Ünnep-elő Dömösön

Az idei évben is megrendezésre került az immár hagyománnyá vált „Ünnep-elő” elnevezésű helyi kézműves, karácsonyra hangolódó vásár és közösségi összejövetel Dömösön.

Mi áll az adósságrendezés hátterében? – olvasói levél, jegyzői válasszal!

A 2011. november 3.-I KT ülésen a Fidesz frakció néhány tagja kérdést intézett Tétényi Éva polgármester asszonyhoz az általa helyben kezdeményezett adósságrendezési eljárás előzetes hatástanulmányával kapcsolatban. Ő zárszavában azt mondta, hogy Esztergom város akkori helyzetét figyelembe véve, a vonatkozó 1996.évi XXV.tv. 5 § "mérlegelés nélkül" írta neki elő az adósságrendezési eljárás megindítását.

Sárba tiport tisztelet

Idei október 23-ai szereplésével egyértelművé vált a helyzet: Tétényi Éva provokatőr. Ezt a vonását már hetek, hónapok óta erőlteti, a testületi üléseken, a sajtóban való szerepléseken és a különböző rendezvényeken is hecceli a többségi politikusokat és a többségi szavazókat.

MEA CULPA

Az elmúlt hetekben összehangolt támadást indítottak a Hídlap ellen: előbb a cég megszűnését próbálták elérni, majd tüntetést szerveztek a lap ellen. Pontos okot senki nem mondott, és persze az sem derül ki majd sohasem, hogy ki állt mindez mögött, a végrehajtók mindenestre végső soron csak eszközök voltak. Gyaníthatóan néhány olyan megállapítás nem tetszett/tetszik valakiknek, amelyek – mint rendre kiderült – megállják a helyüket, sőt. Lássunk néhányat közülük.

Vissza a jövőbe

Harmadszor írok, mivel ihletet ad az esztergomi közélet, új és új epizód követi egymást a város már-már képregényhősöket megillető életében. A szereplők és karakterük viszont nem változtak, ha ez jó hír, akkor legyen az, de mint olyan, az egyetlen.

Még mindig bűnös nemzet vagyunk?

A szerb parlament által a közelmúltban meghozott visszaszármaztatási és kárpótlási törvény azon passzusa, mely a vajdasági magyarokat gyakorlatilag kizárja a kárpótlásra jogosultak köréből, túl azon, hogy gazdasági előnyhöz akar juttatni bizonyos csoportokat, politikai üzenetet is hordoz.

„Szégyelljétek magatokat”

Ez a mondat hangzott el a polgármester édesanyja szájából, amikor két hete csütörtökön 18 óra tájában megjelent a városháza előtt. Fent a Bottyán palota ablakai mögött, talán éppen akkor kezdődött a heti testületi ülés. Talán éppen akkor kezdte el leánya a „Tisztesség, az erkölcs, az Esztergomért élek-halok” demagóg szólamait a nagyvilágnak szerteszórni.

Aminek nem itt lenne a helye...

Sokszor nem tudja az ember, mivel tesz jobbat, ha sérelmek érik, mi a jobb, lereagálni, vagy nagyvonalúan túllépni rajta. Ezen gondolkodom folyamatosan, amióta újságok hasábjain, internetes oldalakon egymást „szórakoztatjuk” volt kollégánkkal. Eddig igyekeztem távol maradni, de csak nem maradt abba a „felkérés egy táncra”.

Illegális lomok a leendő kamion-parkolónál

Tisztelt Szerkesztőség! A minap délután a leendő kamion-parkoló felé jártam, és éppen a fotón látható építési törmeléket rakták le ismeretlenek, és távolabb kibelezett televíziók is vannak. Lassan szaporodik a szemét, a patak is kezd eltömődni. Nincs lehetőség ezt, és a hasonló környezetszennyezést megakadályozni? Nagyon szomorú, mert lassan ellepi a várost a szemét. Tudom, hogy ez csak egy eset a sok közül.

A függőség napjai

Egyszeri írásnak gondoltam az Ellenállás romantikáját, de a felhívás a „Függetlenség Napjára” újra kikívánkozó gondolattá erősödött. Esztergom iránt érzett sajnálatom egyre nagyobbra nő. Rossz évszak köszöntött Esztergomra, melyben a közélet megújhodása, vérfrissítése helyett az a korszak jött el, ahol a város csupán tehetetlen gazdateste a politika mámorát élvezők új táborát jelentő ellenzékieknek és a jobboldal defenzív munkájának.

Az ellenállás romantikája

Tétényi Éva nem magától ilyen, segítenek neki. A polgármester és akciócsoportja olyan hatással próbál lenni a jobboldali Esztergomra, mint egy anti-Cavinton, vagyis a felejtés gyógyszere. A tétényista propaganda napi szinten bombázza a közönséget a helyi-, de az elmúlt hónapokban már az országos Fidesz szidalmazásával, mindeközben ha egy-egy bátor ember rákérdez a válasz mindig az: ők nem baloldaliak. De akkor mik?

Pinokkió Esztergom

Előre mondom, sokan utálni fognak a következő sorokért, pedig ez csak egy vélemény lesz, ami legjobb tudomásom szerint szabad. Ha megkérhetném Önöket, a kommenteken keresztül vitassák meg, egyetértenek-e vele avagy sem, máshogy amúgy sem igen tudják, mert nem írom alá a levelet, mert félek. Esztergomban ma félek véleményt mondani, mert aki nem szidja a Fideszt és nem dicsőíti Tétényit, az ma áruló, szemét gazember. Hát nem szidom a fideszt, és csöppet sem dicsőítem Tétényit, még sem vagyok gazember, csak egy esztergomi polgár, akinek elege van abból az ámokfutásból, ami kilenc hónapja megy Esztergomban.

Autólízingre lenne pénz?

Tétényi Éva polgármester asszony a csütörtöki testületi ülésen szerette volna megszavaztatni, hogy autót lízingeljen számára város. Úgy tűnik, még sincs olyan nagy baj Esztergomban, megnyugodhatunk.

Újra otthon

Gomi nagyi – a másik nagyi városában élő unokák nevezték őt így sok szeretettel – lelépett a szép vonatról, és örült, hogy hónapok után újra szülővárosában lehet. Örült, hogy megint látja a Bazilika nagyszerű tömbjét, és a Duna déli partjára épült régi városát. Leginkább annak örült, hogy meggyógyult súlyos betegségéből.
« Előző 1 2 Következő » 1 / 2 Oldal

hét képe


Hagelmayer István emléktábla avatása a Balassa iskolában