Helytörténeti rovatunkban tán nem volt még arra példa, amire most, hogy egy adott intézmény névadójáról meséltünk olvasóinknak. E tekintetben is vizsgálhatjuk pedig Esztergom történelmét, hiszen korábban élt nagyjaink neve nem véletlenül került oktatási-, egészségügyi- vagy szociális intézményeink valamelyikének névtáblájára. Ezúttal a múlt század első felének kiemelkedő esztergomi vezetőjéről, Glatz Gyuláról adunk közre részletekre is kiterjedő biográfiát. A különös fordulatoktól sem mentes életutat a megyei levéltár munkatársa, L. Balogh Béni állította össze.
Bár azt szokták mondani, hogy a történelem megismétli önmagát, de ez csak hosszabb távon igaz. A kemény és határozott, gyakran még Ferenc József császárnak is ellentmondani kész Scitovszky János a végsőkig feszültté vált politikai helyzetben, 1866-ban meghalt. Utódául a sokkal kevésbé erélyes, ám a kompromisszumokra mindig kész Simor Jánost nevezte ki az uralkodó 1867. január 20-án, amelyhez a pápai megerősítés is hamarosan megérkezett.
Még azt mondják, hogy a 19. században nemzetek és nemzetiségek nem fértek meg egymás mellett abban a hatalmas birodalomban, amelyet Osztrák Császárságnak, Habsburg Birodalomnak, vagy a későbbiekben Osztrák-Magyar Monarchiának neveztek. Erre cáfol rá Scitovszky János személye és munkássága.
Idén ünnepeljük Martsa Alajos fotóművész születésének 100. évfordulóját. A jubileum kiváló alkalom arra, hogy a 20. századi esztergomi értelmiség közösségteremtő figurája egy írása erejéig „megszólaljon” rovatunkban. A szerző „Éveim az esztergom-tábori fiúnevelő intézetben 1920-1925 (Visszaemlékezés)” című írása a későbbi fotográfus gyerekéveiről mesél. Az életrajzi szakasz egyben fontos helytörténeti adalék és már csak azért is kiemelkedő értékkel bír, mivel a több, mint ezeréves város mellett nehezebben kap szót a történelemkönyvekben a tőszomszédságában lévő Esztergom-Kertváros. Martsa cikkét – melyből részleteket közlünk most – a rovatunkban már idézett 1981-es keltezésű Esztergom évlapjai kiadványban találhatjuk meg.
A számtalan jellemző emberi tulajdonság egyike az ambíció, amelyet adott esetben nevezhetünk hatalomvágynak. Kevesen vannak, akik könnyedén megválnának valamely tisztségtől, amelybe a sors vagy a szerencse helyezte őket. Ezen kevesek közé tartozik Hám János esztergomi érsek.
Először adunk közre olyan históriát, mely Esztergom majd kétszáz évvel ezelőtti színjátszóiról, illetve az itt működő színészi társulatokról szól. Helytörténeti rovatunk ezúttal is egy viszonylag könnyedebb epizódját eleveníti fel a legendás város történelmének. A cikk Pifkó Péter és Zachar Anna „Egy eltűnt színlap nyomában” című, 1979-ben publikált tanulmánya alapján készült.
Könnyen hihetnénk, hogy az ország előmenetelében csak a nagytekintélyű, előkelő családok sarjai játszottak meghatározó szerepet, pedig ez korántsem így van. Gondoljunk csak történetesen a jobbágysorból fölemelkedett és kishíján a pápai tiaráig jutott Bakócz Tamásra.
Helytörténeti rovatunkban nem egy alkalommal meséltük el Esztergom utcáinak névadó hírességei életútját. Most is ezt tesszük, mégpedig a közel harminc évvel ezelőtt, az Annales Strigoniensis lapjain megjelent Geday Gusztáv tanulmánya alapján. Írásunkban Rudinai Molnár István, az Esztergomból indult európai hírű szőlészeti, kertészeti tudós életét mutatjuk be.
Helytörténeti rovatunkban mindig nagy örömmel adjuk közre azokat a cikkeket, tanulmányokat, melyek Esztergomban született régi kiadványok történetét mesélik el. Ezúttal Hegedűs Rajmund, az Esztergom Évlapjainak 1981-es kiadványában publikált esszéjéből állítottuk össze írásunkat. Ebből kiderül, hogy a 19. század első felében egy viszonylag rövid időt megélt, de mégis hangsúlyos kötetsorozat jelent meg Uránia néven.
A 19. század első ötven esztendeje hazánk történetének egyik legcsodálatosabb korszaka, maga a reformkor. Ekkor, 1802-ben alapította gróf Széchényi Ferenc a Nemzeti Könyvtárat, ekkor hozta létre gróf Széchenyi István a reformkor kezdetén 1825/27-es országgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémiát, ekkor épült a Lánchíd, alkotott Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Arany János, ekkor lépett a színre a magyar történelem talán legnagyobb hatású szónoka, Kossuth Lajos, tette le a voksát a nemzet ügye mellé a nagyszerű jogtudós, Deák Ferenc és sorolhatnánk a végtelenségig azoknak az évtizedeknek a nagyszerű személyiségeit és vívmányait, melyek végül elvezettek 1848/49 csodálatos forradalmához és szabadságharcához. Ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ekkor költöztette vissza Nagyszombatból Esztergomba Rudnay Sándor bíboros, hercegprímás, Magyarország főpásztora az érsekséget.