Esztergom felfedezése, avagy a hely története

Idén is folytatódik helytörténeti sorozatunk, amelyben Esztergom számtalan emlékét szeretnénk az olvasók elé tárni. A település históriájában különösen nagy szerep jut a templomoknak, hiszen a várost tucatnyi egyházi épület ékesíti, élükön a Bazilikával, vagy éppen az sorozatunk e heti főszereplőjével, az evangélikus, vagy más néven lutheránus templommal, amelynek alapterülete szinte pontosan megegyezik a székesegyház oltárképének területével.

Sasfészek a Fekete-hegyen

Oly sok mindenről szólt már a helytörténeti sorozat, hogy végigvenni is elég, gondolatban bejártuk már az esztergomi főtér, a Víziváros, a belváros és a helyi ipartörténet megannyi részét. Ezúttal egy születésnap apropóján kaptatunk fel képzeletben olvasóinkkal együtt az Esztergomhoz közeli Fekete-hegyre, hogy az ott emelkedő, kereken 75 éves Sasfészek menedékház történetét elmeséljük. Helytörténeti írásunk ezúttal a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédő Egyesület segítségével készült.

Református templom az érseki városban

Október a reformáció hónapja, október 31. pedig a reformáció ünnepe. Helytörténeti sorozatunkban ennek kapcsán adjuk közre az esztergomi református templom történetét.

Helyi história, Esztergom felfedezése, avagy a hely története

Kuckländer-hegy, Magyary Lász­ló utca. Itt található az a gyár­telep és épületkomplexum ma, melynek elődje a város életében jelentős szerepet játszó válla­lat volt. Helytörténeti rovatunk­ban ezúttal a számos szép és küz­delmes évet megélt helyi kály­hagyár históriáját meséljük el olvasóinknak.

Leánynevelés a Vízivárosban (2. rész)

Múlt heti számunkban az esztergomi leánynevelés históriájának azon részét tártuk az olvasók elé, mely a világháborút követően a „Dobó Katalin Gimnázium-ág” felé folytatódott. Az az intézmény 1989-ben nyitotta meg új kapuit a Bánomi városrészben. A nagy múltú intézmény Vízivárosban maradt másik, főként az egészségügyi oktatással kapcsolatos részét ezúttal mutatjuk be.

Leánynevelés Vízivárosban (1. rész)

Esztergom iskolaváros, szól a közismert jelző. A Pázmány Péter és Katona István utca, a Kis-Duna sétány és a Mindszenty tér által határolt területen volt található az egykori nő- és leánynevelés intézménye. Az iskola a történelem fordulataihoz idomulva átalakult, majd a rendszerváltást követően visszatérhetett az alapítók által kijelölt ösvényre. Jelen írásunkban ennek az iskolának a históriáját mutatjuk be.

A város első patikájának legendája

Ha a belvárosban, illetve a főtéren korzózunk, minden bizonnyal elmegyünk a Rochlitz-ház mellett. A különleges kialakítású sarokház Esztergom első gyógyszertáraként lett híres, helytörténeti sorozatunk ennek a nagy múltú, szép épületnek állít emléket.

Gépgyári rapszódia

Legendás házak, történelmi kőfalak, régi századok királyi építményeinek történetéhez szokott olvasóink bizonyára egyetértenek azzal, hogy az ipartörténeti jelentőséggel bíró épületek, létesítmények bemutatása is fontos. A Labor MIM, az esztergomi kékfestő műhely, vagy a város határában lévő szénrakodó históriája után most a SZIM Marógépgyár történetét tárjuk a kíváncsi olvasó elé.

Regék a Korona Szállodáról

Bár korábban már bemutattuk olvasóinknak a legutóbb még ÉDÁSZ-palotának is becézett Lőrinc utcai épületet, az egykori Korona Szálloda történetén kívül, az ottani kulturális életről, az azt generáló vendéglátós és szórakoztatóipari vállalkozókról is érdemes szólni. Az épületről és a benne folyó múlt század eleji kulturális kavalkádról ezúttal Pifkó Péterné helytörténeti dolgozata alapján adunk közre egy kis ízelítőt.
« Előző Első 8 9 10 11 12 13 Következő » 13 / 13 Oldal
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe