Beismerő vallomás az esztergomi Fidesz-frakciótól

2011. október 14-én Esztergomban megtört a jég. Ez volt az első alkalom, amikor maga a helyi Fidesz-frakció vallotta be bűnösségét. Azzal ugyanis, hogy a legutóbbi testületi ülésen, zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárása mellett, visszamenőleges hatállyal szentesítették azt, hogy 2007. július 1. és 2010. szeptember 30. között közpénzeket fizettek ki úgy, hogy nem volt rá testületi felhatalmazásuk – gyakorlatilag beismerő vallomást tettek a hónapok óta az ügyön dolgozó nyomozati hatóság felé.

Tétényi Éva regnálásának, Esztergom pusztulásának egy éve

Egy évvel ezelőtt, október 17-én lépett hivatalába Tétényi Éva polgármesterként Esztergomban. Azóta Magyarország első fővárosa lepusztultabb, mint valaha és a Tétényi féle csődeljárás miatt a város és lakossága évekre ellehetetlenült.

Újabb nagy csapásra derült fény - Fidesz sajtóközlemény

90 millió forintos támogatástól esett el Esztergom a Tétényi Éva által indított adósságrendezés miatt

24 milliós eljárási díj Tétényi Éva törvénytelensége miatt

Polgármester Asszony öncélú, törvénytelen magatartása miatt 24 millió forinttal károsult az esztergomi önkormányzat, és a város lakossága. A Komárom- Esztergom Megyei Bíróság ugyanis helyt adott az egyik nagy hitelező végrehajtási kérelmének. A bírósági végzés értelmében az egyik hitelező a jogos 292 milliós követelését levette a város számlájáról, az eljárás során egyúttal a végrehajtási díjat is leemelték a város számlájáról. Ennek díja 24 millió forint, melynek kifizetésére nem került volna sor, amennyiben polgármester- asszony a bíróság által elfogadott egyezségi megállapodás szerint jár el.

30 millióval rövidített meg Esztergomot a Tétényi-féle újabb törvénysértés - sajtóközlemény

Tétényi Éva újabb törvénysértése miatt 30 millió forinttal károsította meg az esztergomi önkormányzatot, és a város lakosságát. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ugyanis helyt adott annak a végrehajtási kérelemnek, melynek értelmében az egyik hitelező jogos 300 milliós követelését leveheti a város számlájáról. Ennek végrehajtási díja pedig 30 millió forint, melynek kifizetésére nem került volna sor, amennyiben a polgármester-asszony a bíróság által elfogadott egyezségi megállapodás szerint jár el.

„Szégyelljétek magatokat”

Ez a mondat hangzott el a polgármester édesanyja szájából, amikor két hete csütörtökön 18 óra tájában megjelent a városháza előtt. Fent a Bottyán palota ablakai mögött, talán éppen akkor kezdődött a heti testületi ülés. Talán éppen akkor kezdte el leánya a „Tisztesség, az erkölcs, az Esztergomért élek-halok” demagóg szólamait a nagyvilágnak szerteszórni.

Aminek nem itt lenne a helye...

Sokszor nem tudja az ember, mivel tesz jobbat, ha sérelmek érik, mi a jobb, lereagálni, vagy nagyvonalúan túllépni rajta. Ezen gondolkodom folyamatosan, amióta újságok hasábjain, internetes oldalakon egymást „szórakoztatjuk” volt kollégánkkal. Eddig igyekeztem távol maradni, de csak nem maradt abba a „felkérés egy táncra”.

Illegális lomok a leendő kamion-parkolónál

Tisztelt Szerkesztőség! A minap délután a leendő kamion-parkoló felé jártam, és éppen a fotón látható építési törmeléket rakták le ismeretlenek, és távolabb kibelezett televíziók is vannak. Lassan szaporodik a szemét, a patak is kezd eltömődni. Nincs lehetőség ezt, és a hasonló környezetszennyezést megakadályozni? Nagyon szomorú, mert lassan ellepi a várost a szemét. Tudom, hogy ez csak egy eset a sok közül.

A függőség napjai

Egyszeri írásnak gondoltam az Ellenállás romantikáját, de a felhívás a „Függetlenség Napjára” újra kikívánkozó gondolattá erősödött. Esztergom iránt érzett sajnálatom egyre nagyobbra nő. Rossz évszak köszöntött Esztergomra, melyben a közélet megújhodása, vérfrissítése helyett az a korszak jött el, ahol a város csupán tehetetlen gazdateste a politika mámorát élvezők új táborát jelentő ellenzékieknek és a jobboldal defenzív munkájának.

Mi a véleményem?

Na most egy kicsit meg vagyok zavarodva. Oxi írása és Váczy válasza miatt. Illetve nem tudom, meg vagyok-e zavarodva, mert nem tudom, szabad-e. Azt sem igazán tudom, hogy egyáltalán leírhatok-e ilyesmit, mert hát úgy tűnik, nem nagyon szabad másként gondolkodni, mint ahogyan az most elő van írva, lám, szegény Pöltl Zoli leírta, mit gondol,  azután lásd, mit kapott, utóbb még azt is elmagyarázták neki, hogy a véleménye nem a sajátja. Elég skizofrén helyzet.

Ébredjünk együtt Jánossal!

Talán több is, mint meglepő Cserép János bejegyzése, melyet a mandiner.hu oldalon olvashattunk tegnap. A Szeretgom szülőatyja nem kevesebbet állít kommentjében, mint, hogy ha így folytatja, akkor Tétényi el fog bukni.

Meggyes Tamás országgyűlési képviselő sajtóközleménye

Gondolatok a magyar önkormányzásról címmel tart rendezvényt a Lehet Más a Politika pártja Esztergomban október 5-én, melynek plakátján több országgyűlési képviselő mellett engem is feltüntettek meghívott vendégként.

Jótékonysági koncert – Esztergomi Bazilika

A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Organológiai Kutatóintézet 2011. október 2-án jótékonysági koncertet szervezett, melynek helyszínét az Esztergomi Bazilika biztosította.

Éljen május 1-je (október 3. Esztergomban) - sajtóközlemény

Október harmadika a „Függetlenség napja Esztergomban”. Ezzel a jeligével - a szocializmus legszebb időszakait megelevenítve - tartott ingyen sörös és zsíros kenyeres partyt Esztergom már szebb napokat is látott főterén, a Széchenyi téren Tétényi Éva.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe