Helytörténeti rovatunkban tán nem volt még arra példa, amire most, hogy egy adott intézmény névadójáról meséltünk olvasóinknak. E tekintetben is vizsgálhatjuk pedig Esztergom történelmét, hiszen korábban élt nagyjaink neve nem véletlenül került oktatási-, egészségügyi- vagy szociális intézményeink valamelyikének névtáblájára. Ezúttal a múlt század első felének kiemelkedő esztergomi vezetőjéről, Glatz Gyuláról adunk közre részletekre is kiterjedő biográfiát. A különös fordulatoktól sem mentes életutat a megyei levéltár munkatársa, L. Balogh Béni állította össze.
Bár azt szokták mondani, hogy a történelem megismétli önmagát, de ez csak hosszabb távon igaz. A kemény és határozott, gyakran még Ferenc József császárnak is ellentmondani kész Scitovszky János a végsőkig feszültté vált politikai helyzetben, 1866-ban meghalt. Utódául a sokkal kevésbé erélyes, ám a kompromisszumokra mindig kész Simor Jánost nevezte ki az uralkodó 1867. január 20-án, amelyhez a pápai megerősítés is hamarosan megérkezett.
Decemberben búcsúztattuk a nagy múltú Petőcz Lajos festő- és grafikusművészt. Akkor a helytörténeti rovatban számot adtunk pályájáról, munkásságáról. Február végén nyílt meg az El Greco galériában egy, a művész életművét rendkívül jól bemutató kiállítás.
Hangulatos ünnepségen adták át február végén két olyan zenésznek az Esztergomi
Közösségért díjat, akik nem tudtak részt venni a hivatalos január elsejei rendezvényen.
Batyik István és Schmidt Balázs ugyancsak oszlopos tagjai voltak a Tűzkerék
xT esztergomi együttesnek, annak a zenekarnak, mely idén kapta a nemes elismerést.
A díjátadó mellett a közönség részt vehetett a TxT Alapítvány ülésén is.
Még azt mondják, hogy a 19. században nemzetek és nemzetiségek nem fértek meg egymás mellett abban a hatalmas birodalomban, amelyet Osztrák Császárságnak, Habsburg Birodalomnak, vagy a későbbiekben Osztrák-Magyar Monarchiának neveztek. Erre cáfol rá Scitovszky János személye és munkássága.
Idén ünnepeljük Martsa Alajos fotóművész születésének 100. évfordulóját. A jubileum kiváló alkalom arra, hogy a 20. századi esztergomi értelmiség közösségteremtő figurája egy írása erejéig „megszólaljon” rovatunkban. A szerző „Éveim az esztergom-tábori fiúnevelő intézetben 1920-1925 (Visszaemlékezés)” című írása a későbbi fotográfus gyerekéveiről mesél. Az életrajzi szakasz egyben fontos helytörténeti adalék és már csak azért is kiemelkedő értékkel bír, mivel a több, mint ezeréves város mellett nehezebben kap szót a történelemkönyvekben a tőszomszédságában lévő Esztergom-Kertváros. Martsa cikkét – melyből részleteket közlünk most – a rovatunkban már idézett 1981-es keltezésű Esztergom évlapjai kiadványban találhatjuk meg.
Egyedi hangvételű fotókkal érkezett az esztergomi Sugár galériába Németh Gyula felvidéki alkotó. A kiállítás március 18-áig tekinthető meg.
A kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház már nem egy alkalommal vállalt úttörő szerepet egy adott témában. Ezúttal kocsonya-szépségversenyre hívják a magyar konyha téli ételremekeinek készítőit. Hogy ki fog nyerni, az a jövő titka, de azt már most előre borítékolhatjuk, hogy a legjobb kocsonyára is az a bizonyos sors vár – fel fogják falni.
A számtalan jellemző emberi tulajdonság egyike az ambíció, amelyet adott esetben nevezhetünk hatalomvágynak. Kevesen vannak, akik könnyedén megválnának valamely tisztségtől, amelybe a sors vagy a szerencse helyezte őket. Ezen kevesek közé tartozik Hám János esztergomi érsek.
„Vita quae fato debetur, patriae saluti solvatur!” azaz „Életemet, amellyel a sorsnak tartozom, a Haza üdvére kell fordítanom!” E mondat volt annak a Bálint-napi ünnepségsorozatnak a mottója, mely Balassa Bálint hitvallása volt. A költő-vitézről, a róla elnevezett esztergomi középiskolában nyílt szombaton kiállítás.