Országos döntős triatlonos tizenhatos

Tizenhat esztergomi triatlonos küzd most hétvégén a diákolimpia országos döntőjében Budapesten, a Margitszigeten. A fiatalok a másfél hete Oroszlányban rendezett megyei finálé után – melyen négy aranyat, hét ezüstöt és öt bronzérmet gyűjtöttek – mérkőzhetnek meg az ország legjobbjaival.

Úton a magyar bajnokság felé

Öt arany-, hét ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek be az Esztergomi Spartacus Sportegyesület Judoszakosztályának fiatal sportolói a Süttőn rendezett legutóbbi rangsorversenyen. Az ifjú tehetségek ezzel kvalifikálták magukat a magyar bajnokságra.

Döntő Vitézek nélkül?

Megtörtént az elképzelhetetlen, az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE felnőttcsapata ugyanis idén nem a bajnoki aranyért lép pályára a döntőben. Az együttes múlt szombaton egyetlen ponttal a hosszabbítás hosszabbításában kapott ki döntőbejutásért játszott meccsen a kecskeméti rögbisektől. Ma a bronzzal vigasztalódhat az alakulat.

Bundesligás kapcsolat

Az Esztergomi SC U15-ös és U13-as csapata is győzött német testvéregyesülete látogatásakor rendezett pünkösdi tornán Bochumban, ahol ráadásul az esztergomi delegációt kísérő dorogi női csapat is megnyerte kategóriája tornáját.

Négy vizes, maratoni arany

Óriási lendületet adott az április 30-ai, Kis-Dunán megrendezett Sárkányhajó verseny győzelme az Esztergomi Hajós Egylet kajakosai számára. A már hagyományos megmérettetésen az EHE tagjai az Esztergomi Evezős Hajós Egylet sportolóival közösen egy hajóban evezve nyertek fölényesen. Azt követően az edzéseké volt a főszerep, majd május végén ismét versenyen ragadtak lapátot az esztergomi kajakosok.

Világkupa-pofonokért tizenhét érem

Öt arany-, hat ezüst- és hat bronzérmet gyűjtöttek be megyénk – Esztergom és Nyergesújfalu – legjobb kick-boxosai a közelmúltban Szegeden megrendezett világkupa-sorozat legutóbbi állomásán. Zrínyi Miklós tanítványai ráadásul május végén még a semi-contact szabályrendszerű országos bajnokságon is remekeltek Budapesten, ahol két aranyat és egy bronzot zsebeltek be.

Úton a döntő összecsapás felé a Vitéz-sereg

A bajnoki döntőbe jutásért lépnek pályára idegenben szombaton az Esztergomi Vitézek rögbisei a Kecskeméti ARC alakulata ellen. A tét óriási, hiszen aki nyer, a bajnoki trófeáért küzdhet jövő héten a kecskeméti Széktói Stadionban megrendezendő fináléban.

EKE: őszi vesztés, tavaszi aratás

Kilencedik helyen zárták a május közepén záruló bajnokságot az Esztergomi KE NB II-es kosarasai. A fiúk az őszi gyengébb szereplés után tavasszal belendültek, a bravúrok mellett azonban a csapatvezetés szerint elúszott egy-két meccs. A játékosok a teremszezon után már az utcai kosárlabda tornákra készülnek.

Ezüstös ESC

Második helyen várja a bajnokság hajráját az Esztergomi SC, amely már hosszú évek, 1998 óta nem állt ilyen előkelő helyen a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban. A Karcagi Pál vezette alakulat ráadásul nem csak a bajnoki ezüstéremre hajt, hanem a magyar kupa harmadik helyére is. A múlt vasárnapi forduló az erős zivatar és a felázott, pocsolyákkal teli pálya miatt elmaradt, így két pótmeccsel, még öt bajnokit játszik az ESC a megyei első osztályban.

Dobósok nyerték a Csabai Lajos bajnokságot

A Dobó gimnázium diákjai nyerték meg a hagyományteremtő szándékkal ősztől tavaszig tartó első Csabai Lajos Középiskolás Labdarúgó Bajnokságot múlt héten a Pézsa Tibor sportcsarnokban. A végső győzelem a legutolsó mérkőzésen dőlt el a dobósok és a ferences gimnázium tanulói között. Közben a sportcsarnok adott otthont a középiskolások kosárlabda dobóversenyének is, melyen csapatban a ferences diákok diadalmaskodtak.

Nemzetközi pofonokért harminchét érem

Harminchét érem, két nemzetközi versenyen, ez a múlt hétvégi mérlege a régiónk kemposait tömörítő Figting Kempo Stílus egyesülésnek. A sportolók a kick-box világkupán K1 kategóriában bunyóztak, valamint a szlovák utánpótlás kempobajnokságon, előbbin Pokorni Ádám és Révész Zsanett remekelt, utóbbin pedig Nagy Rebeka és Nagy Petra.

Nagy fogás: megyei első a felnőtt- és az ificsapat

Az ifjúsági és a felnőtt megyei versenyen is a Vasas Horgász Egyesület tagjai végeztek az első helyen. A fiatalok között ifjabb Kasztner Miklós, Villás Barbara és ifjabb Závor György diadalmaskodott, míg a felnőtteknél Csőregi Ferenc, Csőregi Balázs és Gere György. Jövő vasárnap a Kerek-tavon háziverseny várja a gyermek, ifi és felnőtt érdeklődőket.

Ázsiát is meghódította az esztergomi triatlonos

Fülöp-szigeteki Ázsia Kupán a harmadik, a japán világkupán a huszadik, az olasz, országos duatlon csapatbajnokságon pedig az ötödik lett Rendes Csaba az elmúlt időszakban. Az esztergomi triatlonos ráadásul a kontinenseket átívelő versenyeket alig egy hónap alatt teljesítette.

Tempózások tana

Idén is meghirdeti hagyományos úszótanfolyamát az esztergomi Szent István fürdő, a strand oktatói ezúttal is három turnusban tanítják meg az érdeklődő 6-14 éves gyerekek számára az úszás fortélyait.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe