Négyből négy sikeres szerva

Százszázalékos az Esztergomi Asztalitenisz SE NB III-as csapa¬ta eddig a bajnokságban, a fiúk ugyanis négyből négy fordu¬lót megnyertek. Ezzel holtversenyben vezeti a tabellát a csa-pat. A megyei első osztályú alakulat pedig az első két forduló¬ban vereséggel kezdte a szezont.

Belapátolt országos bajnoki címek

Négy bajnoki címet, egy ezüstérmet és két bronzérmet szereztek az esztergomi fiatalok a Velencei tavon közelmúltban megrendezett Országos Evezős Diákolimpián. A Dobó, a Szent Imre és az Árpád-házi iskolák diákjai az ország 250 legjobb tanulója között álltak rajthoz.

Nyolc érem a duatlon megyei döntőből

Két aranyérmet, három ezüstérmet, három bronzérmet valamint egy negyedik és egy ötödik helyet gyűjtöttek be az Esztergomi Triatlon Klub fiatal versenyzői a Duatlon Diákolimpiai Komárom-Esztergom megyei döntőjében szeptember 19-én, Oroszlányban.

Hősökért futott Görbe Zoltán

Ismét lefutotta az „In Memoriam 2001. 09. 11.” emlékfutás teljes távját Görbe Zoltán szeptember 11-én, Kiskunfélegyházán. Az esztergomi tűzoltó a majd ötszáz résztvevő lánglovag, rendőr, mentős, katasztrófavédelmis, civil, diák és felnőtt között teljesítette a 42 kilométert.

Dupla NBI-es Vitéz-siker

Az Esztergomi Vitézek kettes egységes valamint a juniorok is legyőzték ellenfelüket a hétvégi NB I-es fordulóban. A felnőttek a Váci Elefántok, a fiatalok az Észak-Magyarországi Rögbi Akadémia játékosai felett arattak sikert.

Francia kapcsolat judos módra

Cambrai és Calais judosait fogadták múlt héten az esztergomi judo klub sportolói, akik már évek óta szoros barátságot ápolnak a francia egyesületekkel. A városnéző programok mellett a judosok közös edzéseken is részt vettek, melynek nyitóeseményén Meggyes Tamás polgármester is köszöntötte a vendégeket.

Sipeki Rózsa Esztergomból a vb-aranyig

Világbajnok, világkupa-győztes sportaerobikban, a torna szövetség 2009-es legeredményesebb sportolója, jó tanuló, jó sportoló és még csak 16 éves Sipkei Rózsa. Az esztergomi származású versenyző 1994-ben Esztergomban született, édesapja Sipeki Gyula fotóművész. A fiatal sportoló a közelmúltban szülővárosába látogatott, akkor beszélgettünk az ifjú bajnoknővel.

Gladiátorok Viadalán esztergomi harcos

Csibra Tibor a legkeményebb harcosok között állt helyt a közelmúltban a Székesfehérváron rendezett Gladiátorok Viadala elnevezésű III. Profi Kempo Gálán. A megmérettetésen kempo, K-3 és MMA szabályrendszerben zajlottak a küzdelmek.

Százéves egri úszás esztergomi szeniorsikerekkel

Két ezüstöt és három bronzot szerzett legutóbbi versenyén az esztergomi szenior úszócsapat, amely szeptember második hétvégéjén Egerben mérkőzött meg a magyar és külföldi rutinos sportolókkal.

Felvértezve több fronton a Vitéz-sereg

Megújult bajnokságban két csapattal is elkezdte a csatát az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE szeptember elején. Az egyes alakulat az extraligában, a kettes az NB I Nyugati csoportjában küzd. A rögbisek az őszi szezont kupagyőzelemmel kezdték, majd a nemzetközi versenysorozatban és a bajnokságban is pályára léptek már.

Fradival gálázik a kistérség

A Ferencváros All Stars együttese ellen lép pályára az Esztergomi Kistérség FC legközelebb, a térség polgármesteriből, képviselőiből, közéleti szereplőiből álló alakulat a Hídünnep keretében jövő szombaton délután 16 órakor, a Pézsa Tibor Sportcsarnok műfűvel borított pályáján játszik a többek közt Détári Lajost, Lipcsei Pétert, Nyilasi Tibort, Vincze Ottót, Ebedli Zoltánt és Mátyus Jánost felvonultató Fradival.

Egy éves a Küzdősportok Háza

Pontosan egy éve nyitott meg a Schweidel utcában a Küzdősportok Háza, mely óriási lendületet adott az esztergomi judos életnek, Keresztesi Zsolt szakosztályvezető szerint ugyanis sok új tanuló érkezett az egyesületbe, sőt több egykori sportoló is visszatért. Az Esztergomi Judo Klub az edzések mellett a szerdán érkező testvérvárosi judos egyesület fogadására készül.

Beindul az EKE: októberben rajtol a bajnokság

Október első hétvégéjén kezdődik a kosárlabda bajnokság, melyhez az Esztergomi KE fiai jelenleg az adminisztrációs ügyeiket intézik. A játékosok a felkészülést a napokban kezdik meg, az edzések mellett pedig különböző tornákon vesz részt az alakulat, de edzőmeccseket is terveznek a kosarasok.

Szelet vet és OB-n arat

Vitorla után, akár pezsgőt is bonthatna az esztergomi Héjj-testvérpár, Eszter és Viktória, ugyanis egyaránt megnyerte hajóosztályában a magyar bajnokságot. A fiatal tehetségek augusztus végén, a Velencei tavon rendezett Serdülő, Ifjúsági és Junior Országos Bajnokságon állhattak fel a dobogó legfelső fokára.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe