
A második világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban, ahonnét csak minden ötödik magyar katona tért haza. A háború a Szovjetúnió ellen folyt, így 1945 után az orosz emberek a 2. magyar hadseregre úgy tekintettek, mint „benyomuló fasiszta hordák”-ra. Itthon mi gyászolunk, otthon ők gyászolnak. 1945 után, a szovjet megszállás idején a kölcsönös gyászt nem lehetett őszintén kibeszélni. A győztesek és legyőzöttek „új barátsága” őszintétlenségből fakadt: nálunk kötelezővé tette a megszállók „szeretetét”, a Szovjetunióban pedig az 1945 előtti megszállók – a magyarok – szeretetét. Ám, hogy valójában milyen volt ez a doni katasztrófa, azt igazán azok tudják, akik szenvedő részesei voltak. „A Don partján és vissza” címmel a Puedló kiadó a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gondozásában megjelentetett egy kiadványt, mely a 2. magyar hadsereg katonáinak visszaemlékezéseit tartalmazza. A visszaemlékezők sorában ott találjuk Füvessi József egykori tartalékos főhadnagy naplóját is.
Kossuth Lajos szállóigévé vált mondata az Iparegylet „Hetilap” című újságjának 1846. január 27-i számában jelent meg és eredetileg így hangzott: „Tengerhez magyar! El a tengerhez”!” Bár valójában nem a tengerre szállást, hanem az Adriához kivezető vasútvonal létrehozását propagálta, amelynek Vukovárt Fiumével kellett volna összekötnie, ő maga is hajóval érkezik majd Esztergomba, hiszen az első gőzhajó 1830. szeptember 4-én kavarta föl a vén folyó hullámait, hogy felváltsa az evezős, illetve az ár ellen a ló vontatta hajókat és Pest-Budáról Esztergom érintésével Bécsig kezdje meg rendszeres hajóforgalmát. Ám a dunai hajózás gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza…
Nincs is oly esztergomi, vagy más vidékbeli, aki ne gondolkodott volna még el azon, hogy mi végre látható a városháza, avagy Bottyán palota homlokzatán egy kardot tartó kar szobra. A csípősebb nyelvűek persze aktuál-politikai összefüggéseket látnak a dologban, míg mások úgy vélhetik, hogy a szablyát tartó kar az egykori hadviseléssel van összefüggésben. Mivel egyik sem, ezért most helytörténeti sorozatunk eme részében közreadjuk a pallos szobrának, valamint a pallosjog históriáját.
Az elmúlt években a Hídlap egyéb rovataiban már számos alkalommal találkozhatott az olvasó a Gadányi-terem szópárral, de hogy pontosan mit rejt a helyiség és kiről kapta a nevét, azt Helyi história rovatunk most mutatja be. Tesszük mindezt egy korábban már fellapozott, s idézett kiadvány, a Kaposi Endre által írt Limes – Képzőművészek Esztergomban a 20. században című kötet segítségével.
A 18-19. században a Dunán több hajómalom is működött, amelyek némelyikének makettje látható a párkányi Városi Múzeum most megnyílt kiállításán is. A párkányi Podlupszky Mihály adatgyűjtése alapján készült írásunk az ezekkel kapcsolatos emlékeket foglalja csokorba.
Tán nem túlzás a fenti cím, hiszen a város filmszínházi kultúrája a régmúltba nyúló kezdetektől egészen napjainkig fordulatos históriával bír. Esztergom filmszínházainak valamivel több, mint 80 éves fennállása és a városi mozizás jelenleg – a Zsinagógába költözés után – is folytatódó története az ok, hogy a témát a korábbi megjelenés felfrissítésével most közreadjuk.
Esztergom, mint a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne zavarbeejtő pazarsággal kínálkozik az érdeklődők számára. A város egyes területei számos kor tanúbizonyságát rejtik, vagy éppen fennen mutatják. Nincs is min csodálkozni ezen például a Szent Tamás-hegyen, melyről már több alkalommal is írtunk, kálváriája és kis kápolnája, illetve névadója okán. Ezúttal Horváth István múzeumigazgató és régész tanulmánya alapján adjuk közre az e helyen állt prépostság históriáját.
Helytörténeti rovatunkban többnyire Esztergom híres, neves épületeiről meséltünk eddig olvasóinknak. A kevés kivétel a köztéri szobroké volt és így lesz ez ezúttal is. Ha egy kellemes esztergomi sétára fáj a fogunk, akkor ne hagyjuk ki a Vízivárosban lévő Mindszenthy teret, melyen számos szép, műemléki épület mellett egy nagyméretű szobor áll, az Immaculata. Mai történetünk erről az alkotásról lebbenti fel a fátylat.
Múlt heti számunkban az Immaculata, azaz Pestis Madonna szoborról adtunk közre helytörténeti írást. Ez alkalommal Esztergom főterének első számú ékét, az előbbivel némiképp összefüggésben lévő Szentháromság szoborcsoport históriáját meséljük el olvasóinknak.
Az elmúlt hetekben helytörténeti sorozatunkban Esztergom köztéri szobrai közül mutattunk be néhányat az olvasóknak. A város e tekintetben is gazdag kincsestárában válogatva ezúttal az Esztergomhoz köthető 19. századi nagy zeneszerző, Liszt Ferenc Vízivárosban található szobrát járjuk körbe, szót ejtve az alkotó Marosits István modern, kísérletező stílusáról is.