Nem kispályás utánpótlás

Továbbra is vezeti a megyei első osztályú tabellát az Esztergomi SCfelnőtt csapata, amely a legutóbbi fordulóban, vasárnap Naszály ellen játszott döntetlent. Az őszi meneteléssel jó példát mutat az együttes az ESCutánpótlásának, mely ősszel továbbra is a kiemelt, NBII-es és megyei bajnokságokban remekelnek. Afiatal esztergomi labdarúgók ráadásul már a téli teremtornákra készülnek.

Van még puskapor

Minden őszi lövészversenyen szerzett aranyérmet az Esztergomban működő Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia. Aközelmúltban megrendezett megmérettetésen Keresztesi Zsolt egyéniben többször is nyert, míg mellette az akadémia női csapata is győzött.

Oxigéndús Babits iskola

A Babits iskola nyerte meg az idén először megrendezett, országos, ötállomásos Oxigén Túra esztergomi állomásának vetélkedőjét a közelmúltban.

Bulldogszelídítés rangadón

Ismét rangadót nyert a Battai Bulldogok ellen ez Esztergomi Vitézek extraligás együttese a bajnokság legutóbbi fordulójában. Ahazai pályán játszó esztergomiak az örök riválist óriási taktikai küzdelemben egy ponttal verték meg. Nemzetközi porondon is pályára lépett a Vitéz-sereg, amely a román első osztályú profi Nagybányától kikapott, majd pedig az esztergomiakkal felálló válogatottat győzte le Izrael együttese EB-selejtezőn.

Kungfu Pandák Esztergomban

Ismét bővült Esztergom harcművészeti és küzdősportos kínálata, már ugyanis Wing Tzun kungfut is választhatnak az érdeklődő sportolni vágyók a városban. A nemrég megalakult esztergomi Wing Tzun csoport ráadásul tavasszal már csatlakozott is az EBMAS nemzetközi szervezethez.

Betáncolta magát a Carmen a világ elitjébe

VBhatodik hellyel gazdagította az esztergomi Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület sikereit Mika Péter és Földesi Tamás október elején, a Bochumban rendezetett Hip-hop, Electric-Boogie és Break Világbajnokságon. Az egyesület táncosai több korosztályban ezt megelőzően jó néhány nemzetközileg is kimagasló eredményt értek el a nyári világ- és Európa-bajnokságokon.

Nehezen indul az EKE

Nyeretlenül állnak egyelőre az Esztergomi KE kosarasai az NB II-es bajnokság közép-magyarországi A csoportjában három forduló után. A fiúk bővebb kerettel vágtak neki az új évadnak, melyben a világszerte egységesített vonalfelfestéseket még meg kell szoknia a játékosoknak.

Ezüstös esztergomi kick-boxos lányok

Két arany, három ezüst és négy bronzérmet szerzett a magyar kick-box válogatott a múlt héten Bakuban rendezett Európa-bajnokságon. Legjobbjaink közt az esztergomi Krempf Réka és Molnár Mónika a dobogó második fokára állhatott, míg a nyergesújfalui Fenyvesi Márta harmadik helyen végzett.

Kis kick-boxosok nagy pofonjai

Nyolc arany, három ezüst és négy bronzérmet gyűjtöttek be az ifjú, esztergomi kick-boxosok a területi bajnokság harmadik fordulójában október elején az esztergomi sportcsarnokban. Az ifjú tehetségek közül kilencen mérték össze tudásukat és mindannyian dobogóra állhattak, Olasz Attila edző elégedett is tanítványai teljesítményével.

Pálya nélkül is pályán az ESC

Vezeti a megyei első osztályú tabellát az Esztergomi SC felnőtt csapata, tíz forduló után az együttes nyolc győzelemmel és két döntetlennel áll a lista élén. A fiúk múlt vasárnap ráadásul a megye rangadóját, sőt az ősz találkozóját játszották le a második helyen álló Tardosi FC labdarúgóival, a két csapat 0-0-ás döntetlent ért el.

A jeges Duna előtt 306 kilométer futás

Tíz nap alatt 306 kilométer, Esztergomot érintve Mosonmagyaróvártól Salgótarjánig, mindez Schrillia György jótékonysági futását jellemzi, amely október 13-án indult és ma ér véget Nógrád megye székhelyén. A jeges Dunát minden évben átúszó sportember hétfőn délelőtt érkezett Esztergomba, majd futott tovább közben népszerűsítve az egészségre való nevelést.

Aranyérmek Érdtől Frankfurtig

Érdtől, Miskolcon és Tatabányán át egészen Frankfurtig, mindenhol a dobogó tetejére állhattak a közelmúltban az esztergomi, tokodi és táti birkózók. Lévai Zoltán tanítványai ráadásul nemcsak birkózásban, hanem sumoban is megmutatták tehetségüket, a sportolók ugyanis előbb a sumo diákolimpián remekeltek, majd az országos kötöttfogású bajnokságokon, végül pedig egy német nemzetközi versenyen.

Egy kajaknyi őszi siker

Újabb aranynak örülhetett az Esztergomi Hajós Egylet kajak szakosztálya, Köles Fatima ugyanis október másodikán az U23, if¬júsági, serdülő Keretfeltöltő, Dunai István emlékversenyen nyert kategóriájában. Ezt megelőzően a fiatal kajakosok jó néhány érmet bezsebeltek nyár végén és ősszel, október végén pedig már a következő évre készülnek.

„Zárópartizott” a Dunaparti Futópartik

A Dunaparti Futópartik amatőr utcai futóverseny-sorozat negyedik évfolyamának ötödik, egyben utolsó fordulóját rendezte meg az Esztergomi Futóművek Ama¬tőr SE múlt vasárnap az Erzsébet parkban. A versenyt követően az éves összesített eredményhirdetést a sportcsarnokban tartotta az egyesület. Az idei futamokon résztvevő 431 futó nagy része az immár hagyományos zsíroskenyér partival egy¬bekötött záróeseményen vehette át a három teljesített forduló után járó emblémá¬zott pólót, a korosztályos díjazottak pedig értékes nyereményeket kaptak.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe