budapest-bajnokságon remekelt, Szekér Szimonetta és Putnoki Zsolt pedig egy szlovák felkészítő versenyen.
A Forest Papír csapata nyerte a közelmúltban Lábatlanon megrendezett Legea Pünkösdi Kispályás Labdarúgó Tornát, miután a döntőben büntetőkkel legyőzte a nyergesi labdarúgókból verbuválódott Forest Gump együttest. A harmadik helyet a lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület tagjaiból összeállt Kutyaütők csapata szerezte meg.