Válasz a Hídlap főszerkesztőjének

Legutóbbi jegyzetedben arról elmélkedtél, hogy a helyi fideszeseket életveszélyesen megfenyegették, és milyen dolog az, hogy nem határolódnak el az emberek ettől. Idézlek :„(…)Az akkor történtektől (Meggyes házgyújtása- a szerk.) minden józan gondolkozású ember azonnal elhatárolódott, azt hiszem, erre most is minimum szükség lett volna, ám lapzártánkig sem a nem fideszes önkormányzati képviselők, sem Tétényi Éva nem tette meg. Annak ellenére sem, hogy a levél szerzője az ő őrült, szélsőséges támogatója.(??- a szerk.) Álljon itt egy idézet a házgyújtást követően, 2008. április 12-énmegjelent Hídlapból. Az írás pikantériája, hogy azt korábbi főszerkesztőnk, Tétényi Éva sajtósa írta:(…)”

Van egy álmom

„Van egy álmom…”- kezdte híres beszédét 1963-ban Martin Luther King tiszteletes, néger polgárjogi harcos. Nos, nekem, Kis István, gyomorfekélyes esztergomi lakosnak is van egy álmom és most, hogy Sz. Károlyt 1 évre lecsukják emberölés előkészülete miatt, remélem, nem járok úgy, mint a tiszteletes. (Fejbelőtték…)

Menetelés Esztergom vagyonának feloszlatásáért

Egészen elképesztő, ami Esztergomban történik, végső elkeseredésemben gondoltam úgy, hogy egy megkésett levélben figyelmeztessek minden jó szándékú esztergomit arra, hogy mit is jelent e hangzatos zarándokút Budapestre, mit is jelent pontosan a képviselő testület feloszlatása az adósságrendezési eljárás alatt.

Tábla nincs, büntetés van

T. A. nevű olvasónk egy véleménye szerint jogtalan büntetéssel kapcsolatban ragadott tollat.

Tisztelt Képviselő Úr!

Nyílt levél formájába szeretnék Önnek feltenni egy kérdést, illetve egy kérést,amire szeretném ha válaszolna.

Az Illés együttes ismét indexen?

A közelmúltban Esztergomban, a Városi Könyvtárban tartott ankétot a zenélésről a közelmúltban visszavonult Szörényi Levente. A média „hallgatása” ellenére legalább 200 érdeklődő zsúfolódott össze a szükségkönyvtárban.

Válasz Méhes Szilveszter nyílt levelére

Tisztelt Uram! Hogy a lakosság részéről kik fordultak Önhöz kérdéseikkel azt nem tudom, mint ahogy azt sem, miért nem hozzám fordultak, hiszen lakóhelyem, telefonszámom nem titkos, bárki bármikor felkereshet. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatom Önnek, hogy a kommunikáció köztem és választópolgáraim közt nagyon jól működik, a valós problémák mindig felszínre és megoldásra kerültek.

Nyílt levél Ivanov Mihályhoz

Nyílt levél Ivanov Mihályhoz, Esztergom 6.számú választókerület önkormányzati képviselőjéhez.

„Most mulik pontosan...”

A közelmúltban az immáron Prima Primissima díjjas Csik zenekar Esztergomban adott koncertet a Művelődési házban telt ház előtt. Ám a közönség nagy részét – várakozástól eltérően – nem a „táncházasok”, a helyi néptánccsoport tagjai alkották, hanem olyan „rocker” fiatalok, akik egy évvel ezelőtt még talán egyetlen magyar népdalt sem tudtak volna elénekelni, azt sem tudták, mi az a „táncház-mozgalom”, és persze a Csik zenekart sem ismerték, annál inkább a Rolling Stones, Michael Jackson, vagy Lady Gaga slágereit.

Tóth Tamás és a Nyomkereső

„Itt ülünk a folyóparton / nézzük a vizet / a felejthetetlen évtized, hagyott itt bennünket”. Ez az enyhén írónikus szövegrészlet olvasható a rendkívül sokoldalú író, újságíró, népművelő, de főleg rock-zenész Tóth Tamás Béla legújabb CD lemezén.

„Emeld fel fejedet, kis haza”

A szentgyörgymezői táncházról mi újságírók már sokat írtunk. Sok jót, de rosszat is.”Tavaly” december 30-án legalább 15-20 ember gyűlt össze az olvasókör épületében. Valamennyien énekelni és táncolni akartak. Polgár József az egyik főszervező, az Olvasókör vezetője elmondta, hogy az ország minden részéről várnak táncház-kedvelő fiatalokat, akik jöttek is tömegével. Végül is volt szerb tánc, sőt főleg az, de „megtűrték” a rendezők a magyar táncokat is. A Kalotaszegi táncokba sokan már belefáradtak. Inkább az esti diszkóra, vagy leszbi-bárba készültek. Hogyan is írta Nagy László a költőfejedelem? „Emeld fel fejedet kis haza / te az elnyomatás iszonya / Emelkedj magasra nemzetem / Rád dőlne a Világegyetem”.

Kereskedelmi rádiók:

Nagyon megörültem, és nem akartam hinni a szememnek, amikor az általam tisztelt, és kiváló embernek tartott Schmitt Pál köztársasági elnök beiktatási ünnepségén, melyet az MTV 1. egyenes adásban közvetített, feltűnt egy néptáncegyüttes! Méghozzá nem is akármelyik, Magyarország talán legkiválóbb együttese, a Csillagszemű.

Mégis , kinek a városa ?

Vasárnap, Esztergomban ,a Dobó Katalin Gimnáziumban megtartotta ünnepélyes alakuló ülését a frissen megválasztott képviselőtestület.

Bűnös-e a „bűnös”?

Sokak véleménye és a közbeszéd szerint Esztergom most leváltott polgármestere, Meggyes Tamás, egy autokrata, megalomán városvezető volt, aki teljes mértékben rászolgált a „nagy bukásra”. Ő az aki a huszonegyedik században a legsötétebb korokra emlékeztető személyi kultuszt alakított ki maga körül, diktatórikus módszerekkel vezette Esztergomot, és kíméletlenül elbánt mindazokkal, akik ellenszegülni merészeltek neki. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány dologra emlékeztetni.
« Előző 1 2 Következő » 2 / 2 Oldal
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe