ESC: egyetlen magyarként Belgiumban

Belgiumban is helytállt az Esztergomi SC utánpótlása, amely idén két csapattal is részt vett az Olve Flanders Cup elnevezésű tornán augusztus végén. A rendezvényre már nyolcadszor kapott meghívást egyedüli magyarként Esztergom csapata. A fiúk már az idei magyar bajnokságot is elkezdték, melyben az NB II legerősebb csoportjában küzdenek olyan csapatokkal, mint a Ferencváros, a Vasas, az MTK és az Újpest.

Jubilál a Hídfutás

Tizedszer ünnepli meg Esztergom és Párkány hagyományos Hídfutással a Mária Valéria híd 2001-es újjáépítését szeptember 25-én. A nemzetközi versenyre idén 20-áig lehet ingyenesen előnevezni.

Csehverés előtt a Vitézek?

Nagy kedvel játszva, óriási különbséggel, 37-3-ra nyertek az Esztergomi Vitézek játékosai múlt hétvégén az Elefántok ellen. A fiúk már az első játékrészben bebiztosították győzelmüket, a nagy különbségű siker ráadásul még nagyobb lett volna, ha a jutalomrúgások kivétel nélkül pontokat eredményeznek. A rögbisek szombaton a CEE Kupa keretében a cseh bajnokságban szereplő Richanyi csapatát fogadják, a mérkőzést a Vasas stadionban rendezik 14 órás kezdéssel.

Rendes Csaba: cél London

Az olimpia felé úszik, biciklizik és fut Rendes Csaba, az esztergomi triatlonos ugyanis a legutóbbi két világkupáján a tizenhatodik és a tizennyolcadik helyet szerezte meg, ezekkel a kvalifikációs eredményekkel pedig jó eséllyel pályázhat a 2012-es londoni olimpia 55 triatlonos helyének valamelyikére.

Félmaratonnal indul az őszi futószezon

Az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület tagjai most vasárnap Budapesten a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon küzdenek meg az ellenfelekkel és a kilométerekkel, két hét múlva, szeptember 19-én pedig hazai pályán rendezik meg a Dunaparti Futópartik negyedik fordulóját, amelyen az óvodások 500 méteres futama, a 4 és 10 kilométeres távok mellett a klasszikus 21 kilométeres félmaratonon is összemérhetik erejüket a futók. A versenyre még lehet előnevezni!

Döntők napja: utánpótlás-Eb-siker, újabb Vitéz-kupa

Újabb magyar kupát gyűjtött be múlt szombaton az Esztergomi Vitézek felnőttcsapata a Vasas pályán megrendezett döntőben, ahol azt követően megnyerte Európa-bajnoki csoportját az U20-as magyar válogatott, miután legyőzte a lengyel nemzeti alakulatot. A sikerhalmozó esztergomi játékosok közben pedig új klubházzá újítják fel az önkormányzattól tartós használatba kapott Kolping házat, mely mellett új pályát is építenek.

Újpest ellen játszik az ESC

Ifjúsági Labdarúgó Emléktornán vesz részt holnap az Esztergomi SC U19-es alakulata Újpesten, ahol hat együttes méri össze tudását az idősebb Szivák István Kupán. A már hagyományos rendezvényen most először lép pályára esztergomi alakulat.

Harmincadszor is Szent István Kupa

Tizennégy arany, tizennyolc ezüst és hét bronz egyéniben, ráadásul két első hely csapatban, mindezt az Esztergomi Úszó Klub fiatal sportolói az idén már harmincadik alkalommal megrendezett Szent István Kupán szerezték. A június végi megmérettetésen tizenegy klub versenyzője mérkőzött meg egymással az esztergomi strandfürdőben.

Bajnokavatás az evezős OB-n

Három országos bajnokkal is büszkélkedhet az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete, a közelmúltban ugyanis az OB-n Szlovák Bence, Szerencsés László és Sáska Beáta is az élen végzett. Sáska Beáta ráadásul ezt követően az utánpótlás vb-n ötödik helyen végzett hajótársával.

Terjed a kangoo-láz!

Egyre népszerűbb sportág Esztergomban is a kangoo, melyet az Aquaszigeten és a sportcsarnokban is lehet már űzni, sőt akár nemzetközileg elismert edzők segítségével is belekóstolhatunk ebbe a sportágba. Osvald Rita esztergomi oktató szerint ez az egyik leghatékonyabb zsírégető mozgás.

Nagy lapátolás: országos verseny lett az esztergomi

Megnyerte első hazai népszerűsítő versenyét az Esztergomi Hajós Egylet 1907, a sportolók a Palatinus-tavon kilenc egyesület kajakosaival küzdöttek meg a jövőre már a Magyar Kajak-kenu Szövetség versenynaptárában is szereplő megmérettetésen. A mozgalmas júliust ezt követően az esztergomi kajakosok Szolnokon folytatták, ahol két aranyat, hat ezüstöt és egy bronzot zsebeltek be.

Esztergomi kajakos az Eb-n

Az Esztergomi Kajak-kenu SE versenyzője, Kökény Roland is ott lesz most hétvégén a kajak-kenu Európa-bajnokságon a spanyolországi Transonában. A válogatott sportoló kajak négyesben száll hajóba a kontinens legjobbjai ellen. Az esztergomi szakosztály eközben már javában szervezi az augusztusi bentlakásos kajaktáborozást.

Világharmónia Esztergomban

Esztergomban járt a világ legnagyobb olimpiai stílusú váltófutásának, a Világharmónia Futásnak a mezőnye csütörtökön. A már több mint két évtizedes, a barátságot, a szeretetet, a békét és az örömöt hirdető politikamentes sportrendezvény Magyarországot most érintette harmadszor. A Mária Valéria hídon érkező futókat, illetve a hozzájuk csatlakozókat a Széchenyi téren harmónia-fesztivál köszöntötte.

Paralimpiai válogatott-sikerek

Három bronzérmet szerzett Schiller-Kertész Judit vezetésével a Magyar Paralimpiai Bizottság atlétikaválogatottja a közelmúltban, az olaszországi Imolában lezajlott, mozgás és látássérültek részére rendezett Nyílt Atlétikai Olasz Bajnokságon.
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe