Kick-box: huszonnégy utánpótlásérem hazai pályán

Tizenhárom arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet gyűjtöttek be az Esztergomi KBSE utánpótlás sportolói a szeptember végén, Esztergomban megrendezett 4Fight Kupa legutóbbi fordulóján. A tizenhat sportoló semi, light és kick-light szabályrendszerben is megküzdött.

Rögbi: Nemzetközi siker nyitányként, szoros vereség folytatásként

Nemzetközi sikerrel kezdte az őszi idényt az Esztergomi Vitézek csapata, az együttes ugyanis az Interliga kupasorozat első fordulójában legyőzte 15-14-re a Pobednik Belgrad alakulatát. A Vitéz-játékosok múlt szombaton azonban a Celik Zsenica ellen, idegenben szoros meccsen kikaptak.

Esztergomi úszósikerek határon túlról

Három arany, tizenkét ezüst és hét bronzérmet gyűjtöttek be az Esztergomi Úszó Klub ifjú sportolói a párkányi Vadas Termál Fürdőben, a közelmúltban megrendezett 33. Juraja Junga Emlékversenyen. Az esztergomi sportolók négy ország, harmincöt klubjának versenyzőivel mérkőztek meg.

Három kategóriában már harmadszor szerváltak

Harmadszor rendezte meg az Esztergomi Asztalitenisz SE az Esztergomi Nyílt Asztalitenisz versenyét múlt vasárnap a Babits iskolában. A megmérettetés igazolt kategóriáját Kasza Endre nyerte meg, a hobbi résztvevők között Várvölgyi Béla lett a legjobb, míg az összevont párosok közt Illés Roland és Szakál Béla.

ESC: edzőváltás, fiatalos lendület

Egy fél idénybeli dorogi szereplést követően Karcagi Pál ismét a megyei első osztályú Esztergomi SC vezetőedzője. Miután a Dorogi FC vezetése úgy döntött, hogy edzőt vált, az ESC megújult elnöksége felkereste a szakembert, aki már elvállalta a felkérést és már javában együtt készül a fiúkkal az augusztus 21-ei bajnoki rajtra.

Szeren az esztergomi tornászok

Második lett idén az országos döntőben a Szent Imre, harmadik pedig a ferences gimnázium fiú szertorna csapata, az egykori istvános tornászok ráadásul az elmúlt évtizedekben szinte mindig bejutottak az ország legjobbjai közé. Egyre kevesebb az utánpótlás a tornában, pedig a magyar sportolók rendre érmeket gyűjtenek be a különböző világversenyeken.

Sikeres lapátolás Győrtől Szolnokig

Újabb sikereket lapátoltak be az Esztergomi Hajós Egylet 1907. sportolói, akik ráadásul hosszú és rövidtávú versenyen is indultak a közelmúltban. A kajakosok előbb Győrben, majd Szolnokon mérkőztek meg az ország legjobbjaival

Eb-bronzos Kökény Roland

Hat arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett a magyar kajak-kenu válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon június közepén. A sportolók között az Esztergomi Kajak-Kenu Sportegyesület versenyzője, Kökény Roland harmadik helyet szerzett hajótársával kajak 1000 méteren.

Hajrában szépített az EKE (frissítve)

Hármas győzelmi sorozattal fejezte be a bajnokságot az NB II-es Esztergomi KE csapata, a fiúk azonban ennek ellenére az utolsó előtti, tizenharmadik helyen zárták az idényt. A nehéz szezonban azonban az egyéni statisztikákat nézve az esztergomi kosarasok az élmezőnybe tartoznak.

Minden éremből kettőt belapátoltak

Minden éremből dupláztak az esztergomi evezősök múlt hétvégén, a Csepel Evezős Klub országos versenyén ugyanis két arany, két ezüst és két bronzot zsebelt be a csapat. Az EEHE sportolói közül mindenki bejutott a megmérettetés döntőjébe.

NB III-as ezüst már biztos

Már biztosan a második helyen zárnak az Esztergomi Asztalitenisz SE NB III-as játékosai a bajnokságban, a csapat ugyanis az utolsó előtti fordulóban megszerzett győzelmével bebiztosította ezüstös helyét a tabellán. A tokodi pingpongosok megszerezték a bajnokság harmadik helyét, ahogy a megyei első osztályú, esztergomi együttes is.

Imre Norbert lett ismét a Suli bikája

Idén is Imre Norbert nyerte el a „Suli bikája” vagyis a Balassa iskola legerősebb tanulója címet. Az intézményben működő Súly-pont klub konditerem idén már másodszor rendezte meg ezt a megmérettetést, melynek második fordulója május 10-én zajlott le.

Bearanyozott táncszezon

Összesen 41 arany, 13 ezüst és 7 bronzérmet gyűjtöttek be eddig idén a Carmen TSEtáncosai, akik legutóbb, két hete Kartalon a Magyar Bajnokságon remekeltek, előtte pedig a sajátrendezésű országos divattáncversenyen a sportcsarnokban. A Carmenesek a bajnoki címek mellett ráadásul kitüntetéseket is átvehettek tánctudásukért.

Bajnok a Ferences labdarúgócsapat

A Ferences gimnázium győzelmével zárult le a sportcsarnok egyik legnagyobb rendezvénye, a tizennégy őszi-tavaszi fordulóval lezajló Csabai Lajos Középiskolás Focibajnokság május 16-án. A nyolc résztvevő iskola küzdelemsorozatának második helyét a Balassa, a harmadikat a Dobó csapata szerezte meg.
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe